Ugrás a fő tartalomra

Adventi játszóház gyermekekről gyermekekenek

Adventi játszóház gyermekekről gyermekeknek


A Cseh- és Morvaországi Magyarok szövetsége Ostravai Alapszervezete idén sem feledkezett meg a gyerekekről. A tavalyi gyerektoborzásra felbuzdulva úgy gondoltuk, idén se maradjon a karácsony gyermekek nélkül. Mégiscsak vannak itt néhányan, még ha nem is tud mindenki magyarul, de a magyar szülők ill. nagyszülők megérdemlik, hogy a gyerekeknek is teremtsünk egy magyar világot, ahol alkalmuk adódik kicsit közelebb kerülni a nyelvhez, a kultúrához.

Így volt ez az idén is, így karácsony tájékán, mert szerettünk volna örömet okozni a legkisebbnek is. A főszervezők csapatában a szokásos emberkék voltak: Anna, Editke és János. Nekik köszönhetően valósulhatott meg ez a meseszép adventi szombat. Editke már előző nap elkezdte a készülődést a finomabbnál finomabb ételek előkészítésével. Szombat délelőtt már reggeltől ott sürgölődött a konyhában. Mire beértem délelőtt 10 előtt a klubba, már kezdhettük is a ráhangolódást a karácsonyra. Előkerültek a díszek, a zene és lassacskán elkezdtek beszállingózni a gyerekek is. 

Ebben az évben a gyerekeknek (és természetesen a felnőtteknek is) alkalmuk volt kipróbálni a kézügyességüket. Eljött hozzánk Nagy Sanyi és felesége Litka, akik a viaszvasalás technikáját mutatták be nekünk. Sőt, ahogy láttam, a gyerek is nagyon élvezték. Azt hittem nehéz lesz, de nagyon egyszerű és mókás dolog volt különféle képeket kreálni- itt aztán mindenki elengedhette a fantáziáját és alkothatott szabad kedvére.

A másik asztalnál ültem én, ahol színeztünk, ragasztottunk és hajtogattunk a gyerekekkel. Annak ellenére, hogy sok ötletet hoztam, még a végén ők tanítottak meg engem új dolgokra. 

A délelőtt folyamán Editke készített egy kis rágcsálnivalót a gyerekeknek és teát. Csak úgy falták!

Lassan elérkezett az ebédidő: a gyerekeknek hot dog, pizza vagy hamburger volt a menü, mi felnőttek körömpörköltet ettünk. Nagyon finom volt minden, de ennyi ételről álmodni sem mertünk volna. De itt még nem ért véget az ételsor. Az ebéd után jöhetett a desszert: agofri. Na, több sem hiányzott, csak úgy kapdosta mindenki! Emellett pedig folyamatosan elkezdődtek az adventi koszorúkészítések. Szebbnél szebb kreációkat láthattunk, nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Közben Sanyi lufikkal is meglepte a kis zsiványokat, különböző lufiállatkákat fújt fel nekik, melyeket élvezettel hordozgattak egész nap.


Ezen a délutántól a kettőtől a hatvanévesig minden korosztály ott volt. Ettünk, ittunk játszottunk, mulattunk. Miután kezdtek elfáradni a gyrekek, ideje volt hívni a Mikulást, aki nagy örömmel érkezett meg a kis lurkókhoz. Hozott nekik csokit, de persze a gyümölcs sem hiányozhatott! A nagy öröm minden kisgyermek arcára kiült és csak a csokicsomag zörgését lehetett hallani. Elkészült a közös fénykép a Mikulással, akinek aztán mennie kellett tovább a többi gyermekhez a nagyvilágban...

A délután legvégén  előkerült a karácsonyfa is, melyet nekünk kelett feldíszíteni. Így fogtam a gyerekeket és együtt összeraktuk, feldíszítettük sőt még énekeltünk is.


