Skip to main content

Már a 15.!


Hogy hogyan zajlott a 15. főzőeseményünk az ostravai magyar klubban?? Már megszokottan változatosan. Mondom ezt én, akinek a második ilyen alkalmon volt lehetősége részt vennie, de alapozom a kijelentést a korábban hallottakra. Alapozom – és igazolva látom.

Csak a tisztánlátás kedvéért: ezen eseményeknek a célja, hogy megismertesse az akár nem magyar emberekkel is a magyar hagyományos konyha ízeit egy közösségi élményen keresztül. És ezt már második éve rendezik.

Szombaton már reggel fél kilenctől (és azért csak ekkortól, mert én ekkorra értem be a klubba, de a többiek már ki tudja, mióta ott serénykedtek) elkezdődött a teljes gőzzel való készülődés a délutánra. 




Nem volt egyszerű ennek az alkalomnak a menüje, ám annál ínycsiklandóbb: az előétel a házi sonkába töltött kacsamájpüré, a leves a legényfogó leves (egyesek már ezektől jól laktak), a főétel csikós tokány, a desszert pedig túrós, mákos és káposztás (ebből készült édes és sós is) rétes volt. Azért ennek a végigkóstolásához kell áll teherbírás!





Bár Editkét idézve, ha nem készül elő még péntek délután erre a napra, akkor bizony nem győztük volna. Nem kevesebb, mint 40 főt vártunk vendégségbe.
 


János természetesen a küszöbön állt – vagy az asztal előtt térdelt, vagy a fazék felett magasodott – a kamerával a kezében, hogy megörökítse mind a főzés folyamatát, mint az Editke által ismertetett recepteket.




Érdekes volt látni, hogy két fő szálon haladunk párhuzamosan: míg Editke a főételt és a levest készíti el alkalmi kuktái segítségével, addig Magdi az előétel és a desszert kivitelezéséért volt a felelős.

Nagyon büszke voltam arra, hogy érdemben tudtam segíteni. Többek között az összes uborkapillangót én hajtogattam. Igaz, eleinte kicsit bénácskák voltak, de aztán egész jól belejöttem. Ezt megerősítette bennem Magdi csodálkozóan elismerő arckifejezése, mikor elkészültem, és indultam más tennivaló után nézni, ő pedig azt hitte, hogy feladtam. Erre először nem azt a választ várta, hogy már rég kész vagyok :) De már tudok egyebek mellett retek- és paradicsomvirágot is göngyölgetni.
Említettem én, hogy sürögtem-forogtam – vagy legalább félreálltam, hogy útban ne legyek.

Elképesztő volt látni, hogy számomra ipari mennyiségű étellel dolgoznak a főszakácsok. Ennyi csikós tokányt még nem láttam eddig egy helyen. Arról nem is beszélve, ahogy a rétestészta nyújtása zajlott. De ezt inkább képekben:

  
















Délutánra pedig az egész klubhelyiséget jól átjárta már az elkészült ételek sokféle illata (a kabátom még mindig párolt káposzta szagú), az előétel az asztalokon, csöngettek az első vendégek. Lassan megérkeztek mindannyian, és nekiláthattunk a... köszöntéseknek.




Mint ahogy az újabban lenni szokott, a három főmuskétás felvette az ízőrző lovagrendi viseletét, és ismertették a jelenlévőkkel a menüt Rákóczi Anna, országos elnök segítségével. Majd az első pálinka után tényleg nekiláthattak az előételnek.






Közben egy egész bűbájos gyereksereg verődött össze, akik élénkítették az estét – azáltal biztosan, hogy a szemek sarkából azért csak utánuk kellett néha-néha pillantani egy-egy kés, villa megmarkolása után.





A rendkívül finom leves és főétel után már csak az "alig" laktató rétesek maradtak hátra, a kávézás, és a jó hangulatú beszélgetés. Majd végül a lassú, jóllakott, álmatag hazatámolygás.



Így telt el a 15. főzőeseményünk. Aki nem hiszi, járjon utána  – a következő alkalommal.

Várjuk szeretettel az ostravai magyar klubba.


Az eseményről készült videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

A blogbejegyzést készítette: Demján Izabella





Comments

Popular posts from this blog

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a ma...

Karácsonyi események az ostravai Magyar Klubban, 2019

A Római Katolikus Egyház hagyományai szerint advent második hétvégéjén a jászolra emlékezünk, ahol a Megváltó született. Mind az adventi koszorún, mind a Katolikus Egyház szertartásán is ekkor a lila az uralkodó szín, mely a szeretet jelképezi. Mindezeket figyelembe véve került megrendezésre 2019. december 7-én, szombaton az ostravai Magyar Klubban a fiataloknak és még fiatalabbaknak megszervezett délelőttünk. Az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan alakultak a rendezvény eseményei is. Fenyőfát és hóembert festettünk, melyhez a fa sablonokat Nagy Sándor, a CsMMSz Olomouci Helyi Egyesületének elnöke készítette. Így kicsiknek és nagyoknak már csak a kreativitásukra volt szükség, hogy fantáziájuknak megfelelően díszítsék és színesítsék ezeket az elemeket. Hóembereket zokniból is készítettünk Sándor feleségének, Jitka Nagyová irányításával. A fehér zoknikat hobbi kellékboltban beszerzett anyaggal megtöltöttünk, és feldíszítettük a legsokoldalúbb variációkban. Emelle...

Nemzeti összetartozás éve, avagy egy új korszak kezdete - A 2020-as Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott előadás bevezetője

Magyar Királyság etnikai megoszlása 1880-as térkép alapján Trianon . E szó hallatán a százéves tagadás, kibeszéletlen sérelmek, megoldatlan etnikai feszültségek és a kiegyezés utáni történelmi Magyarország képe jelenik meg előttünk, magyarok előtt. Számos oldalról lehet megközelíteni az összetartozás emlékét. Mindenekelőtt tisztázni kell szándékunk, amelynek ismeretében el kell dönteni, hogy az elmúlt száz év példáját követve, az érintett államok és a nagyhatalmi érdekpolitika által kiváltott társadalmi, etnikai és nemzetközi feszültségeket, mint negatív örökséget, a jövőnk részévé tesszük, vagy megpróbálunk száz év után egy új a Kárpát-medencében korábban nem látott együttműködési rendszerben élni és a mindenkori felmerülő problémákra konszenzusos választ találni. Talán egyetérthetünk abban, hogy az utóbbi lehetőség alapján érdemes megemlékezni minden múltbeli tragédiáról, melynek célja nem a seb évről évre történő felszakítása, a nemzetek egymástól való elidegenítése, hanem...