Az otthonom a versben, az életem a magyar nyelvben –

 Avagy Kárpátaljáról a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világába, Csehország északkeleti sarkába…

Poljáková Tánya

Kedves Olvasó! Mi a kapcsolat az alábbi kifejezések/mondatok között?

Egy megpróbáltatásokkal teli szibériai vándorlás; Munkács; Makó, az ostravai magyar klub; egy régi harmonika; kilenc évtized; a prágai Károly Egyetem; a férfi, aki már nem Magyarországra érkezett haza; a biokémia, egy szláv nyelv; edények nélküli főzés – szóban, a magyar klubban; Berzsenyi Dániel

A fenn említettek közötti kapcsolat Poljáková Tánya, aki az ostravai magyar klub nagyra becsült tollforgatója, akinek az életrajzi ihletésű elbeszéléseit a csehországi magyarok és a világ más tájain élő magyarok is évtizedek óta olvassák.

Tányával, a klub verselőjével, írójával 2018 karácsonya előtt néhány nappal beszélgettem az otthonában az irodalomról, az életről és a magyar nyelvről.

Jenei János: Hogyan került Ostravába?

Poljáková Tánya: Akkor szép az élet, ha zajlik. Ezt azért mondom, mivel az én életem a legjobb példája ennek. Szép életet éltem, de igazán zajosat, mivel Kárpátalján születni az nem olyan egyszerű dolog.

Édesapám Szécsénykovácsiból származott. A gimnázium befejezését követően, 18 éves korában azonnal besorozták az osztrák–magyar katonaságba az első világháború idején. Alig került ki a frontra, hamarosan orosz hadifogságba esett Szibériában. De szerencsére, nagy nehezen, végiggyalogolva a halálos veszedelmekkel teli Szibériát, hazatért és közben megtanult oroszul, így a magyar fiú hozzájutott egy szláv nyelv ismeretéhez.

Vendégségben Poljáková Tányánál

Miért is kulcsfontosságú ez a szláv nyelv az életem históriájában? … Mindjárt kiderül.

Megfáradt vándorként hazatérve arra eszmélt, hogy nem Magyarországra jött haza, hanem Csehszlovákiába. Az a falu, az az Ipoly menti Szécsénykovácsi, ami korábban Magyarországhoz tartozott, Csehszlovákiához került. Hazatért, és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Elhatározta, hogy egyetemre megy. Az akkori viharos politikai helyzetben Budapestre nem mehetett, így ment Prágába a Károly Egyetemre. Na jó, de az egyetemen tudni kell az ország nyelvét. Édesapám csehül nem tudott, de már tudott oroszul a szibériai vándorút miatt, így e szláv nyelvnek köszönhetően nagyon könnyen megtanult csehül. Innen indul az én életem története a húszas évek végén. Édesapám egy napon, az egyetem hirdetőfalán megpillantott egy hirdetést egy jól fizető munkácsi tanári állásról, aminek feltétele volt a magyar és az orosz nyelvtudás, így került apám Kárpátaljára. Ott ismerkedett meg édesanyámmal, és így lettem munkácsi születésű 1929-ben. 1938-ban az első bécsi döntés eredményeképpen Munkács visszakerült Magyarországhoz. Abban az időben nagyon rosszallóan fogadták édesapámat a prágai egyetemen szerzett tanári képesítése miatt a magyar hatóságok, de végül felajánlottak neki egy makói tanári állást, így kerültünk Makóra. Fiatalkorom legszebb éveit töltöttem ott. Az érettségit követően megismerkedtem egy pozsonyi orvossal, és Makóról Kassára kerültem. Nagyon jól éreztem ott magam, mivel a családtagjaim jelentős része kassai eredetű, így szüleim is követtek oda. Ezután beiratkoztam a pozsonyi egyetemre magyar–angol szakos hallgatónak, de két év elteltével, 20 éves koromban, megszületett a lányom, majd nem sokkal utána a másik lányom is. Férjemet magasabb orvosi rangba helyezték, aki nem becsülte nagyra a tanári szakmát, így az ő nyomására az egészségügyi pályára léptem, így végeztem el egy iskolát, ahol biokémiát és hematológiát tanultam. E képesítés megszerzésével segítettem az ő munkáját. A kapcsolatunknak nagyon hamar vége lett– elváltunk. A jelenlegi, prágai származású férjemmel Kassán ismerkedtem meg, aki szintén orvos. Nem sokkal később főorvossá nevezték ki, így kerültünk később mindketten az ostravai egyetemi kórházba. Már több mint hatvan éve élünk boldog házasságban. Itt született meg a fiam, aki pszichiáter lett.

