Ugrás a fő tartalomra

Kouty, 2016 – emlékképek a 18. művelődési táborból:

a meseszép Hófehérke, a gonosz mostoha és a hét törpe


Kouty-i festői halastó
Mi a közös a Grimm-testvérek híres mesealakjaiban, a dalos ostravai csalogányokban, a csehországi magyarokban és a közép-csehországi Koutyban már 18. alkalommal megrendezett művelődési tábor eseményeiben? Hm, jó kérdés, kedves Olvasó, hamarosan átnyújtom a megoldás mesebeli, Ostravában őrzött titkos kulcsát.
 Ahogy már egy jó darab ideje, ebben az évben is a lágy nyárvégi szellő összefújta a szélrózsa minden irányából, Csehország minden szegletéből a szórványban élő magyarságot, egészen pontosan azt a 102 főt, akik a Farkas Éva országos szervezőtitkárunk áldozatos munkájának köszönhetően művelődési táborban akarták múlatni augusztus utolsó hosszú hétvégéjét. A csecsemőkortól egészen a 85. születésnapját ünneplő Bandi bácsiig mindenki lelkesen énekelte Aradszky László örökzöld slágerét, a „Nem csak a húszéveseké a világ”-ot, és bizony a táborban valóban nem csak a húszéveseké volt a világ!  De hogy ne szaladjak ennyire előre, kezdjük a történetünk legelején!
Történetünk a néhai Csehszlovákia néhai acél szívéből, Ostravából indul, történetünk főhősei pedig az ostravai magyarok kis küldöttsége. Augusztus 26-án reggel, egy napfényes csodálatos pénteki reggelen szerény létszámú, ám annál lelkesebb csapatunk hátrahagyva a közelmúlt ipari fellegvárát, a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát, nekiindult immáron tizennyolcadik alkalommal, hogy eljusson a cseh fővárostól a körülbelül száz kilométerre, délkeletre fekvő közép-csehországi Koutyba. Az enyhe lankás, szelíd dombokkal és erdőkkel övezett Homole-tó partja évről évre összehozza a szenvedélyesen lüktető magyar szíveket, ahol olyan érzésünk támad, mintha Magyarországon lennénk: a magyar nyelv gazdagsága, dalkincsének felcsendülése az ajkakon, mindezek áthatják a teret, a hely szellemét, így hozva létre kis magyar közösségünk kicsiny zöld oázisát. Koutyban a művelődési tábor azon kívül, hogy találkozási lehetőséget biztosít a csehországi szórványban élő magyarság számára, fő céljának tekinti az ismeretterjesztést is változatos témájú és magas színvonalú előadások megszervezése által.
A tábort Rákóczi Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének országos elnöke nyitotta meg, nyitóbeszédet a magyarok nemzeti fohásza, a Himnusz követte. Még most is magam előtt van az a nagyszerű spirituális élmény, a Himnusz éneklése, amikor is ott Koutyban, az előadóteremben eggyé váltam lélekben is az ottani magyarokkal.
Ha már a daloknál és az énekeknél tartottunk, akkor ejtsünk szót a nagyszentmiklósi születésű Bartók Béláról! Kiskunhalasról Zámbóné Kis-Illés Magdolna karnagy és ének-zene tanár előadása révén bepillanthattunk Bartók Béla ránk hagyott zenei örökségébe. Az előadás emlékezetes időutazás volt: minden egyes elhangzott dalban egy-egy múltbeli kor és a történelmi Magyarország egy-egy tájának népi szellemisége jelent meg előttünk. Az előadást a tanárnő az általa énekelt népdalokkal színesítette. Rendkívüli volt a kezdés is, eltért a megszokottól, ugyanis a karnagy asszony a terem bejáratától lassan, méltóságteljesen sétálva, tiszta szívből énekelve indult előadásának megtartására. Dalok, anekdoták és az ismeretterjesztés tökéletes egyvelege volt mindez. Szeretnék megosztani az Olvasóval egy mondatot, ami Bartók Bélától származik, amivel igazán megérthető Bartók Béla igazi lénye, embersége, művészete, ez a gondolat így hangzik: „Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében.”
