Kouty, 2016 – emlékképek a 18. művelődési táborból:
a meseszép Hófehérke, a gonosz mostoha és a hét törpe
 |
| Kouty-i festői halastó |
Mi a közös a Grimm-testvérek híres mesealakjaiban, a dalos ostravai
csalogányokban, a csehországi magyarokban és a közép-csehországi Koutyban már
18. alkalommal megrendezett művelődési tábor eseményeiben? Hm, jó kérdés,
kedves Olvasó, hamarosan átnyújtom a megoldás mesebeli, Ostravában őrzött
titkos kulcsát.
Ahogy már egy jó darab ideje, ebben az évben is a lágy nyárvégi
szellő összefújta a szélrózsa minden irányából, Csehország minden szegletéből a
szórványban élő magyarságot, egészen pontosan azt a 102 főt, akik a Farkas Éva
országos szervezőtitkárunk áldozatos munkájának köszönhetően művelődési
táborban akarták múlatni augusztus utolsó hosszú hétvégéjét. A csecsemőkortól
egészen a 85. születésnapját ünneplő Bandi bácsiig mindenki lelkesen énekelte
Aradszky László örökzöld slágerét, a „Nem csak a húszéveseké a világ”-ot, és
bizony a táborban valóban nem csak a húszéveseké volt a világ! De hogy ne szaladjak ennyire előre, kezdjük a
történetünk legelején!
Történetünk a néhai Csehszlovákia néhai acél szívéből,
Ostravából indul, történetünk főhősei pedig az ostravai magyarok kis
küldöttsége. Augusztus 26-án reggel, egy napfényes csodálatos pénteki reggelen szerény
létszámú, ám annál lelkesebb csapatunk hátrahagyva a közelmúlt ipari
fellegvárát, a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát,
nekiindult immáron tizennyolcadik alkalommal, hogy eljusson a cseh fővárostól a
körülbelül száz kilométerre, délkeletre fekvő közép-csehországi Koutyba. Az
enyhe lankás, szelíd dombokkal és erdőkkel övezett Homole-tó partja évről évre
összehozza a szenvedélyesen lüktető magyar szíveket, ahol olyan érzésünk támad,
mintha Magyarországon lennénk: a magyar nyelv gazdagsága, dalkincsének felcsendülése
az ajkakon, mindezek áthatják a teret, a hely szellemét, így hozva létre kis
magyar közösségünk kicsiny zöld oázisát. Koutyban a művelődési tábor azon
kívül, hogy találkozási lehetőséget biztosít a csehországi szórványban élő
magyarság számára, fő céljának tekinti az ismeretterjesztést is változatos
témájú és magas színvonalú előadások megszervezése által.
A tábort Rákóczi Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok
Szövetségének országos elnöke nyitotta meg, nyitóbeszédet a magyarok nemzeti
fohásza, a Himnusz követte. Még most is magam előtt van az a nagyszerű
spirituális élmény, a Himnusz éneklése, amikor is ott Koutyban, az
előadóteremben eggyé váltam lélekben is az ottani magyarokkal.
Ha már a daloknál és az énekeknél tartottunk, akkor ejtsünk
szót a nagyszentmiklósi születésű Bartók Béláról! Kiskunhalasról Zámbóné
Kis-Illés Magdolna karnagy és ének-zene tanár előadása révén bepillanthattunk
Bartók Béla ránk hagyott zenei örökségébe. Az előadás emlékezetes időutazás
volt: minden egyes elhangzott dalban egy-egy múltbeli kor és a történelmi
Magyarország egy-egy tájának népi szellemisége jelent meg előttünk. Az előadást
a tanárnő az általa énekelt népdalokkal színesítette. Rendkívüli volt a kezdés
is, eltért a megszokottól, ugyanis a karnagy asszony a terem bejáratától lassan,
méltóságteljesen sétálva, tiszta szívből énekelve indult előadásának
megtartására. Dalok, anekdoták és az ismeretterjesztés tökéletes egyvelege volt
mindez. Szeretnék megosztani az Olvasóval egy mondatot, ami Bartók Bélától
származik, amivel igazán megérthető Bartók Béla igazi lénye, embersége,
művészete, ez a gondolat így hangzik: „Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a
természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében.”
 |
| Retró buli |
Zámbó tanárnő érdekes előadását a vacsora és a retró buli
követte, a Partner zenekar húzta a talpalávalót, és többek között olyan
örökzöld slágerek hangzottak el, mint Aradszky Lászlótól a „Nem csak a
húszéveseké a világ” és Máté Pétertől az „Azért vannak a jó barátok”, valamint
a „Pálinka-dal” és még sorolhatnám tovább. Fiatalok, idősek együtt ropták a
táncot, és naná, hogy a zenei időutazás nagyon sokunkat vonzott, ezért szép
számmal meg is töltöttük a táncteret, még a nyolcvanöt éves Bandi bácsi is
fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel táncolt, sőt szép számmal táncoltatta
meg a fiatalabbnál fiatalabb lányokat, asszonyokat, női hölgyeket. A zenekari
szünetekben Bandi bácsi harmonikájával és az ostravai magyarok csapata a
Csalogányokkal kiegészülve biztosította a jó hangulatot, elénekelve néhány jól
ismert dalocskát.