Régi családi képek

Jenei János: Mit jelentett magyarnak lenni a múltban Ostravában?

Poljáková Tánya: A múlt nagyon régen volt. A második világháború idején Magyarországon éltem, a háború befejezését követően Csehszlovákiába kerültem, amikor is a határok le voltak zárva. Csehországban a rendszerváltást megelőzően a magyarok a magyarságukat főképpen csak otthon élték, nem nagyon alakultak ki baráti társaságok, de Kassán és környékén más volt a helyzet a nagyobb létszámú magyarság miatt. A Csehországban élő magyarság helyzetében a kilencvenes évek elején nagyfokú pozitív változások következtek be. Kezdtek megalakulni országszerte a különböző magyar klubok; először Prágában, majd 1992 decemberében Bors István vezetésével az ostravai szervezet, amelynek alapító tagja is vagyok. Nagy örömmel találkoztunk. Ha valakit magyarul hallottunk beszélni az utcán, leszólítottuk, nem voltunk szégyenlősek. Így derültek ki a különböző okok, hogy hogyan is kerültek Ostravába a különböző magyarok. Szépen fokozatosan elkezdtünk összejárni, klubba tömörülni, ahol is a magyar nyelvnek köszönhetően jókat beszélgettünk, gyönyörű pillanatokat éltünk át együtt. Volt egy tilalom, tilos volt főzésről beszélni. Ahogy elkezdtünk szóban főzni, akkor mindnyájan csak arról beszéltünk, főztünk, csak főztünk különböző ételeket, edények nélkül gondolatban, a töltött káposztától kezdve egészen a különböző gulyásokig. Arról beszéltünk, ki mit főz, és csorgott a nyálunk. Kezdetekben nem volt olyan állandó helyszín, ahol összejöhettünk volna. Amikor még nagyobb lakásban éltem a férjemmel, akkor nálunk gyűltünk össze, majd pedig az egyik itteni plébánia helyiségében tartottuk a találkozókat, ezt követően a városháza jóvoltából az egyik helyi városi könyvtárban jöttünk össze, és végül, már több mint húsz éve állandó helyiségünk van a város főteréhez közel.

Egy több, mint 60 éve tartó boldog házasság

Jenei János: Mit jelent magyarnak lenni most Ostravában?

Poljáková Tánya: Csehországban, de Ostravában főleg, magyarnak lenni büszkeség. Miért is? Amióta a határok megnyíltak, azóta ez hangsúlyosabban jelenik meg. A csehek a következőkre asszociálnak Magyarországgal kapcsolatban: a híres magyar vendégszeretet, a híres gyógyfürdők és a finom magyar ételek. Az a benyomásom, hogy a csehek szeretik a magyarokat. Kedves férjem pedig nagyon büszke, hogy magyar a felesége.

Jenei János: Miért fontos Ön szerint az anyanyelvünk? Miért is fontos megtartani?

Poljáková Tánya: Az anyanyelv egy kapocs egy nemzet kulturális hagyományaihoz. Annyit jelent, hogy tudni, olvasni és énekelni. Nem szabad egy anyanyelvet elfelejteni. Nagyon haragszom az olyan emberekre, akik nem becsülik az anyanyelvet annyira, hogy a gyermekeiket is megtanítsák rá. Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy – mondják, de legalább legyen egy, ami a maga teljességében az ember sajátja, az ő hazája. Az anyanyelv a haza, ami felé fordulhatunk, amihez tartozhatunk, ahol jól érezzük magunkat. Az anyanyelv nemcsak egy beszéd, az anyanyelv élvezet, az önkifejezés eszköze, a könyvek, versek és regények olvasásának lehetősége. A magyar irodalmat olvasom, szeretem és tudom. A gondolatmenetet tovább folytatva, nagyon szeretem a gyönyörű magyar közmondásokat, de ezeket nemcsak meghallgatni kell, hanem azok szerint érdemes élni. Ezek olyan korból származnak, amikor még nem léteztek modern okostelefonok és tabletek. Az igazság mindig is nagyon fontos volt, az emberiség nem változott azzal, hogy modernizálódott. Az emberi élet százezer éve, sok-sok éve ugyanaz, születik – él és meghal, ebben nem változott semmit, ezek a modern eszközök nem változtatták meg, a hit, a remény és a szeretet, mindig a három legfontosabb dolog marad, akár a múltban, a kőkorszakban, akár manapság. Aki ezeket nem tartja be, az kár, hogy él … az nem fontos.