Szépen indult az advent, a várakozás. Jó érzés volt együtt lenni, látni a gyermekek szemében az örömöt és csillogást. Reméljük a jövő ostravai magyar fiataljait láthattuk itt és az öröm sosem fogja őket elhagyni.


Boldog karácsonyt!

A bejegyzést készítette: Ivkovič Krisztina

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Erdély az ízek birodalma II.

Barangolás Udvarhelyszéken és a Sóvidéken
Másnap a reggelit követően a Székelyudvarhelyhez közeli szejkefürdői forrásnál álltunk meg kortyolva egyet a gyógyvízből, majd pedig a borvízmúzeumba vittek el minket erdélyi barátaink. A múzeumban még a mai napig látható Orbán Balázs szobra, az ő neve szorosan összekapcsolódik Szejke-fürdővel, amellett hogy fényképeivel megörökítette a kor természeti, épített és néprajzi örökségét, felvirágoztatta az ottani fürdő kultúrát is. A rossz időjárási körülményekre való tekintettel sajnos nem tudtunk felmenni a Hargitára, a székelyek szent hegyére, így helyette a parajdi sóbánya felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Tamási Áron sírjánál Farkaslakán, ő az egyike a három Áronnak, akire a székelység a mai napig nagyon büszke, ahogy egy ottani mondás tartja: „Tamási Áron, Márton Áron és Gábor Áron/ Székely népünk büszkesége mind a három”.

Ki is volt Tamási Áron? Író, neki köszönhetjük az Ábel trilógiát és nem mellesleg ő volt, aki a székely nyelvjárá…

Erdély az ízek birodalma I.

Erdély, az óriások földje, ahol a hegyek a felhőket érik. A mellettünk elsuhanó vidék olyan, mint egy szépen megfestett tájkép, ahol a részletek tökéletes színkavalkáddá állnak össze. Magasabbnál magasabb hegyek vidéke ez, amit a természet gyönyörű zöld színű, sűrű, erdős mintákkal tarkított szőnyege borít. Erdők és határtalan, napfényben úszó zöld, kövér mezők, amelyeken csordák legelésznek, ahol a dombokra a folyamatosan vándorló fehér felhők árnyéka vetül. Amikor visszagondolok az ott töltött egy hétre, ezek a képek villannak emlékezetembe. Azonkívül, hogy bejártuk Erdély egy kis szegletét, még az ottani ízekbe is sikerült belekóstolnunk. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdem a legelején! 
„Esőhozók”
Egy szürke, borongós, esős nyári kora reggelen Bors-Fiszli Editke, Bors István és e sorok írója magunk mögött hagytuk a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát, a mi Osztravánkat. Ezerháromszáz kilométer állt előttünk, a szomorkás esős időjárás végigkísért minket …

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören     Szeretett Prágánkban az új szemeszter még csak jövőnek számított szeptember végén, az idén 60 éves AED héttagú képviselete, beleértve az új elnökségi tagokat viszont már elkezdte a munkát, egy szinttel feljebb, a Diákhálózat Hallgatói parlamentjén. Ja, már miután odaértünk, mert nem csak egy autónk veszett el… 
     Azzal a lelkesedéssel estünk neki rögtön hétfőn a saját rendezvényeink tervezéséhez is, új tagokkal bővülve. És ez meg is mutatkozott a nyitógyűlésen: „50 perc alatt megszerveztünk egy egész szemesztert, ez má’ valami!” És még mindig ugyanezzel a lendülettel pár nap múlva meg is nyitottuk a szemesztert egy kellemes kis sörözés keretein belül. Voltak új arcok, meg új nevek, aztán már csak össze kellett rakni őket…
     Két héttel később, a brünni Kafedik Mega7vége nevű rendezvénye után vasárnap természetesen teljesen fitten találkoztunk a Prágai Magyar Katolikus Lelkészség (azóta már plébánia lett) udvarán délelőtt a tanév…