Jónapot kívánok megjöttek az ostravai leányok……

Jónapot kívánok megjöttek az ostravai leányok……

„Jónapot kívánok, megjöttek az ostravai leányok,

Jónapot kívánok, megjöttek az ostravai leányok.

Nagy utat megtettek, Ekecsre eljöttek.

Jó napot kívánok itt vannak az ostravai leányok.”

Az Ostravai Csalogányok kis csapata (Forrás: Jenei János)

Hangzott is lelkesítően a fenti néhány sor vastaps kíséretében a felvidéki ekecsi művelődési házban, az ostravai magyar csalogányaink előadásában. Nevezhetnénk ezt a néhány sort az ekecsiek és az ostravai magyarok közös új indulójának is. Visszagondolva, felidézve az Ekecsen töltött alig több mint 24 órát rengeteg csodálatos és emlékezetes pillanat idéződik fel bennem, amint ezeket a sorokat papírra vetem. Kezdem is a történetünk legelején.

Jómagam eléggé kilógtam a sorból, ha már az ostravai magyar csalogányokról beszélünk, mivel az asszonyi léttől és az énekléstől is eléggé messze állok, de abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az asszonykórusi fellépés krónikása lehettem.

Április utolsó szombatjának reggelén szerény létszámú, ám annál lelkesebb dalos csapatunk hátrahagyva a közelmúlt ipari fellegvárát, a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát, vonatra szállva elindult a felvidéki Ekecsre fellépni. A kis csapat nem volt teljes az induláskor, egy dalos madárka hiányzott, elkallódott, de szerencsére a lágy illatos tavaszi szellő és a többi madárkánk csodálatos hívó szava révén később a hiányzó árván maradt csalogányunk is visszatalált hozzánk, teljes lett a csapat. Elindultunk tehát a csehországi otthonunkból zöldebbnél zöldebb, mellettünk gyorsan elsuhanó szomorkás tájakat átszelve. A vonatunk ablakából kitekintve a zöldes színkompozíciót helyenként az aranysárgában pompázó repceföldek mozaikja színesítette. Amíg a tájban gyönyörködtem a lányok által énekelt magyar dalok töltötték be a vonat kabinját. A dalok, énekek és a rohanó táj csodálatos színvilága, tökéletes harmóniája kényeztette lelkemet. A jó hangulat közepette gyorsan el is szállt az utazással töltött idő. Meg is érkeztünk Pozsony városába, ahová nemcsak a vidám csalogányok küldöttsége, de a szép napos idő is megérkezett velünk együtt. A pályaudvaron már vártak az ekecsi barátaink és elindultunk a fellépés helyszínére magunk mögött hagyva a nagyváros zaját. Megindultunk a Csallóközbe az öreg Duna mentén, de mielőtt Ekecsre érkeztünk volna tettünk egy kis kitérőt és megnéztük Bősnél a vízlépcsőt, és egy ebéd előtti kávézást is megejtettünk. Nem sokkal később újból útra keltünk és meg sem álltunk egészen fellépésünk helyszínéig. Megérkeztünk, és már elérkezett az ebéd ideje. A polgármester úr és néhány helyi lakos fogadott minket, rendkívüli jó hangulatban telt az ebédünk. A jó kiadós, laktatós étkezés után a helyi iskola kollégiumába mentünk. Egy kis pihenés után a dalos pacsirták, akarom mondani csalogányok, elkezdték a próbát. Itt született meg a „Jó napot kívánok megjöttek az ostravai leányok” kezdetű dal, belefoglalva a falu nevét. A jó hangulat és az ottani vendéglátóink által kínált visszautasíthatatlan házi pálinka megolajozta a hangszálakat és el is indult Cilike vezetésével a dalolás, mely alatt az átköltött dalocska gyorsan megszületett, rekord idő, mintegy kb. 5 perc alatt. Az idő úgy elszállt, mint egy dalos madárka, elérkezett a készülődés ideje, csalogányaink felöltötték magukra a magyar zászló színeit idéző kézzel hímzett fellépő ruháikat dalba foglalva a magyaros színeket. Már majdnem fél hatott ütött az óra, mire megérkeztünk a falu művelődési házához, ahol egyre csak gyarapodott a magyaros dalokért rajongó helyiek létszáma. Nemsokára megérkezett az összes fellépő csodálatos színkavalkádot idéző ruhákban. Pontban este hatkor kialudtak a fények, a közönség tagjai már izgatottan várták az Ekecsi Népdalkör fennállásának 25. évfordulója alkalmából megrendezett dalos, vidám est kezdetét. A csalogányaink mellett fellépett továbbá: az Alistáli Népdalkör, Magyarországról a Levéli és a Nyúli Borbarátok Népdalkör és a Vecernica Hagyományápoló Néptánccsoport sóskúti kamarakórusa, a Nagykéri citerazenekar és természetesen az Ekecsi Népdalkör. 

