Hogy hogyan zajlott a 15. főzőeseményünk az
ostravai magyar klubban?? Már megszokottan változatosan. Mondom ezt én, akinek
a második ilyen alkalmon volt lehetősége részt vennie, de alapozom a
kijelentést a korábban hallottakra. Alapozom – és igazolva látom.
Csak a tisztánlátás kedvéért: ezen eseményeknek
a célja, hogy megismertesse az akár nem magyar emberekkel is a magyar hagyományos
konyha ízeit egy közösségi élményen keresztül. És ezt már második éve rendezik.
Szombaton már reggel fél kilenctől (és azért
csak ekkortól, mert én ekkorra értem be a klubba, de a többiek már ki tudja,
mióta ott serénykedtek) elkezdődött a teljes gőzzel való készülődés a
délutánra.
Nem volt egyszerű ennek az alkalomnak a menüje, ám annál
ínycsiklandóbb: az előétel a házi sonkába töltött kacsamájpüré, a leves a
legényfogó leves (egyesek már ezektől jól laktak), a főétel csikós tokány, a
desszert pedig túrós, mákos és káposztás (ebből készült édes és sós is) rétes
volt. Azért ennek a végigkóstolásához kell áll teherbírás!
Bár Editkét idézve, ha nem készül elő még
péntek délután erre a napra, akkor bizony nem győztük volna. Nem kevesebb, mint
40 főt vártunk vendégségbe.
János természetesen a küszöbön állt – vagy az
asztal előtt térdelt, vagy a fazék felett magasodott – a kamerával a kezében,
hogy megörökítse mind a főzés folyamatát, mint az Editke által ismertetett
recepteket.
Érdekes volt látni, hogy két fő szálon
haladunk párhuzamosan: míg Editke a főételt és a levest készíti el alkalmi
kuktái segítségével, addig Magdi az előétel és a desszert kivitelezéséért volt
a felelős.
Nagyon büszke voltam arra, hogy érdemben
tudtam segíteni. Többek között az összes uborkapillangót én hajtogattam. Igaz,
eleinte kicsit bénácskák voltak, de aztán egész jól belejöttem. Ezt
megerősítette bennem Magdi csodálkozóan elismerő arckifejezése, mikor
elkészültem, és indultam más tennivaló után nézni, ő pedig azt hitte, hogy
feladtam. Erre először nem azt a választ várta, hogy már rég kész vagyok :) De
már tudok egyebek mellett retek- és paradicsomvirágot is göngyölgetni.
Említettem én, hogy sürögtem-forogtam – vagy
legalább félreálltam, hogy útban ne legyek.
Elképesztő volt látni, hogy számomra ipari
mennyiségű étellel dolgoznak a főszakácsok. Ennyi csikós tokányt még nem láttam
eddig egy helyen. Arról nem is beszélve, ahogy a rétestészta nyújtása zajlott.
De ezt inkább képekben:
Délutánra pedig az egész klubhelyiséget jól
átjárta már az elkészült ételek sokféle illata (a kabátom még mindig párolt
káposzta szagú), az előétel az asztalokon, csöngettek az első vendégek. Lassan
megérkeztek mindannyian, és nekiláthattunk a... köszöntéseknek.
Mint ahogy az újabban lenni szokott, a három
főmuskétás felvette az ízőrző lovagrendi viseletét, és ismertették a
jelenlévőkkel a menüt Rákóczi Anna, országos elnök segítségével. Majd az első
pálinka után tényleg nekiláthattak az előételnek.
Közben egy egész bűbájos gyereksereg verődött
össze, akik élénkítették az estét – azáltal biztosan, hogy a szemek sarkából
azért csak utánuk kellett néha-néha pillantani egy-egy kés, villa megmarkolása
után.
A rendkívül finom leves és főétel után már
csak az "alig" laktató rétesek maradtak hátra, a kávézás, és a jó hangulatú
beszélgetés. Majd végül a lassú, jóllakott, álmatag hazatámolygás.
Így telt el a 15. főzőeseményünk. Aki nem
hiszi, járjon utána – a következő
alkalommal.
Várjuk szeretettel az ostravai magyar klubba.
Az eseményről készült videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:
A blogbejegyzést készítette: Demján Izabella
Comments
Post a Comment