Poljáková Tánya |
Kedves Olvasó! Mi a kapcsolat az alábbi
kifejezések/mondatok között?
Egy megpróbáltatásokkal teli szibériai vándorlás; Munkács; Makó, az ostravai
magyar klub; egy régi harmonika; kilenc évtized; a prágai Károly Egyetem; a
férfi, aki már nem Magyarországra érkezett haza; a biokémia, egy szláv nyelv; edények
nélküli főzés – szóban, a magyar klubban;
Berzsenyi Dániel
A fenn említettek közötti
kapcsolat Poljáková Tánya, aki az ostravai magyar klub nagyra becsült
tollforgatója, akinek az életrajzi ihletésű elbeszéléseit a csehországi
magyarok és a világ más tájain élő magyarok is évtizedek óta olvassák.
Tányával, a klub verselőjével,
írójával 2018 karácsonya előtt néhány nappal beszélgettem az otthonában az irodalomról,
az életről és a magyar nyelvről.
Jenei János: Hogyan került
Ostravába?
Poljáková Tánya: Akkor szép
az élet, ha zajlik. Ezt azért mondom, mivel az én életem a legjobb példája
ennek. Szép életet éltem, de igazán zajosat, mivel Kárpátalján születni az nem
olyan egyszerű dolog.
Édesapám Szécsénykovácsiból származott. A gimnázium befejezését
követően, 18 éves korában azonnal
besorozták az osztrák–magyar katonaságba az első világháború idején. Alig
került ki a frontra, hamarosan orosz hadifogságba esett Szibériában. De
szerencsére, nagy nehezen, végiggyalogolva a halálos veszedelmekkel teli Szibériát,
hazatért és közben megtanult oroszul, így a magyar fiú hozzájutott egy szláv
nyelv ismeretéhez.
Vendégségben Poljáková Tányánál |
Miért is kulcsfontosságú ez a szláv nyelv az életem históriájában? … Mindjárt
kiderül.
Megfáradt vándorként hazatérve arra eszmélt, hogy nem Magyarországra
jött haza, hanem Csehszlovákiába. Az a falu, az az Ipoly menti Szécsénykovácsi,
ami korábban Magyarországhoz tartozott, Csehszlovákiához került. Hazatért, és
nem tudta, hogy mihez kezdjen. Elhatározta, hogy egyetemre megy. Az akkori
viharos politikai helyzetben Budapestre nem mehetett, így ment Prágába a Károly
Egyetemre. Na jó, de az egyetemen tudni kell az ország nyelvét. Édesapám csehül
nem tudott, de már tudott oroszul a szibériai vándorút miatt, így e szláv
nyelvnek köszönhetően nagyon könnyen megtanult csehül. Innen indul az én életem
története a húszas évek végén. Édesapám egy napon, az egyetem hirdetőfalán
megpillantott egy hirdetést egy jól fizető munkácsi tanári állásról, aminek feltétele
volt a magyar és az orosz nyelvtudás, így került apám Kárpátaljára. Ott
ismerkedett meg édesanyámmal, és így lettem munkácsi születésű 1929-ben.
1938-ban az első bécsi döntés eredményeképpen Munkács visszakerült
Magyarországhoz. Abban az időben nagyon rosszallóan fogadták édesapámat a
prágai egyetemen szerzett tanári képesítése miatt a magyar hatóságok, de végül
felajánlottak neki egy makói tanári állást, így kerültünk Makóra. Fiatalkorom
legszebb éveit töltöttem ott. Az érettségit követően megismerkedtem egy
pozsonyi orvossal, és Makóról Kassára kerültem. Nagyon jól éreztem ott magam,
mivel a családtagjaim jelentős része kassai eredetű, így szüleim is követtek
oda. Ezután beiratkoztam a pozsonyi egyetemre magyar–angol szakos hallgatónak,
de két év elteltével, 20 éves koromban, megszületett a lányom, majd nem sokkal
utána a másik lányom is. Férjemet magasabb orvosi rangba helyezték, aki nem
becsülte nagyra a tanári szakmát, így az ő nyomására az egészségügyi pályára
léptem, így végeztem el egy iskolát, ahol biokémiát és hematológiát tanultam. E
képesítés megszerzésével segítettem az ő munkáját. A kapcsolatunknak nagyon
hamar vége lett– elváltunk. A jelenlegi, prágai származású férjemmel Kassán
ismerkedtem meg, aki szintén orvos. Nem sokkal később főorvossá nevezték ki,
így kerültünk később mindketten az ostravai egyetemi kórházba. Már több mint
hatvan éve élünk boldog házasságban. Itt született meg a fiam, aki pszichiáter
lett.
