Ugrás a fő tartalomra

Erdély az ízek birodalma I.

Jenei János, a bejegyzés készítője
Erdély, az óriások földje, ahol a hegyek a felhőket érik. A mellettünk elsuhanó vidék olyan, mint egy szépen megfestett tájkép, ahol a részletek tökéletes színkavalkáddá állnak össze. Magasabbnál magasabb hegyek vidéke ez, amit a természet gyönyörű zöld színű, sűrű, erdős mintákkal tarkított szőnyege borít. Erdők és határtalan, napfényben úszó zöld, kövér mezők, amelyeken csordák legelésznek, ahol a dombokra a folyamatosan vándorló fehér felhők árnyéka vetül. Amikor visszagondolok az ott töltött egy hétre, ezek a képek villannak emlékezetembe. Azonkívül, hogy bejártuk Erdély egy kis szegletét, még az ottani ízekbe is sikerült belekóstolnunk. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdem a legelején! 

„Esőhozók”

Egy szürke, borongós, esős nyári kora reggelen Bors-Fiszli Editke, Bors István és e sorok írója magunk mögött hagytuk a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát, a mi Osztravánkat. Ezerháromszáz kilométer állt előttünk, a szomorkás esős időjárás végigkísért minket utunkon. A nagy távolság miatt egy éjszakát Nyírbátorban töltöttünk.
Mit is jelent nekünk Nyírbátor, ez a kis szép szabolcsi kisváros? Nagyon sok szép emlék köt oda minket, itt ütötték lovaggá az osztravai magyar klub három tagját: Bors-Fiszli Editkét, Kokes Magdust és engem, Jenei Jánost, itt főztünk csordagulyást a Szárnyas Sárkány Fesztiválon a nagyközönség számára, és itt ismerkedtünk meg az Erdélyi Népi Ízőrző Lovagrend tagjaival is.
A már említett Sárkány fesztivál hozott össze minket az erdélyi magyar testvéreinkkel, ez a kis képes, szöveges beszámoló a velük töltött egy hét rövid krónikája. A nyírbátori megállónktól még további hatszáz kilométer választott el minket az újbóli találkozástól. Az országhatárt átlépve folyamatosan egyre dombosabbá kezdett válni a vidék, egyre kanyargósabbá vált az út is, egyre több gólyacsalád és mellettünk elsuhanó lovas szekeret hagytunk magunk mögött. Villám, Editke autója, ahogy ő nevezi bírta a megpróbáltatásokat. Már Maros megyében jártunk, amikor Jánossy Alíz, a lovagrend alapítója felhívott minket, kérdezve, merre járunk, mondta, már nagyon várnak minket és, hogy a csíksomlyói boldogságos szűzanya kísérjen bennünket utunkon. Vigyázott is ránk, minden probléma nélkül megérkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol már várt minket Tibor és Alíz. Eddig, amikor az osztravaiak az erdélyiekkel találkoztak, mindig esett az eső, ez most sem volt másképp. Nevezhetnének minket mostantól akár úgy is, hogy „esőcsinálók” vagy „esőhozók”. 

Első este Bíró-Boér Attilánál Marosfőn
„Azért vannak a jó barátok…”

