Skip to main content

TEKE- FMK- MI- 5-EN


     -Nem foglaljuk le még egy órára a pályát?- hallatszott a háttérből egy halk bizonytalan hang. Valószínű azért volt halkabb mint a megszokott, mert félt a többiek nemleges válaszától. Csak ott ült, egymaga a földön a falnak támaszkodva kinyújtott lábakkal és a kezdeti csillogás szemeiben megfakultnak látszott. Vajon a fáradság volt az oka? Vagy az ijedelem az esetleges NEM szó hallatán?
     -Felőlem lehet. – szólalt meg Sári kicsit álmoskás hangon.
    -Nekem is jó!- kiáltottam.
  -Végülis még maradhatunk egy darabig.- mondta Miro feleségéhez fordulva, aki épp Eliskát próbálta meg elfogni. Most Jana feladata volt leállítani a kis huncutot a lámpakapcsolgatós csínytalansága miatt, amíg Miro kezébe került a választás az este további  menetét illetően.
     -Szuper!- tért vissza lassacskán a csillogás Jani szemeibe, bár testbeszéde még mindig inkább a fáradságról árulkodott. Ennek ellenére felülkerekedett megfáradt végtagjai tiltakozására és a pálya felé vette az iramot. Meglátván a zöld, vagyis AZT a bizonyos sötétzöld márványos mintás bevonatú középnehéz bowling golyót, kedvre derült, és már hasította is őt a tíz kicsi pirosnyakú bábu felé. 

A képek mindent elárulnak a jó hangulatról! :)


     Fél hat volt, mikor találkoztunk a városházánál. Sári, Jani és én gyalog bandukoltunk el a még kissé fakó, élettelen parkon keresztül a sportközponthoz. Ide foglaltam le a bowlingpályát este hatra azzal a szándékkal, hogy tartunk végre egy jó kis estét. Ekkor még nem tudtunk milyen indulatok szabadulnak el később a pályán, de reménykedtünk a jó hangulatban. Utánunk nem sokkal érkezett meg Miro és családja a mi kis Eliskánkkal, akin aztán egész este gyakorolhattuk a daduskodást. Ide futottunk, oda rohangálunk, kúsztunk, másztunk, csinytalankodtunk- néha talán nem is tudták eldönteni melyikünk a kisgyerek. Eközben párhuzamos természetesen folyt a pályán a bowlingmeccs. Mindenki mindenki ellen- ez volt az alapelmélet. És ki kezdte vajon? Hát természetesen a mi Jánosunk. Utána jöhettünk csak mi- a többiek. Eleinte beletelt egy kis időbe kitapasztalni, vajon melyik golyó a legalkalmasabb. A lányok eleinte inkább a szép és könnyű és természetesen rózsaszín tekegolyót választották. Később kezdtek rájönni, hogy a fiúknak talán igazuk van és a sötétzöld márványos golyónak mágikus ereje lehet, ha eddig azzal sikerültek a legjobb dobások. De az idő haladtával inkább a minél nehezebb, annál jobb golyóelmélet szerint választottunk színes, gömbölyű és irtó nehéz ,,lufikat,,.

A végeredmény

     Tíz körös kismeccseket játszottunk, de összeadtunk a végén az eredményeket. Ha körökre lebonytjuk, nagyon szép eredmények születtek: első körben Jani indult előnnyel, de szorosan a nyomában voltam. A végére egyelő lett (ez az!). A második körtől kicsit beindultak a dolgok, energikusabb lett a csapat és mindenki beleadott apait-anyait, de mégis a mi Jánosunk jött a legeslegvégén győztesnek (na jó, legyen neki is egy kis öröme). Hozzá kell tennem, hogy az eredmények nem csak úgy maguktól születtek. Bele kell képzelni sok-sok piszkálódást, beszólogatást, motiválást, néha kárörömet, támogatást, szurkolást, sok-sok szarkasztikus humort. Valaki jól viselte ezt a sok megpróbáltatást, valakinél észrevehetően nagy volt a lehangoltság 1-1 pont szerinte rossz helyre kerülése esetén. De mindennek ellenére nagyon jól viseltettünk az egyes helyzetekben, le a kalappal türelmünk előtt. Mert türelemből nagyon sok kellett, hiszen elviselni ezt a kis csapatot nem könnyű, inkább megpróbáltatás. De a lényeg, amiért összejöttünk, az megvolt: csapatépítő tréning!
Teltek az órák, a meghosszabított órák, fogytak a golyók, nőttek a pontok, csökkent az energiaszint,előkerült a fáradság. Este kilenc óra. Zár a bazár. FMK legközelebb is, lehetőleg valami új helyen!


A bejegyzést készítette: Ivkovič Krisztina



Comments

Popular posts from this blog

Élet Csehországban

Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy Csehország. Egy ország, ahol köszönöm helyett dekuji van, Duna helyett Moldva, Tokaji helyett Pilsner, gulyás helyett gulyás. Na jó az utolsó az stimmel, de csak névben, állagban és ízben más. Persze azért nem ég és föld.. Mintha most lett volna, hogy felültem a Budapest-Prága vonatra szeptember első napján a keleti pályaudvarnál, hogy belevágjak valami teljesen ismeretlenbe. El sem hiszem, de azóta már az ötödik hónapomat töltöm itt. Már párszor írtam a blogra, de most gondoltam kicsit bemutatkozom, hiszen elég élményt  gyűjtöttem  már ahhoz, hogy legyen miről írni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 9 hónapot tölthetek az országban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A program  célja, hogy segítse a Kárpát-medencében élő szórványmagyarság helyzetét és, hogy erősítse a határon túl élő és az anyaországban élő magyar kapcsolatokat. A program az egykori monarchia t

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar

Gondolatok a Prágai Magyar Bálról

A bársonyos forradalmat követő időszakban alakult szervezet, mely céljául tűzte ki a csehországi magyarság egyesületi formában történő összefogását és kulturális programjainak megszervezését, már egy évvel megalakulás után, 1992-ben megrendezte a Prágai Magyar Bált. Ennek helyszíne a Vinohrady városrész (Prága 2) Vasutas Kultúrháza volt. A sikeres kezdetet további bálok követték a smíchovi (Prága 5) Nemzeti Házban. Ezek a rendezvények a későbbiekben már nemcsak a prágai helyi szervezet különböző generációinak jelentett kulturális és szórakozási élményt, hanem rendszeres találkozási lehetőséget biztosított más helyi szervezetek tagjainak is a báli együttlét szabadabb, kötetlenebb körülményei között. Nagy örömünkre szolgál, hogy más helyi egyesületekre (Brünn, Ostrava) is hatással volt a prágai bál, és immár ők is rendszeresen szerveznek hasonló eseményt, a novemberi Katalin bált.   Nagy előrelépést jelentett a bál helyszínének áthelyezése Prága központjába, a repreze