Az előző napi buli utáni reggel napsütés köszöntötte a
táborlakókat: a felkelő nap sugarai meghatóan tükröződtek vissza az erdőkkel
körülvett kis tavacska felszínén, amelynek tükörsima felszínét olykor
helyenként a benne élő kisebb és nagyobb halak ráncolták, fodrozták. Az ágy
hamar kivetett magából mindannyiunkat, többünk kisebb sétára indult, de az
álmos és még ébredező szálloda falai között ekkor nagyrészt csend honolt, ám ez
alól kivétel volt a reggeli frissességre vágyó Béla bácsi, aki megmártózott a
tóban. Reggeli sétám befejeztével visszaindultam a második emeleti szállodai
szobámba, és közben összefutottam egyik csalogányunkkal, és mivel egy kisebb
torokfájással küzdöttem, nem tudtam ellenállni a felajánlott reggeli házi
elsősegélynek, a kúra alapját képező jó hazai mézes pálinkának. A „Pálinkás jó
reggelt!”-nek köszönhetően a torokbántalmam egy csapásra eltűnt.
 |
| Editke előadása a Csalogányok közreműködésével |
A gazdag svédasztalos reggelit ostravai csalogányunk és már
lovagrendbeli szakácsunk: Bors-Fiszli Editkénk anekdotákkal teli humoros
előadása követte „Utam Budapestről Ostraváig” címmel, ami tulajdonképpen Editke
és az ő életét megfűszerező Bors Istvánunk megismerésének története is egyben.
Közös történetük Koutyból, a hat évvel ezelőtti akkori művelődési táborból
indult, amikor is Magdusunk kerítőnőt játszva őrangyalt keresett Editkének,
hogy ne vesszen el a cseh nyelvi környezetben; nos, mindez olyan jól sikerült,
hogy még mindig együtt vannak. Lelkesen hallgatták a nézőtéri kíváncsi fülek az
anekdotákat, és közben olyan nagyszerű klasszikusok is felcsendültek,
időutazásra invitálva a közönséget, mint például a „Hétre várom a Nemzetinél”,
a „Jaj, de jó a habos sütemény!”, valamint a „Jöjjön ki Óbudára” című slágerek.
Az elhangzott örökzöldek mellett a Csalogányok énekei is fokozták az amúgy is
jó hangulatot. Editke nagyon jó példa arra, hogy senki sem eléggé öreg a
boldogsághoz, és arra biztatok mindenkit, hogy merjen álmodni. Igazán megható
volt ott lenni és átélni és hallgatni ezt a személyes élettörténetet a
boldogsághoz vezető útról.
A vidám, derűs történtek után ismét egy kisebb sétára indultam
(így maradtam le a Felvidékről érkezett történész 1956-ra emlékező előadásáról
és könyvbemutatójáról), és amint kiléptem a szálloda szemet gyönyörködtetően
felújított épületéből, lelkes, alkotó, vidám gyermekek boldog szigete fogadott.
Az enkausztika, avagy a vasalóval történő viaszfestés technikájával készültek a
szebbnél szebb remekművek, hát csodálatos volt látni az önmegvalósítás eme
formáját! Csak ámultam, hogy néhány zsírkréta, egy vasaló és pár különböző méretű
papírdarabka összhangjából milyen érdekes, szép dolgokat lehet létrehozni.
 |
| A szebbnél szebb gyermeki alkotások |
A délelőtti érdekfeszítő programokat követően ismét az ebédlőben
gyűltünk össze, amikor is az ebéd közös elfogyasztása következett, és így a kis
szusszanásnyi szünet lehetőséget biztosított, hogy feldolgozzuk azt a sok
értékes információt, amivel elláttak minket előadóink, dalosaink,
játékkészítőink. A finom fogásokat követően megpihenve, a jó hideg habos,
gyöngyöző söröcskék csillapították számunkra az augusztus végi hőséget. A nap
száz ágra sütött, kellemessé téve a halastó vizének hűsét.