Gyergyószentmiklósról Marosfőre vettük az irányt, ahol már várt minket a szép, nagy, székely bajusszal megáldott, mindig vidám Attila. Az első éjszakát nála töltöttük az erdő kellős közepén. A fogadásunkra készített előétel egy szép nagy hidegtál volt, tele minden földi jóval, házi sonkával, kolbásszal, ez már önmagában elég lett volna vacsorára, de ahogy Attila is mondta, „ez még csak, hogy elkezdünk beszélgetni”. Már javában készült a főfogás, amikor Attila Istvánt és engem kihívott a konyhából, éppen a gyergyói rádió kívánságműsora szólt akkor. A Leventék ünnepelték névnapjukat aznap, vendéglátónk korábban betelefonált a rádiós műsorvezető barátjának, boldog névnapot kívánva, barátja hálából Máté Péter örökzöld slágerét küldte viszonzásul az „Azért vannak a jó barátok” című dalt. Levente válasza a következő volt: „Attila barátomnak küldöm ezt a slágert, aki most a csehországi osztravai magyar testvéreinknek főzz éppen.” Nagyon megható pillanat volt számunkra hallani ezt a mondatot és a dalt, egyből családtagnak éreztük magunkat, nálam majdnem eltört a mécses, az erdélyi és az osztravai szívek összekapcsolódtak. Amint ezeket a sorokat írom, visszaidézve ezeket a pillanatokat egy könnycsepp jelenik meg szemem sarkában. Már az első este olyan volt, mintha hazaértünk volna, de már ezerháromszáz kilométerre voltunk az osztravai otthonainktól. A fenséges, ízletes vacsorát és a finom pálinkás koccintásokat követően álomra szenderültünk. Az álmok birodalmában töltött néhány órácskát követően egy esős szomorkás reggelre ébredtünk. Egy kicsit fáradt, de jó kedvű ébredést követően a tartalmas reggeli után a 4F-es, azaz frissen főzött, forró, feketekávé segített ténylegesen is felébredni.

A csíksomlyói templom belülről
Látogatás a Szűzanyához

Dél körül magunk mögött hagytuk Marosfőt és elindultunk Csíksomlyóra, az eső csak úgy szakadt, sötétkék rojtos felhők borították be a tájat. Csíki, hosszú falucskákon keresztül haladva végül megérkeztünk Csíksomlyóra, a III. Székelyföldi Gyógynövénynapra kísértük el erdélyi lovagtársainkat. A rendezvényt a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Szent István Gyermekotthon udvarában tartották. Az erdélyi ízőrző barátainkat felkérték, hogy az eseményre ellátogató több száz vendég részére főzzenek. A csíki, gyergyói és a udvarhelyszéki tagokból álló kis csapat, amint megérkeztünk a helyszínre munkához látott. A stand felállítása után elkezdődtek az előkészületek. A vágódeszkákon, vagy ahogy ott nevezik lapítókon, megindult a munka. Attila meg is jegyezte: „rendesen élvezem, hogy a lapítónak ilyen szép hangja van”. Amíg a zöldségek és a húsok összevágása zajlott, addig Terikével, Attila feleségével elsétáltunk a közeli gyönyörű csíksomlyói templomhoz, felmentük a lépcsőn a Szűzanyához, megérintettük a lábát, és kértük közbenjárását, elmondtunk néhány imát. Terikétől mindannyian kaptunk egy Szent Kristófot, az utazók védőszentjét ábrázoló szentképet. A kis séta után visszatértünk a standhoz, ahol folyt a munka szorgosan.

A csíksomlyói szűzanyánál, István, Terike és Editke


Főzés a csíksomlyói gyógynövény fesztiválon

Főzés sok nevetéssel fűszerezve

A két nagy és egy kisebb bogrács már állt, a szépen kockákra vágott szalonna megpirítása elkezdődött. Finom szalonnán piruló hagyma illata lengte be sátrat. Az első bográcsban felcsíki pityókástokány, a másikban a csordagulyás – amit az erdélyiek tőlünk tanultak – míg a kicsiben sokfűszeres gombaleves készült. Ezenkívül Alíz zsályás-pármai sonkás borjúhúst készített kis adagban. Az ételeink készülődtek, közben Ferike, a csapat legfiatalabb tagja szépen faragta a szebbnél szebb alkotásokat görögdinnyéből és zöldségekből. Nagyban folyt a munka belekerültek az összevágott húsok a bográcsokba, Editke már javában készítette a csipetkéket a csordagulyáshoz, közben én igyekeztem rögzíteni a legfontosabb momentumokat videó kamerámmal. Eléggé változékony időjárás volt: esett, majd kisütött a nap, így váltakozott egész délután egészen estig. A borongós idő nem szegte kedvünket, a főzés közben a nevetésé és a vidámságé volt a főszerep. Attilával beszélgettem, hogy mi a különbség a székely és a magyar konyha között ő viccesen megjegyezte: „a székely konyha egy kicsit zsírosabb, ezért iszunk pálinkát, és hagymát is azért használunk többet, hogy el ne hízzunk, pálinka nagy mennyiségben orvosság, kis mennyiségben pedig nem fogyasztjuk”. Tibor és Attila csak úgy sziporkáztak, annyit nevettünk, hogy már sírtunk. Közben azért odafigyeltünk, hogy olykor el ne felejtsünk koccintani az orvossággal. Attila közben csak ontotta magából a jobbnál jobb székely vicceket.