Retró buli
Zámbó tanárnő érdekes előadását a vacsora és a retró buli követte, a Partner zenekar húzta a talpalávalót, és többek között olyan örökzöld slágerek hangzottak el, mint Aradszky Lászlótól a „Nem csak a húszéveseké a világ” és Máté Pétertől az „Azért vannak a jó barátok”, valamint a „Pálinka-dal” és még sorolhatnám tovább. Fiatalok, idősek együtt ropták a táncot, és naná, hogy a zenei időutazás nagyon sokunkat vonzott, ezért szép számmal meg is töltöttük a táncteret, még a nyolcvanöt éves Bandi bácsi is fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel táncolt, sőt szép számmal táncoltatta meg a fiatalabbnál fiatalabb lányokat, asszonyokat, női hölgyeket. A zenekari szünetekben Bandi bácsi harmonikájával és az ostravai magyarok csapata a Csalogányokkal kiegészülve biztosította a jó hangulatot, elénekelve néhány jól ismert dalocskát.
Az előző napi buli utáni reggel napsütés köszöntötte a táborlakókat: a felkelő nap sugarai meghatóan tükröződtek vissza az erdőkkel körülvett kis tavacska felszínén, amelynek tükörsima felszínét olykor helyenként a benne élő kisebb és nagyobb halak ráncolták, fodrozták. Az ágy hamar kivetett magából mindannyiunkat, többünk kisebb sétára indult, de az álmos és még ébredező szálloda falai között ekkor nagyrészt csend honolt, ám ez alól kivétel volt a reggeli frissességre vágyó Béla bácsi, aki megmártózott a tóban. Reggeli sétám befejeztével visszaindultam a második emeleti szállodai szobámba, és közben összefutottam egyik csalogányunkkal, és mivel egy kisebb torokfájással küzdöttem, nem tudtam ellenállni a felajánlott reggeli házi elsősegélynek, a kúra alapját képező jó hazai mézes pálinkának. A „Pálinkás jó reggelt!”-nek köszönhetően a torokbántalmam egy csapásra eltűnt.
Editke előadása a Csalogányok közreműködésével
A gazdag svédasztalos reggelit ostravai csalogányunk és már lovagrendbeli szakácsunk: Bors-Fiszli Editkénk anekdotákkal teli humoros előadása követte „Utam Budapestről Ostraváig” címmel, ami tulajdonképpen Editke és az ő életét megfűszerező Bors Istvánunk megismerésének története is egyben. Közös történetük Koutyból, a hat évvel ezelőtti akkori művelődési táborból indult, amikor is Magdusunk kerítőnőt játszva őrangyalt keresett Editkének, hogy ne vesszen el a cseh nyelvi környezetben; nos, mindez olyan jól sikerült, hogy még mindig együtt vannak. Lelkesen hallgatták a nézőtéri kíváncsi fülek az anekdotákat, és közben olyan nagyszerű klasszikusok is felcsendültek, időutazásra invitálva a közönséget, mint például a „Hétre várom a Nemzetinél”, a „Jaj, de jó a habos sütemény!”, valamint a „Jöjjön ki Óbudára” című slágerek. Az elhangzott örökzöldek mellett a Csalogányok énekei is fokozták az amúgy is jó hangulatot. Editke nagyon jó példa arra, hogy senki sem eléggé öreg a boldogsághoz, és arra biztatok mindenkit, hogy merjen álmodni. Igazán megható volt ott lenni és átélni és hallgatni ezt a személyes élettörténetet a boldogsághoz vezető útról.
A vidám, derűs történtek után ismét egy kisebb sétára indultam (így maradtam le a Felvidékről érkezett történész 1956-ra emlékező előadásáról és könyvbemutatójáról), és amint kiléptem a szálloda szemet gyönyörködtetően felújított épületéből, lelkes, alkotó, vidám gyermekek boldog szigete fogadott. Az enkausztika, avagy a vasalóval történő viaszfestés technikájával készültek a szebbnél szebb remekművek, hát csodálatos volt látni az önmegvalósítás eme formáját! Csak ámultam, hogy néhány zsírkréta, egy vasaló és pár különböző méretű papírdarabka összhangjából milyen érdekes, szép dolgokat lehet létrehozni.

