Csehországi magyarok

Hogy hogyan zajlott a 15. főzőeseményünk az ostravai magyar klubban?? Már megszokottan változatosan. Mondom ezt én, akinek a második ilyen alkalmon volt lehetősége részt vennie, de alapozom a kijelentést a korábban hallottakra. Alapozom – és igazolva látom. Csak a tisztánlátás kedvéért: ezen eseményeknek a célja, hogy megismertesse az akár nem magyar emberekkel is a magyar hagyományos konyha ízeit egy közösségi élményen keresztül. És ezt már második éve rendezik. Szombaton már reggel fél kilenctől (és azért csak ekkortól, mert én ekkorra értem be a klubba, de a többiek már ki tudja, mióta ott serénykedtek) elkezdődött a teljes gőzzel való készülődés a délutánra.  Nem volt egyszerű ennek az alkalomnak a menüje, ám annál ínycsiklandóbb: az előétel a házi sonkába töltött kacsamájpüré, a leves a legényfogó leves (egyesek már ezektől jól laktak), a főétel csikós tokány, a desszert pedig túrós, mákos és káposztás (ebből készült édes és sós is) rétes volt. Azért ennek a

   Október 6-án Olomoucon (Olmützben) jártam a CsMMSz helyi alapszervezetének klubtalálkozója alkalmából. Az összejövetelen megemlékezés keretén belül előadást tartottam az aradi vértanúkról emléknapjuk és Batthyánynak a városhoz kötődő különös kapcsolódása alkalmából, illetve szó volt az '56-os forradalomról is.    Ezt a beszámolót viszont a város magyar vonatkozásainak szentelem – mert bizony van minek.    Még a gyűlés előtt kedves idegenvezetőm (az alapszervezeti elnök, Nagy Sándor) irányításával körbejártuk a város egy részét, amit másnap délelőtt folytattunk. Még a szitáló eső sem szegte kedvünket.    Olomouc – archaikus magyar neve Alamóc   – a Morva folyó mentén fekszik. Olmütz néven egészen a második világháborúig németek által lakott város volt. Ma jellegzetes műemléke az érseki székesegyház, a Szent Vencel dóm. Itt nyugszik III. Vencel cseh és magyar király, akit 1306-ban Olmützben gyilkoltak meg. Valamint ebben a dómban kiáltotta ki a cseh és morva nemesség

     Vasárnap. Szürke reggel. De nemcsak én vagyok álmos, az ablakon kinézve az idő is csipásan, hunyorogva mutatja arcát. Rövid ébredező szertartások és reggeli után öltözködés ("Ez vajon elég meleg lesz? Vagy talán túl meleg? Vízhatlan is legyen..."), a hátizsákban lévő felesleges súlyok kipakolása (szempillaspirálra, papucsra meg színes ceruzákra talán tényleg nem lesz szükség), és indulás. Beszkidek, jövünk!     Reggel a vonatállomáson találkozott a kis 4 fős csapatunk. A jól ismert (és bevallottan néha honvágykeltően hiányolt) vonatkerék-csikorgás után fel is szálltunk rá, és közel egy órát utaztunk - a kiindulási pontunkhoz. És hipp-hopp: el is kezdtük túránkat a gyönyörű Beszkidekben. Kisvártatva előkerült a legfiatalosabb csapattagunk, Marika által egy kis lélekerősítő is a táska mélyéről, s a pulcsiból egyből kevesebb rétegre volt szükség.      Pár kilométer után megtaláltuk helyünket egy kis kedves vendéglőben. Először persze a játszóteret