Visszatekintés a Petőfi ösztöndíjas szolgálatra

Nagy Ildikó, a Petőfi Sándor program ösztöndíjasa

A Petőfi illetve a Kőrösi Program kezdete óta folyamatosan teljesít szolgálatot Csehországban egy ösztöndíjas, aki arra hivatott, hogy egy iskolaéven (vagyis kilenc hónapon) át szeptembertől júniusig a csehországi magyarok között munkálkodjon, az ő érdekeiket szem előtt tartva és a saját tudását, korábbi tapasztalatait alkalmazva segítse a helyi magyar diaszpóra életét, és lehetőség szerint alkosson valami maradandót.

E sorok írója immár a negyedik küldötte ennek a programnak. Minden egyes  ösztöndíjas – mint ahogy minden ember – más és más, ezáltal talán valamennyien más részletekben tudtunk elmélyedni, de hiszem, hogy mindannyian ugyanolyan szívvel és lelkesedéssel végeztük a missziónkat.

Számomra nem volt új a kisebbség és a diaszpóra fogalma. Szlovákiai magyarként nagyon jól tudom, milyen előnyökkel és nehézségekkel járhat a kisebbségi lét: például többet kell bizonyítanunk, ezzel nagyobb lesz a teherbírásunk, adott a két- vagy többnyelvűség lehetősége, több „világban“ tudunk gondolkodni, nemcsak a magunkéban, és nyitottabbak lehetünk más kultúrák felé. Ha mindezzel okosan élünk, több fronton is helyt tudunk állni. Tanulmányaim során hosszabb időt tölthettem Észtországban és Szlovéniában, ahol élénk kapcsolatot tartottam fenn a helyi magyarsággal, így a diaszpóra létébe is betekintést nyerhettem, hovatovább a szlovén fővárosban szorosan együttműködtem a magyar egyesülettel – tanítottam a hétvégi magyar iskolában, segítettem a programszervezésben. Értékes tapasztalatokat szereztem a magyar mint származásnyelv tanítása terén, tanulmányozhattam azt, hogy a szókincsen túl milyen nyelvi és nyelvtani jelenségek hatnak a magyar beszélőkre leginkább a szláv környezetben. Mindezeket később Csehországban (azon belül Lovosicében és Prágában) is alkalmazni tudtam.

A prágai magyar bálon

2017. szeptember elsején érkeztem Prágába a fogadó szervezetemhez, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségéhez, és már az első héten sikerült csaknem mindenkivel találkoznom, akikkel a későbbiek folyamán együttműködtem, illetve nagy hatással voltak rám. Mentorom, Bohuniczky Annamária segítségével megismerhettem a magyar szervezetek elnökeit, az Iglice Egylet tanárait és a Károly Egyetem magyar szakján oktatókat, a különböző rendezvényeken találkozhattam azokkal a fiatalokkal, akik később barátságot kötöttek velem, és akikkel minőségi (szabad)időt tölthettem együtt. Nyelvismeretemnek köszönhetően gyorsan sikerült alkalmazkodnom a helyi viszonyokhoz, értettem a körülöttem zajló eseményeket, emellett tüstént be tudtam kapcsolódni az itteni magyar életbe, fel tudtam mérni, hol milyen mértékben van rám szükség. Úgy látom, nemcsak a magyar anyanyelvem által vagyok egy közülük, hanem mátyusföldi származásomnak köszönhetően is. Mindez nagy előnyként szolgált, jólesett, hogy többen családtagként tartanak számon, viszont néha hátrányát is éreztem annak, hogy sokaknak úgymond földije vagyok, mivel többen – főként az idősebb generáció tagjai közül – nem értették, miért is vagyok itt, sokszor kellett elmagyaráznom, hogy nem vagyok egyik egyetem diákja sem, hanem értük, őket megsegítendő jöttem dolgozni.

Az ostravai húsvéti gyermekprogramon

Fogadó szervezetemben és azontúl a többi magyar vonatkozású szervezetben szerteágazó tevékenységet folytattam. Munkásságom felölelte a pályázási, szervezési, pedagógiai, ismeretterjesztési, fordítói, irodai, mediális és közösségszervezői feladatokat is. Aktívan kivettem részemet a CSMMSZ Központi Irodájának munkájából. A CSMMSZ szinte mindegyik vidéki helyi szervezetét meglátogathattam, az ostravaiakkal és a lovosiceiekkel szorosabban is együttműködtem, mindezek által az ország nagy részét bejárhattam. A sok érdekes és élményteli feladatok közül most csak a lovosicei magyar tanfolyamot emelném ki, ahol magyar származású illetve a magyar nyelv iránt érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek tanítottam magyart.

lovosicei magyar tanfolyamon

Lassan de biztosan sikerült sok egyesületi tagot és azok érdekes élettörténeteit megismernem. Néha talán úgy tűnt, hogy a személyes beszélgetések lassítják a munkám látványos részét – hiszen nehéz számokban kimutatni, ha „csak úgy” beszélgetünk kávézás közben. Viszont az, hogy mindez magyarul történik azzal, akinek erre hetente vagy csak havonta egyszer van módja, mert pl. koránál fogva nem használja a technika adta lehetőségeket, és az itteni barátaival és családtagjaival kizárólag csehül beszél, már más megvilágításba helyezi a magyarul történő feketézést.

Munkám során azt is tapasztaltam, hogy bár sok ötletem lehet, nem biztos, hogy a közösségnek pont arra van szüksége. Néha elég egy pohár vizet nyújtanom, és azzal már többet segítettem, mint a „világmegváltó” elképzelésekkel. Fontos volt megtanulnom és alkalmaznom ezt az alázatot, és azt is, hogy ne feledkezzem meg jövevény voltomról, bármennyire is otthon érzem magam Bohémiában.

Mindezekkel felvértezve hálával tekintek vissza az elmúlt időszakra, a sok segítségre és arra is, hogy lehetőséget kaptam folytatni ezt a munkát. Bízom benne, hogy a következő évadban is hasonló lelkesedéssel, nyitottsággal és bölcsen tudok majd együttműködni a csehországi magyarsággal.

A Károly-hídon a gyerekekkel

A blogbejegyzést készítette: Nagy Ildikó

https://www.petofiprogram.hu/osztondijasaink/nagy-ildiko