TEKE- FMK- MI- 5-EN
-Nem foglaljuk le még egy órára a pályát?- hallatszott a háttérből egy halk
bizonytalan hang. Valószínű azért volt halkabb mint a megszokott, mert félt a
többiek nemleges válaszától. Csak ott ült, egymaga a földön a falnak
támaszkodva kinyújtott lábakkal és a kezdeti csillogás szemeiben megfakultnak
látszott. Vajon a fáradság volt az oka? Vagy az ijedelem az esetleges NEM szó
hallatán?
-Felőlem lehet. – szólalt meg Sári kicsit álmoskás hangon.
-Nekem is jó!- kiáltottam.
-Végülis még maradhatunk egy darabig.- mondta Miro feleségéhez fordulva, aki
épp Eliskát próbálta meg elfogni. Most Jana feladata volt leállítani a kis
huncutot a lámpakapcsolgatós csínytalansága miatt, amíg Miro kezébe került a
választás az este további menetét
illetően.
-Szuper!- tért vissza lassacskán a csillogás Jani szemeibe, bár
testbeszéde még mindig inkább a fáradságról árulkodott. Ennek ellenére felülkerekedett megfáradt végtagjai tiltakozására és a pálya felé vette az iramot. Meglátván a zöld, vagyis AZT a bizonyos sötétzöld márványos mintás bevonatú középnehéz bowling golyót, kedvre derült, és már hasította is őt a tíz kicsi pirosnyakú bábu felé.
 |
| A képek mindent elárulnak a jó hangulatról! :) |
Fél hat volt, mikor találkoztunk
a városházánál. Sári, Jani és én gyalog bandukoltunk el a még kissé fakó,
élettelen parkon keresztül a sportközponthoz. Ide foglaltam le a bowlingpályát
este hatra azzal a szándékkal, hogy tartunk végre egy jó kis estét. Ekkor még
nem tudtunk milyen indulatok szabadulnak el később a pályán, de reménykedtünk a
jó hangulatban. Utánunk nem sokkal érkezett meg Miro és családja a mi kis
Eliskánkkal, akin aztán egész este gyakorolhattuk a daduskodást. Ide futottunk,
oda rohangálunk, kúsztunk, másztunk, csinytalankodtunk- néha talán nem is
tudták eldönteni melyikünk a kisgyerek. Eközben párhuzamos természetesen folyt
a pályán a bowlingmeccs. Mindenki mindenki ellen- ez volt az alapelmélet. És ki
kezdte vajon? Hát természetesen a mi Jánosunk. Utána jöhettünk csak mi- a többiek. Eleinte beletelt egy kis időbe kitapasztalni, vajon melyik golyó a legalkalmasabb. A lányok eleinte inkább a szép és könnyű és természetesen rózsaszín tekegolyót választották. Később kezdtek rájönni, hogy a fiúknak talán igazuk van és a sötétzöld márványos golyónak mágikus ereje lehet, ha eddig azzal sikerültek a legjobb dobások. De az idő haladtával inkább a minél nehezebb, annál jobb golyóelmélet szerint választottunk színes, gömbölyű és irtó nehéz ,,lufikat,,.
 |
| A végeredmény |
Tíz körös kismeccseket
játszottunk, de összeadtunk a végén az eredményeket. Ha körökre lebonytjuk,
nagyon szép eredmények születtek: első körben Jani indult előnnyel, de szorosan
a nyomában voltam. A végére egyelő lett (ez az!). A második körtől kicsit
beindultak a dolgok, energikusabb lett a csapat és mindenki beleadott
apait-anyait, de mégis a mi Jánosunk jött a legeslegvégén győztesnek (na jó,
legyen neki is egy kis öröme). Hozzá kell tennem, hogy az eredmények nem csak
úgy maguktól születtek. Bele kell képzelni sok-sok piszkálódást, beszólogatást,
motiválást, néha kárörömet, támogatást, szurkolást, sok-sok
szarkasztikus humort. Valaki jól viselte ezt a sok megpróbáltatást, valakinél
észrevehetően nagy volt a lehangoltság 1-1 pont szerinte rossz helyre kerülése
esetén. De mindennek ellenére nagyon jól
viseltettünk az egyes helyzetekben, le a kalappal türelmünk előtt. Mert türelemből
nagyon sok kellett, hiszen elviselni ezt a kis csapatot nem
könnyű, inkább megpróbáltatás. De a lényeg, amiért összejöttünk, az megvolt: csapatépítő tréning!
Teltek az órák, a meghosszabított órák, fogytak a golyók, nőttek a pontok,
csökkent az energiaszint,előkerült a fáradság. Este kilenc óra. Zár a bazár.
FMK legközelebb is, lehetőleg valami új helyen!
A bejegyzést készítette: Ivkovič Krisztina
Comments
Post a Comment