A szebbnél szebb gyermeki alkotások
A délelőtti érdekfeszítő programokat követően ismét az ebédlőben gyűltünk össze, amikor is az ebéd közös elfogyasztása következett, és így a kis szusszanásnyi szünet lehetőséget biztosított, hogy feldolgozzuk azt a sok értékes információt, amivel elláttak minket előadóink, dalosaink, játékkészítőink. A finom fogásokat követően megpihenve, a jó hideg habos, gyöngyöző söröcskék csillapították számunkra az augusztus végi hőséget. A nap száz ágra sütött, kellemessé téve a halastó vizének hűsét.
A hangulatos feltöltődés után dr. H. Tóth István egyetemi docens – aki épp tíz év óta, amikor is 2006-ban a prágai Károly Egyetem vendégprofesszora lett, azóta is töretlenül segíti a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségét – most szintén lebilincselő előadásán vettünk, vehettünk részt, ezúttal a modernkori Magyarország alapjainak megteremtőjéről, gróf Széchenyi Istvánról és az általa hátrahagyott örökségről emlékeztünk meg. Széchenyi, a nagy álmodozó, aki tudott nagyokat álmodni, méltó példaképként álljon előttünk! Amikor ott ültem Koutyban, a nagyelőadóban, teljes valójában éreztem Széchenyi szellemiségét és lényét, továbbá azt, hogy mennyire elkötelezett volt ez az Ember a magyarság sorsa iránt. Még soha nem hallgattam ilyen mélyre ható, lelket megérintő előadást e témában. Ebben az ismeretterjesztő, ismereterősítő és érzelmekben mindenképpen gazdag műsorban olyan kiváló ima- és versmondók is szerepeltek, mint Kecskés Katalin egyetemi hallgató, Tat’ana Poljaková író, Weszely Éva magyartanár. Molnár Péter ezúttal is, amint a művelődési tábor más előadásai alkalmaikor is, pontosan, érzékenyen biztosította a hangosítást, a diaképek sorozatának vetítését, támogatva ekképpen is a még sikeresebb, még hatásosabb előadásokat.

A tábortűz körül
Az inspiráló előadás után mindenki összeszedte a sütnivalóját, és a tábortűz köré gyűltek a táborlakók egy kis nyári délutáni, koraesti sütögetésre, mindeközben tréfás dalokkal és viccekkel múlatták az időt, így a vidámságé és a nevetésé lett a főszerep.
Később a vacsora után következett a tábor fénypontja, a maszkák és a táborlakók szabad szórakozása. A tábor e fontos állomása, mindig ott van a programpontok között, a múlt évben pizsama parti volt, de az előző évvel ellentétben most nem volt meghatározott tematika, mindenki szabadon választhatott öltözéket.
Hófehérke és a hét törpe
És most jönnek a képbe a Grimm-testvérek híres mesealakjai, tudniillik az ostravai magyarok kis csapata Hófehérkének és a hét törpének öltözött be, de ne hagyjuk ki a sorból a gonosz mostohát se! Szerencsések vagyunk, a bányaműszakok rugalmassága miatt, mivel az összes törpénk ott tudott lenni a helyszínen, így nem kellett bevetnünk a B tervet, azaz „a törpék a bányában dolgoznak” című táblát. És kitalálhatja a kedves Olvasó, hogy ki öltötte magára a meseszép Hófehérke szerepét; hát bizony én személyesen, János, a Jeneiek deli fia! Magasságom miatt én voltam a legmegfelelőbb jelölt, habár nőies vonások híján kellett egynéhány kisebb szépészeti beavatkozás, amelyeket rendkívül jól oldott meg kis csapatunk. A felvonulás előtt szigorúan rám parancsoltak, hogy a tábort megelőző keddi ruhapróbán viselt több napos szakállnak mennie kell, elkerülve a férfihormon-túltengésben szenvedő Hófehérke képét. A borotválkozás megtette hatását, a gyönyörű pihe s puha arcocskám rendelkezésre állt a további csinosításhoz, hát azért az a fránya férfias ádámcsutka azért továbbra is ott maradt a pirospozsgás arcommal kombinálva. Úgy ki lettem mázolva, vakolva, hogy a színes paróka felvétele után magamra sem ismertem a tükörben. Azt kell mondanom, hogy eléggé nőiesre sikeredtem, és kezdtem emlékeztetni Hófehérkére, de a női tökéletességemből még hiányzott valami, hát a dús keblek! Ment is hosszasan a diskurzus, hogy mivel is kerüljenek e nemes csodálatos női testrészek pótlásra. Jött is az ötlet, és egy-két kisebb törölköző meg is tette hatását, mivel a rendszeres konditerembe járás nem volt elegendő. Mit ne mondjak, eléggé tekintélyesekre sikeredtek mesterséges melldomborulataim. A felvonulás és a vacsora előtti hideg, gyöngyöző sörös hőségellenes terápia megtette hatását, és a természet szavának nem tudtam ellenállni, volt kihívás rendesen. 