Régi családi képek |
Jenei János: Mit jelentett
magyarnak lenni a múltban Ostravában?
Poljáková Tánya: A múlt nagyon régen volt. A második világháború idején Magyarországon éltem,
a háború befejezését követően Csehszlovákiába kerültem, amikor is a határok le
voltak zárva. Csehországban a rendszerváltást megelőzően a magyarok a magyarságukat
főképpen csak otthon élték, nem nagyon alakultak ki baráti társaságok, de Kassán
és környékén más volt a helyzet a nagyobb létszámú magyarság miatt. A
Csehországban élő magyarság helyzetében a kilencvenes évek elején nagyfokú
pozitív változások következtek be. Kezdtek megalakulni országszerte a különböző
magyar klubok; először Prágában, majd 1992 decemberében Bors István vezetésével
az ostravai szervezet, amelynek alapító tagja is vagyok. Nagy örömmel
találkoztunk. Ha valakit magyarul hallottunk beszélni az utcán, leszólítottuk,
nem voltunk szégyenlősek. Így derültek ki a különböző okok, hogy hogyan is
kerültek Ostravába a különböző magyarok. Szépen fokozatosan elkezdtünk
összejárni, klubba tömörülni, ahol is a magyar nyelvnek köszönhetően jókat
beszélgettünk, gyönyörű pillanatokat éltünk át együtt. Volt egy tilalom, tilos
volt főzésről beszélni. Ahogy elkezdtünk szóban főzni, akkor mindnyájan csak
arról beszéltünk, főztünk, csak főztünk különböző ételeket, edények nélkül
gondolatban, a töltött káposztától kezdve egészen a különböző gulyásokig. Arról
beszéltünk, ki mit főz, és csorgott a nyálunk. Kezdetekben nem volt olyan
állandó helyszín, ahol összejöhettünk volna. Amikor még nagyobb lakásban éltem
a férjemmel, akkor nálunk gyűltünk össze, majd pedig az egyik itteni plébánia
helyiségében tartottuk a találkozókat, ezt követően a városháza jóvoltából az
egyik helyi városi könyvtárban jöttünk össze, és végül, már több mint húsz éve
állandó helyiségünk van a város főteréhez közel.
Egy több, mint 60 éve tartó boldog házasság |
Jenei János: Mit jelent
magyarnak lenni most Ostravában?
Poljáková Tánya: Csehországban,
de Ostravában főleg, magyarnak lenni büszkeség. Miért is? Amióta a határok
megnyíltak, azóta ez hangsúlyosabban jelenik meg. A csehek a következőkre
asszociálnak Magyarországgal kapcsolatban: a híres magyar vendégszeretet, a híres
gyógyfürdők és a finom magyar ételek. Az a benyomásom, hogy a csehek szeretik a
magyarokat. Kedves férjem pedig nagyon büszke, hogy magyar a felesége.
Jenei János: Miért fontos Ön
szerint az anyanyelvünk? Miért is fontos megtartani?
Poljáková Tánya: Az
anyanyelv egy kapocs egy nemzet kulturális hagyományaihoz. Annyit jelent, hogy tudni, olvasni és
énekelni. Nem szabad egy
anyanyelvet elfelejteni. Nagyon haragszom az olyan emberekre, akik nem becsülik
az anyanyelvet annyira, hogy a gyermekeiket is megtanítsák rá. Ahány nyelvet
tudsz, annyi ember vagy – mondják, de legalább legyen egy, ami a maga
teljességében az ember sajátja, az ő hazája. Az anyanyelv a haza, ami felé fordulhatunk, amihez tartozhatunk, ahol
jól érezzük magunkat. Az anyanyelv nemcsak egy beszéd, az anyanyelv élvezet, az
önkifejezés eszköze, a könyvek, versek és regények olvasásának lehetősége. A
magyar irodalmat olvasom, szeretem és tudom. A gondolatmenetet tovább
folytatva, nagyon szeretem a gyönyörű magyar közmondásokat, de ezeket nemcsak
meghallgatni kell, hanem azok szerint érdemes élni. Ezek olyan korból
származnak, amikor még nem léteztek modern okostelefonok és tabletek. Az
igazság mindig is nagyon fontos volt, az emberiség nem változott azzal, hogy
modernizálódott. Az emberi élet százezer éve, sok-sok éve ugyanaz, születik – él
és meghal, ebben nem változott semmit, ezek a modern eszközök nem változtatták
meg, a hit, a remény és a szeretet, mindig a három legfontosabb dolog marad,
akár a múltban, a kőkorszakban, akár manapság. Aki ezeket nem tartja be, az
kár, hogy él … az nem fontos.