A lelkes közönség (Forrás: Jenei János)

Nagyon gyorsan jó hangulat kerekedett, a fellépőkkel lelkesen együtt énekelt a tömeg. Az elhangzott dalok gyakori kísérőjelenségévé vált a vastaps, amely spontán és gyönyörű példája az önszerveződésnek-  a véletlen pontokból kiinduló tapsolás, a tenyerek összeütése egy rendkívül jól szinkronizált euforikus tapsviharrá alakult. Az egymás mellett ülő magyar szívek egyszerre dobbantak meg, tökéletes összhang alakult ki a közönség és a fellépők között. Ilyen atmoszféra fogadta a jókedélyű, dalos ajkú ostravai magyar asszonyokból álló kis, héttagú kórusunkat: Cilikét, Editkét, Annát, Vilmát, Katit és a két Marikánkat. A „Jónapot kívánok“ kezdetű nyítódalocskával, azonnal belopták leányaink magukat a falusiak szívébe, azonnali vastapsot kíváltva. Nagyon sokan meglepődve tették fel a kérdést hallgatva a lányokat: Ostravából jöttek és magyarul énekelnek? De most már elmondhatjuk, hogy beénekeltük magunkat a helyiek köztudatába, már ott is tudnak rólunk, hogy vagyunk. Milyen jó érzés is ez, leírhatatlan! 

A helyieket elvarázsolta az ostravaiak népdalcsokra, amely olyan dalokat tartalmazott a teljesség igénye nélkül, mint a „Jónapot kívánok megjöttek az ostravai leányok”, „Megyen már a hajnalcsillag lefele” és az „Erdő szélén de magas a juharfa”, hogy néhányat említsek. A teljes repertoár itt hallgatható meg.

Én is, mint az ostravai kiscsoportunk krónikása a kamera mögött megbújva, végig rögzítettem minden nagyszerű pillanatát a fellépésnek. Egyszerre volt megható és lelket melengető minden egyes elhangzott dalocska és rendkívül nagy büszkeséggel töltött el az, hogy megörökíthettem az ostravai kis közösségünk néhány tagjának tündöklését. Nemcsak jó időt, de jó hangulatot is vittünk a felvidéki magyar testvéreinknek. A dal összehozza az embereket és a különböző nyelveket, nemzeteket. Különösen jó volt látni a magyarországi, szlovákul énekelő Vecernica Hagyományápoló Néptánccsoport tagjait a színpadon, mindenki velük énekelt. 

Az éneklő dalos csalogányaink megadják a kezdő hangot a jó hangulathoz (Forrás: Jenei János)

A fellépők mindegyikét élmény volt hallgatni, emlékezetembe kitörölhetetlenül bevésődött az az este. Még úgy elhallgattam volna tovább a jobbnál jobb dalcsokrokat….., de elérkezett a fellépés vége. Csüggedésre pedig nem volt ok, mivel a vacsora után ismét folytatódott a mulatás. A megtelt has és néhány pohár borocska és pálinka után ismét elérkezett az éneklés ideje. Mondanom sem kell, zajlott is az egyes asztalok közötti párbaj, amelyből dalos csalogányaink aktívan kivették a részüket. A jó hangulat olyannyira jelen volt, hogy az éneklés mellett a táncé lett a főszerep. A talpalávalót a falu polgármestere biztosította harmonikájával. A tánc, az ének és a fellépők színes ruháinak kombinációja euforikus hangulattal társult, és amikor a hangulat már a tetőfokára hágott, a csalogányaink elkezdték énekelni a Magyarok Világhimnuszát.  Azonnal követte őket mindenki- egy leírhatatlan élmény volt! 

Táncos, dalos mulatság a fellépés után (Forrás: Jenei János)

A vidám pillanatok után, ahogy a fáradság leple vetült ránk, már egyre kevésbé voltunk képesek ellenállni a pihe-puha ágy gyengéd hívó szavának. Elérkezett a pillanat, amikor visszamentünk a szállásunkra, de nem is akárhogyan: a helyi körzeti megbízott rendőr készségesen felajánlotta, hogy elvisz minket. Boldogan, visszaidézve a mögöttünk álló nap legjobb pillanatait- nyugovóra tértünk. Az álom birodalmában töltött néhány órácska után, korai ébredésem nem a telefonom ébresztőhangjára, hanem a leányaink énekére történt. Jó hangulattal indult a reggel és mindezt fokozta a szép napfényes idő. Ahogy teltek a percek, megérkeztek vendéglátóink, akik korán felkeltek, hogy nekünk reggelit készítsenek és pálinkás derűs jó reggelt kívánjanak. A reggeli után nehéz szívvel, búcsúzkodva hagytuk el Ekecset és a Csallóköz végeláthatatlanul zöld színben pompázó síkságát, és visszatértünk a közelmúlt ipari fellegvárába, a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világába, a mi Ostravánkba.

Az ekecsi vendéglátóink társaságában 

A blogbejegyzést készítette: Jenei János