A jelmezes felvonulás
Végül elérkezett a felvonulás kezdete: szorgalmas, dolgos törpéimmel vidáman együtt, lámpásokkal a kezünkben lesétáltunk a színes jelmezes tömegbe; kivétel volt Morgó, akire ráfért volna néhány antidepresszáns tabletta. A gonosz mostohám is velünk tartott, aznap este éppen jó hangulatban volt, nem voltak önértékelési problémái, így nem akart kivételesen megmérgezni engemet, ezért a történet koporsós része elmaradt. Lesifotósok hada fogadott minket, amikor is celebek módjára átverekedtük magunkat a tömegen, közben megkaptuk a szerencsés 20-as számot, amely egy jól látható helyre, a nőies dekoltázsomba került. Ha már dekoltázsról esett szó, nem hallgatom el, hogy sikerült elhagynom kellékeimet, és úgy kellett őket összevadásznom azokat a földön. A húszas olyannyira szerencsés szám volt számunkra, hogy el is nyertük a fődíjat, és Hófehérke, mármint én, tapsvihar közepette vettem át az elismerést. Hangsúlyozom, még Morgó is mosolygott, ami igazán ritkaság számba megy. Komolyabbra fordítva a szót, egy feledhetetlen este volt; ennyit és ilyen jót már nagyon régen nevettem. Aznap este, még egy utolsót buliztunk együtt. Most, hogy e sorokat írom, Máté Péter csodálatos slágere, az „Azért vannak a jó barátok” idéződik fel bennem, előttem van a tánctér a lelkesen táncoló és lélekben összekapcsolódó magyarjainkkal.
És elérkezett a vasárnap reggel, szép napra ébredtünk ismét, semmi okunk nem volt a szomorúságra, de személy szerint egy picit az voltam, mert éreztem a búcsúzás rohanó közelségét, és nem akartam, hogy vége legyen az idei tábornak, de sajnos ez már csak így megy évről évre.
A bőséges reggelit követően Balga Zoltán prágai magyar katolikus atya vezetésével imádkoztunk, lélekben együtt fohászkodtunk mindenható Atyánkhoz, Urunkhoz, Istenünkhöz.