A hangulatos feltöltődés után dr. H. Tóth István egyetemi
docens – aki épp tíz év óta, amikor is 2006-ban a prágai Károly Egyetem
vendégprofesszora lett, azóta is töretlenül segíti a Cseh- és Morvaországi
Magyarok Szövetségét – most szintén lebilincselő előadásán vettünk, vehettünk
részt, ezúttal a modernkori Magyarország alapjainak megteremtőjéről, gróf
Széchenyi Istvánról és az általa hátrahagyott örökségről emlékeztünk meg.
Széchenyi, a nagy álmodozó, aki tudott nagyokat álmodni, méltó példaképként
álljon előttünk! Amikor ott ültem Koutyban, a nagyelőadóban, teljes valójában
éreztem Széchenyi szellemiségét és lényét, továbbá azt, hogy mennyire
elkötelezett volt ez az Ember a magyarság sorsa iránt. Még soha nem hallgattam
ilyen mélyre ható, lelket megérintő előadást e témában. Ebben az
ismeretterjesztő, ismereterősítő és érzelmekben mindenképpen gazdag műsorban
olyan kiváló ima- és versmondók is szerepeltek, mint Kecskés Katalin egyetemi
hallgató, Tat’ana Poljaková író, Weszely Éva magyartanár. Molnár Péter ezúttal
is, amint a művelődési tábor más előadásai alkalmaikor is, pontosan, érzékenyen
biztosította a hangosítást, a diaképek sorozatának vetítését, támogatva
ekképpen is a még sikeresebb, még hatásosabb előadásokat.
 |
| A tábortűz körül |
Az inspiráló előadás után mindenki összeszedte a sütnivalóját,
és a tábortűz köré gyűltek a táborlakók egy kis nyári délutáni, koraesti sütögetésre,
mindeközben tréfás dalokkal és viccekkel múlatták az időt, így a vidámságé és a
nevetésé lett a főszerep.
Később a vacsora után következett a tábor fénypontja, a
maszkák és a táborlakók szabad szórakozása. A tábor e fontos állomása, mindig ott
van a programpontok között, a múlt évben pizsama parti volt, de az előző évvel
ellentétben most nem volt meghatározott tematika, mindenki szabadon
választhatott öltözéket.
 |
| Hófehérke és a hét törpe |
És most jönnek a képbe a Grimm-testvérek híres mesealakjai, tudniillik
az ostravai magyarok kis csapata Hófehérkének és a hét törpének öltözött be, de
ne hagyjuk ki a sorból a gonosz mostohát se! Szerencsések vagyunk, a
bányaműszakok rugalmassága miatt, mivel az összes törpénk ott tudott lenni a
helyszínen, így nem kellett bevetnünk a B tervet, azaz „a törpék a bányában
dolgoznak” című táblát. És kitalálhatja a kedves Olvasó, hogy ki öltötte magára
a meseszép Hófehérke szerepét; hát bizony én személyesen, János, a Jeneiek deli
fia! Magasságom miatt én voltam a legmegfelelőbb jelölt, habár nőies vonások
híján kellett egynéhány kisebb szépészeti beavatkozás, amelyeket rendkívül jól oldott
meg kis csapatunk. A felvonulás előtt szigorúan rám parancsoltak, hogy a tábort
megelőző keddi ruhapróbán viselt több napos szakállnak mennie kell, elkerülve a
férfihormon-túltengésben szenvedő Hófehérke képét. A borotválkozás megtette
hatását, a gyönyörű pihe s puha arcocskám rendelkezésre állt a további
csinosításhoz, hát azért az a fránya férfias ádámcsutka azért továbbra is ott
maradt a pirospozsgás arcommal kombinálva. Úgy ki lettem mázolva, vakolva, hogy
a színes paróka felvétele után magamra sem ismertem a tükörben. Azt kell mondanom,
hogy eléggé nőiesre sikeredtem, és kezdtem emlékeztetni Hófehérkére, de a női
tökéletességemből még hiányzott valami, hát a dús keblek! Ment is hosszasan a
diskurzus, hogy mivel is kerüljenek e nemes csodálatos női testrészek pótlásra.