Attila a gombaleves készítése közben

Ferike alkotása
A gyógynövénynapra az eső ellenére egyre többen érkeztek a közeli Kissomlyó-hegy időnként felhőbe borult, majd újra megjelent teljes valójában. Amint kisütött nap, a hatalmas tömeg minden tagja egymásba karolva vidáman járta a táncot, amíg a népi zenekar húzta a talpalávalót. Amíg a résztvevők mulattak egyre inkább kezdtek összeérni az ízek, Géza lelkesen kavargatta a pityókástokányt, amiből már csak az összevágott füstölt csülök hiányzott, Magdika és Tibi közben hozzáadta a füst kolbászt a csordagulyáshoz, amiből már csak Editke csipetkéje és a gomba hiányzott. Az Attila készítette gombaleves már készen volt, készítője szerint már csak a merőkanál hiányzott az edényből. Közel négyszáz főre készült étel. Szabó György, a bükki füvesember előadását követően az egyre intenzívebb esőzés ellenére, hosszú kígyózó sor jelent meg az erdélyi csapat sátra előtt. A rengeteg étel rekordidő alatt elfogyott, gyorsan kiürültek a bográcsok. Mire az eseménynek vége lett tisztább lett az idő és az égen egy gyönyörű szivárvány jelent meg. Nagyon hálásak voltunk a szép „szivárványos” befejezésért az égi „vezérigazgatónak”, ahogyan Zsóka, az esemény főszervezője nevezte a Jóistent. István pedig annyira jól érezte magát, hogy egyáltalán nem hiányoztak neki az akkortájt zajló világbajnoksági focimeccsek.

A pityókástokány

A csordagulyásunk a bográcsunkban már majdnem kész :)


Az ínycsiklandozó végeredmény: gombaleves, pityókástokány és a csordagulyás


Városnéző szemerkélő esőben – Fejedelmi ebéd Ildikónál

Mikó-vár, Székely Múzeum
A gyógynövénynap utáni reggel szomorkásan indult, olyan volt mintha ősz lenne. A Csíksomlyót övező hegyeket fehér vastag paplan takarta. Az aznapi programot sajnos elmosta az eső a Nagy- és a Kissomlyó közötti nyeregben lévő szabadtéri oltár meglátogatása volt betervezte. Egyébként sem javasolták a helybéliek ezt kis túrát, mivel nemrégiben közelben kószáló medvét láttak arra medvebocsokkal. Kisütött, esett – ez váltakozott egész nap. Kissé besokalltunk az eső miatt. A reggeli után, az eső ellenére egy kis csíkszeredai városnézéssel folytattuk a programot, Alíz megmutatta nekünk a várost, ellátogattunk a Mikó-várba, ami a Székely Múzeumnak ad helyet. A székelységgel kapcsolatos kiállítási helyszíneket látogattuk meg. Volt szerencsénk látni tipikus székely, csíkos „színkódokkal” ellátott népviseleteket, ahol a piros csík az életet jelentette, a zöld az erdőt, a fekete a halált, a kék a Csíksomlyói Szűzanyát, a barna pedig, hogy a viselője földbirtokos családból származik. A viselt ruha egyben kifejezte a társadalmi státuszt. Szerencsések voltunk, mivel éppen akkor volt egy Aba-Novák Vilmos képeiből álló kiállítás is, amit szintén meg tudtunk nézni. Ebéd előtt még elsétáltunk a Vákár Lajos Műjégpályához, ahol két nagy hokis szobra emelkedett. A jégkorongnak ott nagy hagyományai vannak.