Poljáková Tánya a XX. művelődési tábor verselői között (2018) |
Jenei János: Kik a kedvenc
költői, írói és művei?
Poljáková Tánya: József Attila, Ady Endre, Petőfi
Sándor. Az írók közül Márai Sándor. Nem beszélve Jókairól, akinek minden
regényét végigolvastam, azokat olvasnám újból és újból. Az egy kedvenc
verssorom, ami most éppen az eszembe ötlik:
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. (…)
Nagyon szeretem továbbá a magyar vicceket. Úgy vélem,
a magyar népi humor nagyon sokat segített az embereknek a nehéz időszakokban.
Tánya és a családi arcképcsarnok |
Jenei János: Miért szeret magyarul
elbeszéléseket írni?
Poljáková Tánya: Én nem írok,
a toll ír helyettem, aztán a toll megírja az elbeszélést, én meg elolvasom, és
nagyon csodálkozom, hogy mi van a papíron. Néha meg is kérdezem a tollat, hogy
ezt ki írta… Arra nagyon büszke vagyok, hogy a helyesírásom még mindig jó, ami
egy kicsit megkopott az az, hogy néha a vesszőket a mondatokban rossz helyre
teszem. Az elbeszéléseimben arra törekszem, amikor papírra vetem őket, hogy
felidézzek régi emlékeket a múltból, oktatni, nevelni szeretnék velük és
nemcsak szórakoztatni.
Jenei János: Miért szeret verselni
és énekelni?
Poljáková Tánya: Ez nem
szeretet, ez szenvedély, én szenvedélyesen szeretek verselni, mivel a versekben
megtalálom magamat. Hasonlóan vagyok az énekekkel is. Imádok énekelni, de
sajnos a hangom egy kicsit megkopott az idők folyamán, ezért jó, hogy van egy
régi harmonikám az asztal alatt, ami nem vesztette el a hangját, ami kisegít
ilyenkor.
Poljáková Tánya és a XIX. Művelődési tábor közönsége |
Jenei János: Miért is
fontosak a magyar klubok itt,
Csehországban?
Poljáková Tánya: Az identitás
megtartása és erősítése miatt. Büszkének kell lennünk, hogy magyarok vagyunk,
egy olyan néphez tartozunk, amelyik számos szakembert, tudóst, híres embert
adott a világnak. Nagyon fontos kiemelni, hogy nagyon sokan, magyarok, akik itt
élnek, nem jártak magyar iskolába,
így az ő esetükben fontos feladat, hogy megszerettessük a magyar irodalmat és a
verseket. A klubok fő feladata az anyanyelv iránti kötődés erősítése és annak
tudatosítása, hogy mivel is jár, ha hagyjuk elveszni az anyanyelvünket. Az anyanyelv továbbörökítésének igényét
vonzóvá kell tenni iskolázottsági színvonaltól függetlenül az egyének számára!
Ne csak azt a nyelvet adjuk át, amit tökéletesen nem tudunk (pl. cseh), hanem
azt is, amit édesanyánktól tanultunk, és ez a magyar nyelv. Az itteni
klubok fő feladata a magyar nyelv kultiválása. A magyar nyelv, mint minden más
nyelv, fejlődik, halad előre. Biztosítanunk
kell, hogy az itteni, a Csehországban beszélt magyar nyelv, lépést tartson az anyaországi magyar nyelvvel. Fő cél,
hogy elkerüljük a lemaradást.
Rendszeres látogatója a Kouty-i művelődési táboroknak (jobb szélen) |
Jenei János: Ha visszagondol erre
a majdnem 90 évre, mi lenne az élete mottója/verssora?
Poljáková Tánya: Berzsenyi
Dániel következő sorai lennének:
Isten!
kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak
titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted
világít, mint az égő
Nap,
de szemünk bele nem tekinthet. (…)
Akármit éltem át, akárhol voltam, akármi történt… mindig tudtam, hogy a Jóisten vezeti az utamat.
János Jenei: Mire a
legbüszkébb az életében?
Poljáková Tánya: A
legbüszkébb a gyermekeimre és az unokáimra vagyok, hisz mindegyik sikerült… És arra,
hogy megtanítottam őket szeretni a magyarokat, a magyar nyelvet és a magyar
irodalmat… Ez minden.
És, ami a fenti szöveges interjúból kimaradt.......
És, ami a fenti szöveges interjúból kimaradt.......
Az interjút és a képeket készítette: Jenei János
(2018.12.22)
Meghatódva olvastam az írást. Csakis ilyen hozzáállással lehet megőrizni az anyanyelvet minden körülmények között.
ReplyDelete