Skip to main content

Galileo Zenekar

„Galileo Galilei Pisában látta meg a napvilágot 1564-ben, Giulia Ammannati és Vincenzo Galilei zenetudós fiaként.

446 évvel később valahol Magyarországon megalakul a Galileo zenekar...


Budavári Pálinkafesztivál
A mások által jóképűnek tartott együttes merít a népzenéből és merít sajátos zenei fantáziájából, hogy összeálljon a végeredmény, ami nem más mint a hamisítatlan Galileo hangzás.
A recept természetesen titkos, de tudjuk hogy kell hozzá: egy csipetnyi cselló (Marton Sári), gitár mértékkel (Láng Tamás), pár darab dob (Lékai Peti), néhány ütős ütés (Sárkány Bertalan), bármennyi basszus (Kóti Sanyi), és ének érzéssel (Annus Réka).
Bárki bármikor fogyaszthatja!”

Ez volt a jól bevált szöveg, ha valamit írni kellett magunkról egy koncert vagy fesztivál előtt. Nos...mostanában az utolsó mondat, már nem teljesen állja meg a helyét, de talán erre majd később kitérek.

2011-ben, amikor Budapestre költöztem, azt gondoltam, hogy a csellóm a sarokban fog porosodni.. Ezután egy hónap sem telt el és én már a Galileo próbáján találtam magam. Nagyon más volt, mint előtte a konziban. Sehol egy kotta, vagy egy metronom, de voltak nagy hangfalak, elektromos hagszerek, dobszerkó és sört szorongató zenészek, akik olyan furcsa dologra kértek, amire előtte még soha senki: „Sári, G-ben vagyunk. Játsz rá valamit!”

Aztán ez a új műfaj, ez a pár ember és a  sötét 4. emeleti próbaterem lett az egyik legfontosabb része az elkötetkező 4 évemnek.

:)
Van amikor a dolgok nagyon gyorsan jönnek, nagyon gyorsan összeállnak és rögtön tudod, hogy ez a valami jó. Nekem ilyen volt a Galileo.

egy átlagos este a Galileóval ;)
Azóta mögöttünk van egy csomó fárasztó próba, ahol néha nem haladtunk semerre, inkább csak jó volt együtt lenni, és olyan is volt, hogy egyáltalán nem volt kedvünk együtt lenni és mindenki ment volna inkább a dolgára. De ugye a próba, az próba. De szerencsére többször volt olyan , amikor olyan jó volt közösen zenélni és dalokat írni, hogy senki sem akart hazamenni...
Voltak fellépéseink kis klubokban, nagy színpadokon, néha versenyeken, amiket néha meg is nyertünk, néha pedig nyári fesztiválokon. Néha mentünk kocsival, néha 75-ös trolival, sokszor pedig Durkó bácsi kisbuszával. Durkó bácsi olyan meghatározó alakja a budapesti zenész életnek, hogy simán megérne még egy blogbejegyzést! J

az híres budapesti kisbusz...
És olyan is van amikor az út egészen Prágáig vezet! J Hogy játszhassunk a Budapest Étteremben, kiállításmegnyitón, vagy a Nemzetiségek Háza színháztermében. Nagyon hálás vagyok a zenekarnak, hogy eljöttek meglátogatni és talán egy utolsót koncertezni, és a sok prágai magyarnak és nem magyarnak, hogy eljöttek a koncertekre, velünk örültek, mosolyogtak, énekeltek és tapsoltak. Pár napra találkozott a régi élet és az új.

Prága
Aztán van amikor a dolgok máshogy alakulnak, mint ahogy elképzeljük. Fontosabb lesz valami más, valakit Londonba csábít a munka, valakit pedig Prágába, és már nincs lehetőség együtt lenni. Ilyenkor általában egy zenekar nem oszlik fel egyik napról a másikra, mert túl sok a szép emlék és nem bír.  Olyan ez, mint egy szakítás. Néha lassú és egy picit fájdalmas. Na de persze semmi tragédia. A világ megy tovább, meg mi is. Szóval köszi mindent! Nagy meghajlást küldünk mindenkinek. (amit persze nem sokszor sikerült egyszerre végrehajtanunk... :D) 

például itt sem... :)
Az pedig reméljük, hogy az a pár évnyi emlék és közösen megálmodott dallam megy tovább és eljut az emberekhez.
Igen..igen. Készül a CD, amit remélünk, hogy hallgattok útközben majd a kocsiban, miközben mentek a Balatonra vagy a tengerpartra vagy csak a szomszéd városba, a vasárnapi ebédre a nagymamához. J



A blogbejegyzést készítette:
Marton Sára

Comments

Popular posts from this blog

Élet Csehországban

Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy Csehország. Egy ország, ahol köszönöm helyett dekuji van, Duna helyett Moldva, Tokaji helyett Pilsner, gulyás helyett gulyás. Na jó az utolsó az stimmel, de csak névben, állagban és ízben más. Persze azért nem ég és föld.. Mintha most lett volna, hogy felültem a Budapest-Prága vonatra szeptember első napján a keleti pályaudvarnál, hogy belevágjak valami teljesen ismeretlenbe. El sem hiszem, de azóta már az ötödik hónapomat töltöm itt. Már párszor írtam a blogra, de most gondoltam kicsit bemutatkozom, hiszen elég élményt  gyűjtöttem  már ahhoz, hogy legyen miről írni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 9 hónapot tölthetek az országban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A program  célja, hogy segítse a Kárpát-medencében élő szórványmagyarság helyzetét és, hogy erősítse a határon túl élő és az anyaországban élő magyar kapcsolatokat. A program az egykori monarchia t

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar

Gondolatok a Prágai Magyar Bálról

A bársonyos forradalmat követő időszakban alakult szervezet, mely céljául tűzte ki a csehországi magyarság egyesületi formában történő összefogását és kulturális programjainak megszervezését, már egy évvel megalakulás után, 1992-ben megrendezte a Prágai Magyar Bált. Ennek helyszíne a Vinohrady városrész (Prága 2) Vasutas Kultúrháza volt. A sikeres kezdetet további bálok követték a smíchovi (Prága 5) Nemzeti Házban. Ezek a rendezvények a későbbiekben már nemcsak a prágai helyi szervezet különböző generációinak jelentett kulturális és szórakozási élményt, hanem rendszeres találkozási lehetőséget biztosított más helyi szervezetek tagjainak is a báli együttlét szabadabb, kötetlenebb körülményei között. Nagy örömünkre szolgál, hogy más helyi egyesületekre (Brünn, Ostrava) is hatással volt a prágai bál, és immár ők is rendszeresen szerveznek hasonló eseményt, a novemberi Katalin bált.   Nagy előrelépést jelentett a bál helyszínének áthelyezése Prága központjába, a repreze