 A Vákár Lajos Műjégpályánál, a hokisok

A Székely Múzeumban Jánossy Alízzal


A székely, csíkos „színkódokkal” ellátott népviselet
Az aznapi ebédet Ildikó készítette, ő is ott volt velünk a tegnapi gyógynövénynapon. Az Erdélyben töltött egy hét nemcsak a táj, hanem az ottani ízvilág felfedezését is jelentette egyben. Ildikó ízlelő bimbókat kényeztető menüvel készült a sajtos meleg előételt, az ő saját savanykás pikáns húsgombóc levese és a mennyei joghurtos zselatinos meggytortája követte. Ebédre mentünk, de vacsorára is maradtunk. Annyira jól elbeszéltük az időt, hogy egyszer csak azt láttuk, hogy vacsoraidő van. Odakinn fél óránként váltakozott az eső és a napsütés. Ildikó tudva, hogy, mi a „sörözős” Csehországból jöttünk, egy kis meglepetéssel is készült, egy kisebb Csíki sörökből álló sörválogatással kedveskedett nekünk. Előnyünkre fordítottuk a borongós szomorkás időt, keresztülhúzta az aznapi programot, de ez a nap a spontán volta miatt volt tökéletes.

Vendégségben Ildikónál

A blogbejegyzést és a képeket készítette: Jenei János

A java még csak most jön, Erdély felfedezése a következő részben folytatódik, utazz velünk tovább gondolatban, tarts velünk :)
Link: Erdély az ízek birodalma 2.rész

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Erdély az ízek birodalma II.

Barangolás Udvarhelyszéken és a Sóvidéken
Másnap a reggelit követően a Székelyudvarhelyhez közeli szejkefürdői forrásnál álltunk meg kortyolva egyet a gyógyvízből, majd pedig a borvízmúzeumba vittek el minket erdélyi barátaink. A múzeumban még a mai napig látható Orbán Balázs szobra, az ő neve szorosan összekapcsolódik Szejke-fürdővel, amellett hogy fényképeivel megörökítette a kor természeti, épített és néprajzi örökségét, felvirágoztatta az ottani fürdő kultúrát is. A rossz időjárási körülményekre való tekintettel sajnos nem tudtunk felmenni a Hargitára, a székelyek szent hegyére, így helyette a parajdi sóbánya felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Tamási Áron sírjánál Farkaslakán, ő az egyike a három Áronnak, akire a székelység a mai napig nagyon büszke, ahogy egy ottani mondás tartja: „Tamási Áron, Márton Áron és Gábor Áron/ Székely népünk büszkesége mind a három”.

Ki is volt Tamási Áron? Író, neki köszönhetjük az Ábel trilógiát és nem mellesleg ő volt, aki a székely nyelvjárá…

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören     Szeretett Prágánkban az új szemeszter még csak jövőnek számított szeptember végén, az idén 60 éves AED héttagú képviselete, beleértve az új elnökségi tagokat viszont már elkezdte a munkát, egy szinttel feljebb, a Diákhálózat Hallgatói parlamentjén. Ja, már miután odaértünk, mert nem csak egy autónk veszett el… 
     Azzal a lelkesedéssel estünk neki rögtön hétfőn a saját rendezvényeink tervezéséhez is, új tagokkal bővülve. És ez meg is mutatkozott a nyitógyűlésen: „50 perc alatt megszerveztünk egy egész szemesztert, ez má’ valami!” És még mindig ugyanezzel a lendülettel pár nap múlva meg is nyitottuk a szemesztert egy kellemes kis sörözés keretein belül. Voltak új arcok, meg új nevek, aztán már csak össze kellett rakni őket…
     Két héttel később, a brünni Kafedik Mega7vége nevű rendezvénye után vasárnap természetesen teljesen fitten találkoztunk a Prágai Magyar Katolikus Lelkészség (azóta már plébánia lett) udvarán délelőtt a tanév…