Jött is az ötlet, és egy-két kisebb törölköző meg is tette hatását, mivel a
rendszeres konditerembe járás nem volt elegendő. Mit ne mondjak, eléggé
tekintélyesekre sikeredtek mesterséges melldomborulataim. A felvonulás és a
vacsora előtti hideg, gyöngyöző sörös hőségellenes terápia megtette hatását, és
a természet szavának nem tudtam ellenállni, volt kihívás rendesen.
 |
| A jelmezes felvonulás |
Végül
elérkezett a felvonulás kezdete: szorgalmas, dolgos törpéimmel vidáman együtt,
lámpásokkal a kezünkben lesétáltunk a színes jelmezes tömegbe; kivétel volt
Morgó, akire ráfért volna néhány antidepresszáns tabletta. A gonosz mostohám is
velünk tartott, aznap este éppen jó hangulatban volt, nem voltak önértékelési
problémái, így nem akart kivételesen megmérgezni engemet, ezért a történet koporsós
része elmaradt. Lesifotósok hada fogadott minket, amikor is celebek módjára
átverekedtük magunkat a tömegen, közben megkaptuk a szerencsés 20-as számot,
amely egy jól látható helyre, a nőies dekoltázsomba került. Ha már dekoltázsról
esett szó, nem hallgatom el, hogy sikerült elhagynom kellékeimet, és úgy
kellett őket összevadásznom azokat a földön. A húszas olyannyira szerencsés
szám volt számunkra, hogy el is nyertük a fődíjat, és Hófehérke, mármint én,
tapsvihar közepette vettem át az elismerést. Hangsúlyozom, még Morgó is mosolygott,
ami igazán ritkaság számba megy. Komolyabbra fordítva a szót, egy feledhetetlen
este volt; ennyit és ilyen jót már nagyon régen nevettem. Aznap este, még egy
utolsót buliztunk együtt. Most, hogy e sorokat írom, Máté Péter csodálatos
slágere, az „Azért vannak a jó barátok” idéződik fel bennem, előttem van a
tánctér a lelkesen táncoló és lélekben összekapcsolódó magyarjainkkal.
És elérkezett a vasárnap reggel, szép napra ébredtünk ismét,
semmi okunk nem volt a szomorúságra, de személy szerint egy picit az voltam,
mert éreztem a búcsúzás rohanó közelségét, és nem akartam, hogy vége legyen az
idei tábornak, de sajnos ez már csak így megy évről évre.
A bőséges reggelit követően Balga Zoltán prágai magyar katolikus
atya vezetésével imádkoztunk, lélekben együtt fohászkodtunk mindenható Atyánkhoz,
Urunkhoz, Istenünkhöz.
 |
| Együtt imádkoztunk Balga Zoltán atya vezetésével |
A reggeli imát követően lehetőségünk volt megtekinteni a „Magyarok
nyomában Csehországban” című kisfilm első részét, amely Morvaországra összpontosított
ezúttal. A brünni magyarok jóvoltából egy képzeletbeli utazásra indultunk,
sorba látogatva a magyar vonatkozású történelmi helyszíneket. Ellátogattunk többek
között a blaskói Szent Márton-templomhoz is, amely nemrégiben vált az európai
Szent Márton nevét viselő templomok hálózatának részéve. Ha már Szent Mártonnál
és a példás szentek életénél tartunk, ideidézem, hogy a filmvetítés után dr.
Mészáros László neveléstörténész főiskolai docens előadását hallgattuk meg
„Szent Mártonra emlékezünk” címmel.
„Minden jó, ha a vége jó!”, részben idézve Vida Péter
budapesti színművész fergeteges előadásának címét, vidám pillanatok közepette
emlékeztünk meg a legnagyobb magyar komikusokról. Különleges volt, mivel az
ismeretterjesztés, a színészet, a humor és a nevettetés nagyszerűen keveredtek
egymással.
Az utolsó együtt töltött vidám pillanatok után elérkezett az
ebéd ideje és az utolsó programpontunk: a csoportkép készítése.
Koutyban, 2016-ban a 18. művelődési tábor ismét
kitörölhetetlen szép emlékek sokaságcsokraként vésődött az emlékezetembe.
Rengeteget nevettünk, énekeltünk és tanultunk. A fájó búcsúzást követően
örömkönnyek közepette hagytuk magunk mögött az autóbuszunk ablakából egyre
kisebbnek és kisebbnek tűnő szelíd dombokkal övezett oázisunkat. Röpke pár órás
út után érkeztünk vissza a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és
bányák világába, a mi Ostravánkba.
 |
| A csoportkép |
Kouty – jövőre ugyanitt, ugyanekkor, augusztus utolsó hosszú
hétvégéjén újabb művelődési tábor, immár a 19. vár reánk!
Ostrava, 2016. szeptember 4.
Ha már visszapillantottunk a 2016-os XVIII. művelődési táborra, akkor menjünk vissza még egy évet, a 2015. évi tábori beszámoló az alábbi linkre kattintva elérhető:
A blogbejegyzés készítette: Jenei János
Comments
Post a Comment