Együtt imádkoztunk Balga Zoltán atya vezetésével

A reggeli imát követően lehetőségünk volt megtekinteni a „Magyarok nyomában Csehországban” című kisfilm első részét, amely Morvaországra összpontosított ezúttal. A brünni magyarok jóvoltából egy képzeletbeli utazásra indultunk, sorba látogatva a magyar vonatkozású történelmi helyszíneket. Ellátogattunk többek között a blaskói Szent Márton-templomhoz is, amely nemrégiben vált az európai Szent Márton nevét viselő templomok hálózatának részéve. Ha már Szent Mártonnál és a példás szentek életénél tartunk, ideidézem, hogy a filmvetítés után dr. Mészáros László neveléstörténész főiskolai docens előadását hallgattuk meg „Szent Mártonra emlékezünk” címmel.
„Minden jó, ha a vége jó!”, részben idézve Vida Péter budapesti színművész fergeteges előadásának címét, vidám pillanatok közepette emlékeztünk meg a legnagyobb magyar komikusokról. Különleges volt, mivel az ismeretterjesztés, a színészet, a humor és a nevettetés nagyszerűen keveredtek egymással.
Az utolsó együtt töltött vidám pillanatok után elérkezett az ebéd ideje és az utolsó programpontunk: a csoportkép készítése.
Koutyban, 2016-ban a 18. művelődési tábor ismét kitörölhetetlen szép emlékek sokaságcsokraként vésődött az emlékezetembe. Rengeteget nevettünk, énekeltünk és tanultunk. A fájó búcsúzást követően örömkönnyek közepette hagytuk magunk mögött az autóbuszunk ablakából egyre kisebbnek és kisebbnek tűnő szelíd dombokkal övezett oázisunkat. Röpke pár órás út után érkeztünk vissza a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világába, a mi Ostravánkba.
A csoportkép

Kouty – jövőre ugyanitt, ugyanekkor, augusztus utolsó hosszú hétvégéjén újabb művelődési tábor, immár a 19. vár reánk!


Ostrava, 2016. szeptember 4.


Ha már visszapillantottunk a 2016-os XVIII. művelődési táborra, akkor menjünk vissza még egy évet, a 2015. évi tábori beszámoló az alábbi linkre kattintva elérhető:



A blogbejegyzés készítette: Jenei János




















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ.
Editke:A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar ízeket fogjuk bemutatni az …

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören     Szeretett Prágánkban az új szemeszter még csak jövőnek számított szeptember végén, az idén 60 éves AED héttagú képviselete, beleértve az új elnökségi tagokat viszont már elkezdte a munkát, egy szinttel feljebb, a Diákhálózat Hallgatói parlamentjén. Ja, már miután odaértünk, mert nem csak egy autónk veszett el… 
     Azzal a lelkesedéssel estünk neki rögtön hétfőn a saját rendezvényeink tervezéséhez is, új tagokkal bővülve. És ez meg is mutatkozott a nyitógyűlésen: „50 perc alatt megszerveztünk egy egész szemesztert, ez má’ valami!” És még mindig ugyanezzel a lendülettel pár nap múlva meg is nyitottuk a szemesztert egy kellemes kis sörözés keretein belül. Voltak új arcok, meg új nevek, aztán már csak össze kellett rakni őket…
     Két héttel később, a brünni Kafedik Mega7vége nevű rendezvénye után vasárnap természetesen teljesen fitten találkoztunk a Prágai Magyar Katolikus Lelkészség (azóta már plébánia lett) udvarán délelőtt a tanév…

Márciusi mulatságok 2018

Együtt mulattak a felvidéki magyar diákok Prágában
     A prágai Ady Endre Diákkör 2018 március 8-10. között rendezte meg a már tradícióvá vált háromnapos nagyszabású rendezvénysorozatát. A Márciusi Mulatságok egy 1990 óta minden évben megrendezésre kerülő háromnapos rendezvénysorozat, melynek célja, hogy a Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban tanuló felvidéki magyar diákok találkozzanak, közösen szórakozzanak, ápolják a személyes baráti és szervezetek közti kapcsolatokat és együtt emlékezzenek meg nemzeti ünnepünk alkalmából. Évek óta rendszeres vendégei az eseménynek a szegedi, erdélyi és vajdasági diákszervezetek képviselői is, ezzel erősítve az egész Kárpát-medencén átnyúló együttműködést.      Az idei programsorozatot a csütörtök esti hagyományos sörözés indította a Klamovka étteremben. A sörözés és beszélgetés mellett minden résztvevőnek lehetősége nyílt moldvai és gyimesi tánclépéseket tanulni, amihez a Huzavona és a Folkpakk együttesek szolgáltatták a lábalávalót.       …