Élet Csehországban

Krisztus legyőzte a halált

A kép forrása: pestisracok.hu

     Napjainkban az örök élet megléte sokakat – legyenek akár hívők, akár hitetlenek – foglalkoztató téma. Húsvétkor mindnyájunknak érdemes feltenni a kérdést: hiszek-e a feltámadásban? Valahogy belenevelődtünk ebbe, megszoktuk, elfogadtuk, de vajon a hétköznapi életünkben ez megjelenik valahogy, a döntéseinkben, a gondolkodásunkban? A kísértésekkor, az élet igazán nehéz döntéseiben valóban a feltámadt Krisztusba kapaszkodunk? Mert ha valóban van föltámadás, akkor abból szükségszerűen az következik, hogy Jézus él – a szívünkben, a családunkban. Tehát az életünket nem egy valaha élt, csupán történeti Krisztusra alapozzuk, aki egy fantasztikus erővel felruházott tanító volt, de meghalt, aki egy emlék, akinek megvannak a szép, magasztos, lelkesítő beszédei, hanem az élő Jézusra. Nem egy elmélethez imádkozunk, nem egy halotthoz, nem is egy múltbeli valakihez, hanem a feltámadt, élő Krisztushoz. Jézus cselekvő, velünk lévő Isten. A mi cselekvő Messiásunk. Vajon tudunk-e tényleg így Krisztusra nézni – aki él, és közöttünk van? Korunk emberének üzen-e még valamit az üres sír? Tudunk-e még önfeledten örvendezni Krisztus feltámadásának? A zsoltáros írja: „Boldog a nép, amely tud ünnepelni“. Tudjuk-e, akarjuk-e még a húsvéti örömöt ünnepelni?

     A Krisztus feltámadásából fakadó öröm azzal válik teljessé, hogy tudjuk azt másokkal is megosztani – nem csak Húsvétkor, hanem a hétköznapok szürkeségében is. Az Új Evangelizáció Évében ez még erősebb hangsúlyt kell, hogy kapjon. Nem hallgathatunk arról az örömről, mely minden embernek szól, mely mindenkit érint és átölel: Krisztus feltámadt! Örök érvényű a mondás: „a megosztott öröm, dupla öröm”, ezért az örömről való tanúságtételünk másokban is örömöt kell, hogy ébresszen. Aki nem tud/akar lelkesedni azért, hogy átadja, megismertesse másokkal a keresztény öröm igazi forrását, vagy aki nem tudja/akarja továbbadni a benne lévő örömet, abban rövid időn belül elhalványul, majd kialszik a húsvéti gyertya fénye.

     Kortársainknak, akiknek távoli a föltámadásba vetett hit, távoli az üres sír valósága is. Nem akarnak közel kerülni a nyitott sírhoz, még kevésbé akarnak belépni és elgondolkozni az eseményeken. Ahogy nem akarnak tudomást venni a halál drámájáról, úgy nem akarnak szembesülni azzal sem, hogy mi is az az igazi Élet, az értékes Élet. Sokszor torzultan viszonyulnak a halálhoz: benne a végső és örök elmúlást látják, mintha ezzel végleg befejeződne minden, a hamvakat sokan szétszóratják, nevüket sem vésetik fel. Értelmetlennek látják a megszokott temetkezést, mert az életüket is ugyanilyen értelmetlenül élték le.

     Fontos, hogy Húsvét után se fojtsuk el szívünkben a feltámadásból fakadó öröm lángját, hanem tápláljuk azt nap mint nap tanúságtéleinkkel és imáinkkal. Hiszen mindannyian meghívást kaptunk, hogy mi is az angyal szavainak hitében éljünk: Krisztus feltámadt! Ez a felismerés sarkaljon bennünket arra, hogy mindig és minden körülményben a feltámadás örömébe vetett hit tanúivá váljunk.

     Túrmezei Erzsébet írja Húsvét után c. versében: „Húsvét után… új cél és új sietség! Jézus él! Nincs út, mely messze esnék! Húsvét után… erő, diadal, élet! Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet, akik még mindig húsvét előtt élnek.”

     Ha van feltámadás, akkor számunkra is van örök élet! Az értelemmel, érzelemmel, akarattal bíró ember képes szeretni, küzdeni, az igazságért harcolni. Elképzelhető-e, hogy ez az értékes, értelmes élet értelmetlenül, a sír sötétjében érjen véget? Jézus feltámadása azt üzeni, hogy nincs értelmetlen vég! Az életünk végtelenül értelmes, mely a sírral sem nem válik értelmetlenné. Ezt az örök életet nehéz elfogadnunk a mi lehatárolt emberi gondolkodásunkkal, még nehezebb felkészülnünk rá, de húsvéti ünnepe évről-évre figyelmeztet, reményt sugároz: Krisztus legyőzte a halált, örökké él, és ennek az örök életnek én is várományosa vagyok. Erre azonban készülni kell. Az Istentől (ingyenesen) ajándékba kapott örök életre méltóvá kell válni. Olyanokká kell formálni önmagunkat, akik majd elbírják az Istennel való találkozást.

     A feltámadásnak jelen kell lennie a hétköznapjainkban! Amikor imádkozunk, az életünkről elmélkedünk, amikor meghívjuk Krisztust az életünkbe, akkor mindig húsvét van. Azonban nem könnyű húsvét fényében élni. Amint a gyertya is kialszik, kiég, úgy a mi szívünkben könnyen elszürkül a húsvéti fény, melyet időnkét újra meg újra lángra kell lobbantanunk, hogy a feltámadás hite az örök élet reménye – mely időnkét szinte szétfoszlik bennünk, melyet tönkretesznek a hétköznapok – ne vesszen el soha, hanem teljesen átjárja életünket.

A kép forrása: uj.katolikus.hu

     Húsvét hite ránk van bízva, melyet óvnunk kell! Feladatunk, hogy a feltámadás hitét és örömét újraélesszük, továbbadjuk és életünk minden pillanatában magunkban hordozzuk! A kívülről nézett sírbolt és a belülről szemlélt üres sír képesek létrehozni a húsvéti tanúságtételt. Egy pillantás elég ahhoz, hogy remény ébredjen bennünk, képesek legyünk megformálni hitünk alapvonását, hogy bátran hirdessük Pilinszky rövidke vallomását: „Et resurrexit tertia die!”

Balga Zoltán

  prágai katolikus lelkész