Poljáková Tánya a XX. művelődési tábor verselői között (2018)

Jenei János: Kik a kedvenc költői, írói és művei?

Poljáková Tánya: József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor. Az írók közül Márai Sándor. Nem beszélve Jókairól, akinek minden regényét végigolvastam, azokat olvasnám újból és újból. Az egy kedvenc verssorom, ami most éppen az eszembe ötlik:

Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. (…)

Nagyon szeretem továbbá a magyar vicceket. Úgy vélem, a magyar népi humor nagyon sokat segített az embereknek a nehéz időszakokban.

Tánya és a családi arcképcsarnok

Jenei János: Miért szeret magyarul elbeszéléseket írni?

Poljáková Tánya: Én nem írok, a toll ír helyettem, aztán a toll megírja az elbeszélést, én meg elolvasom, és nagyon csodálkozom, hogy mi van a papíron. Néha meg is kérdezem a tollat, hogy ezt ki írta… Arra nagyon büszke vagyok, hogy a helyesírásom még mindig jó, ami egy kicsit megkopott az az, hogy néha a vesszőket a mondatokban rossz helyre teszem. Az elbeszéléseimben arra törekszem, amikor papírra vetem őket, hogy felidézzek régi emlékeket a múltból, oktatni, nevelni szeretnék velük és nemcsak szórakoztatni.

Jenei János: Miért szeret verselni és énekelni?

Poljáková Tánya: Ez nem szeretet, ez szenvedély, én szenvedélyesen szeretek verselni, mivel a versekben megtalálom magamat. Hasonlóan vagyok az énekekkel is. Imádok énekelni, de sajnos a hangom egy kicsit megkopott az idők folyamán, ezért jó, hogy van egy régi harmonikám az asztal alatt, ami nem vesztette el a hangját, ami kisegít ilyenkor.

Poljáková Tánya és a XIX. Művelődési tábor közönsége

Jenei János: Miért is fontosak a magyar klubok itt, Csehországban?

Poljáková Tánya: Az identitás megtartása és erősítése miatt. Büszkének kell lennünk, hogy magyarok vagyunk, egy olyan néphez tartozunk, amelyik számos szakembert, tudóst, híres embert adott a világnak. Nagyon fontos kiemelni, hogy nagyon sokan, magyarok, akik itt élnek, nem jártak magyar iskolába, így az ő esetükben fontos feladat, hogy megszerettessük a magyar irodalmat és a verseket. A klubok fő feladata az anyanyelv iránti kötődés erősítése és annak tudatosítása, hogy mivel is jár, ha hagyjuk elveszni az anyanyelvünket. Az anyanyelv továbbörökítésének igényét vonzóvá kell tenni iskolázottsági színvonaltól függetlenül az egyének számára! Ne csak azt a nyelvet adjuk át, amit tökéletesen nem tudunk (pl. cseh), hanem azt is, amit édesanyánktól tanultunk, és ez a magyar nyelv. Az itteni klubok fő feladata a magyar nyelv kultiválása. A magyar nyelv, mint minden más nyelv, fejlődik, halad előre. Biztosítanunk kell, hogy az itteni, a Csehországban beszélt magyar nyelv, lépést tartson az anyaországi magyar nyelvvel. Fő cél, hogy elkerüljük a lemaradást.

Rendszeres látogatója a Kouty-i művelődési táboroknak (jobb szélen)

Jenei János: Ha visszagondol erre a majdnem 90 évre, mi lenne az élete mottója/verssora?

Poljáková Tánya: Berzsenyi Dániel következő sorai lennének:

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:

   Léted világít, mint az égő

      Nap, de szemünk bele nem tekinthet. (…)

Akármit éltem át, akárhol voltam, akármi történt… mindig tudtam, hogy a Jóisten vezeti az utamat.

János Jenei: Mire a legbüszkébb az életében?

Poljáková Tánya: A legbüszkébb a gyermekeimre és az unokáimra vagyok, hisz mindegyik sikerült… És arra, hogy megtanítottam őket szeretni a magyarokat, a magyar nyelvet és a magyar irodalmat… Ez minden.

És, ami a fenti szöveges interjúból kimaradt.......

                                                                      

https://www.youtube.com/watch?v=Y4fGlLa3cBw&t=1314s

Az interjút és a képeket készítette: Jenei János

(2018.12.22)