Skip to main content

Posts

Showing posts from 2019

Karácsonyi események az ostravai Magyar Klubban, 2019

A Római Katolikus Egyház hagyományai szerint advent második hétvégéjén a jászolra emlékezünk, ahol a Megváltó született. Mind az adventi koszorún, mind a Katolikus Egyház szertartásán is ekkor a lila az uralkodó szín, mely a szeretet jelképezi. Mindezeket figyelembe véve került megrendezésre 2019. december 7-én, szombaton az ostravai Magyar Klubban a fiataloknak és még fiatalabbaknak megszervezett délelőttünk. Az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan alakultak a rendezvény eseményei is. Fenyőfát és hóembert festettünk, melyhez a fa sablonokat Nagy Sándor, a CsMMSz Olomouci Helyi Egyesületének elnöke készítette. Így kicsiknek és nagyoknak már csak a kreativitásukra volt szükség, hogy fantáziájuknak megfelelően díszítsék és színesítsék ezeket az elemeket. Hóembereket zokniból is készítettünk Sándor feleségének, Jitka Nagyová irányításával. A fehér zoknikat hobbi kellékboltban beszerzett anyaggal megtöltöttünk, és feldíszítettük a legsokoldalúbb variációkban. Emelle

Advent a csehországi magyar közösségekben….

Advent, a latin adventus , eljövetel szóból származik, és a karácsony előtti időszakot jelöli. Általánosan elmondható, hogy mind a népi hagyományok, mind a vallási liturgiák szerint ez a visszafogott, várakozó komolysággal jellemezhető elcsendesedés időszaka. Talán ezért is lehetséges, hogy december hónapban a “bulik,” hangos koncertek száma eltörpül a készülődés jegyében tervezett eseményekhez képest. Az alábbi sorok a teljesség igénye nélkül igyekeznek felvázolni azokat a közösségi rendezvényeket, melyek mind-mind elősegítik az évvégére és az ünnepre való felkészülést a hétköznapi rohanás, és évzáró feladatok forgatagában.       A négy hétből álló időszakot hagyományosan a vasárnapi gyertyagyújtások egységeire szokás osztani. Talán nem mindenki tudja, hogy a 19. században egy német evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút, és naponta mindig eggyel több gyertyát gyújtott rajta. Ennek egyszerűsített változata terjedt el később. A négy gyertya a világosságot j

A mi 90 éves szülinaposunk

Minden évben számos kerek évforduló, fontos dátum gazdagítja a szürke hétköznapok egymásutánját. Ilyen volt 2019-ben Ady Endre 100 éves évfordulója, Kazinczy Ferenc születésének 260. évfordulója, de ugyanúgy kerek évtizeddel emlékeztünk meg az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leveréséről, az első világháborúról vagy brünni Kazinczy Ferenc Diákklub 50., míg a Fiatal Magyarok Klubja – Ostrava alapításának5. évfordulójáról . A történelmi múltba nyúló vagy a még emberöltőnyi időtávban megtörtént eseményeket egyaránt boldogan és komolyan számon tartjuk és magunkénak érezzük. Mégis igazán különleges helyet foglal el szívünkben egy olyan alkalom, mely egy általunk jól ismert és szeretett emberhez kötődik, az ő életét és tetteit van módunk megünnepelni. Egy ilyen jeles alkalomnak lehettünk részesei november 9-én az ostravai Magyar Klubban. Poljáková Tánya 90 éves lett!!! Szerettük volna egyik alapító tagunk és írófejedelmünk születésnapját méltón megünnepelni! A Cseh- és Morvaor
5 ÉVES AZ FMK  Mikor Ostravára kerültem és felkerestem a helyi magyarokat, azt vettem észre, hogy fiatalok nagyon nincsenek. Pedig mindig is csodáltam az egyetemi diákszervezeteket, hogy milyen buli lehet ott! Ez motivált és motivál a mai napig is- diákéveim utolsó szakaszában- a fiatalok összefogására.  - 2014.október 15., Caruso Pizzéria, Ostrava  Este hét körül lehet. Egy szemüveges srác ül egyedül az asztalnál egy korsó sörrel a kezében. Gondoltam, ő lesz az, akivel lebeszéltük a találkát. Jenei Jánosnak hívták. Csatlakozva hozzá először kicsit mindketten megszeppenve mértük fel a terepet. Ekkor jött meg Lanči Miroslav, akivel már hármasban folytattuk a csevejt. Egy estényi beszélgetés elég volt arra, hogy körvonalazódjon fejünkben az ötlet: szükségünk van egy fiatal magyar összefogásra a városban. Még konkrét terveink nem voltak, de tudtuk, hogy most van itt az ideje lépni.  ... és így kezdődött az FMK. Három fiatal, három különböző helyről, más-más cé

170 év méltó megünneplése

Az 1848-1849-es szabadságharc leverésének egy szimbolikus dátuma október 6-a, amikor tizenhárom honvéd főtisztet (tizenkét tábornokot és egy ezredest) végeztek ki Aradon és Batthyány grófot, Magyarország miniszterelnökét Pesten. Ez a dátum egy dicsőséges harc szomorú végét és egy kegyetlen vészkorszak kezdetét jelzi, hiszen nemcsak ez a 13+1 szabadságért harcoló hős lett áldozat. Az esemény bár nem állami ünnep mégis kétségtelen, hogy a nemzeti öntudat része, melyet már az iskolában és otthon megtanulunk, és megőrzünk egy életen át, hogy aztán tovább adhassuk az emlékét és a benne rejlő értékeket a következő nemzedékeknek. Az aradi tizenhármak tárgya számtalan irodalmi (például Ady Endre: Október 6. című verse), képzőművészeti (mások mellett Thorma János festménye ) és zenei alkotásnak a „magas kultúrában” és néphagyományunkban egyaránt a fájó emléket őrizve Magyarországon és azon kívül is. Az események mind a mai napig a tudományos kutatások (például idén mutatták be Kiss Ernő e