A
prágai magyar iskolát működtető Iglice Egylet fáradhatatlanul dolgozik azon,
hogy megszerettessék a gyerekekkel a magyar nyelvet, irodalmat és történelmet,
illetve hogy egyre több magyarul tanulni vágyó gyerkőcöt bevonzzanak. Így túl
vannak már számos rendhagyó magyarórán, honismereti sétán, hagyományőrző
műhelyen és táncházon. A rendhagyó órákra kortárs írókat, költőket hívnak el,
hogy beszélgessenek a gyerekekkel, megosszák velük a történetüket, dedikálják a
tőle származó kedvenc könyveiket. Az iskolában ilyetén okokból járt már Tamás Zsuzsa, Lackfi
János, valamint legutóbb Mészöly Ágnes. Ennek apropóján beszélgettem az
írónővel.
-
Te
hogyan definiálod magad?
-
Megpróbálom nem definiálni magam. Tizenvalahány
könyv után már ki merem azt jelenteni, hogy író vagyok. Eddig nem tudtam, nem
megy ez olyan könnyen az az embernek. Hogy gyerekíró vagy ifjúsági… Ezek olyan
címkék, amit szeretnek az emberek ráakasztgatni egymásra, én meg nem akarom,
hogy rám ragasztódjon valami. Én nem írok semmit magamra.
-
Mitől
válik valaki íróvá?
-
Talán attól, hogy állandóan, minden mögé kitalál
valami történetet. Lát valamit és elkezd gondolkodni: a fickó, aki egyensúlyoz
a járdaszegélyen és közben pizzát eszik a Vencel téren éjszaka, vajon hogyan
került ide? Bár nagyon kis százalékban, de ezekből születnek a történetek. Ez
egyfajta gondolkodásmód, hogy mindenben megpróbálod fölfedezni a miérteket és a
hogyanokat.
-
Mitől
vesz egy mai gyerek a kezébe egy könyvet? Mi lesz az, ami inspirálja, hogy
elolvassa?
- Szerintem nincs olyan, hogy mai gyerek. Ugyanúgy,
ahogy 1920-as évekbeli gyerek sem volt de facto. Mert akkor is volt az a
gyerek, aki szalonokban nőtt fel és az anyatejjel együtt szívta magába az
irodalmat, és volt a parasztgyerek, aki legeltette a libákat a falu határában.
Manapság is nagyon sokféle gyerek van, melyek közül egyesek vesznek a kezükbe
könyvet, mások nem. Akik vesznek a kezükbe könyvet, azok azért teszik, mert azt
tanulták, látták, hogy olvasni jó dolog. Szerintem a legfontosabb az, hogy
milyen példát hoz valaki otthonról. Az én egyik fiam diszlexiás, mégis évente
átküzdi magát egy regényen. Önként és dalolva, mert ő akar, csak nem tud többet
olvasni. Persze az iskola, a pedagógusok pozitívan befolyásolhatják az otthoni
mintát.
-
Tehát
akkor nem is értesz azzal az állítással egyet, mely szerint a mostani gyerekek
keveset olvasnak?
-
Már Seneca is azon búslakodott, milyen
szörnyű az ifjúság az első századi Rómában, és a világ halad a teljes
összeomlás felé, mert ezek a fiatalok… A maiaknak sokkal több lehetőségük van
máshogy eltölteni a szabadidejüket, amivel élnek is. De ugyanúgy vannak
gyerekek, akik olvasnak, mint 20 évvel ezelőtt.
-
Néhány
éve megjelentek az e-book olvasók és ezzel együtt kialakult a két tábor is: az
e-book- és a könyvpártiaké. Te hogy látod, befolyásolhatja-e hátrányosan a
könyvek létjogosultságát az e-bookok megjelenése?
-
A fák szempontjából mindenképp hasznosnak
tartom az olvasót, de a magyarországi terjedése nehézkes. Bár vannak olyan
kiadók, amelyek elérhetővé teszik a könyveiket elektronikus formában, de közel
ugyanannyiért, mint a rendes könyvet. Ebben az esetben az olvasó be fog menni a
könyvesboltba és megveszi a papíralapú könyvet, mert azért az emberek még
mindig szeretnek lapozgatni. De hogyha az ár az eredeti negyede lenne – hisz az
e-bookkal gyakorlatilag nulla munka van –, akkor sokkal gyorsabban elterjedne,
ami szerintem nagyon jó lenne.
-
Mondjuk
az is igaz, hogy az e-bookos formátumú könyveknél sokkal inkább fennáll a
másolás veszélye.
-
Persze, könnyebben lehet másolni, ez igaz.
De ha ötszáz forintértért el lehetne érni egy e-bookos könyvet, akkor senki nem
vacakolna azzal a kalózkodással. Az emberek alapjáraton jóindulatúak, meg szívesen
fizetnek azért, hogy elolvassanak valamit.
-
Számtalan
helyen olvassuk, halljuk szakemberektől, hogy a klasszikus magyar irodalom már
idejétmúlt (értem ezalatt Jókait, Móriczot, Mikszáthot), és a gyerekek azért
nem olvassák szívesen, mert nem tudnak vele azonosulni. Mert nem tudják, hogy
mi az a kemencesut vagy sárral tapasztott padló, nem tudják, mit jelent a
palavessző vagy a hamuban sült pogácsa. De már a mai harmincasok nagy része is
ezekből a könyvekből ismerte meg mindezt, nem saját tapasztalat útján. A
mostani gyerekirodalom pedig úgy tudja megszólítani a gyerekeket, hogy a
jelenlegi valóságból merít. Te nem látod annak a veszélyét, hogy pont azért,
mert nem is olvasnak ezekről a dolgokról, akkor teljesen letűnik az a világ,
még idegenebbé válik számukra?
-
Ezt a kérdést rossz felől közelítjük meg.
Annak a kornak meg azoknak a dolgoknak szerintem sem kéne letűnnie. Nem baj az,
ha egy gyerek tisztában van azzal, hogy száz évvel ezelőtt még szokás volt meghalni
kolerában, meg TBC-ben, meg kemencesut volt, meg hárman voltak egy
szobában. Ennek ellenére elhibázott dolog
olyan szöveget olvastatnia gyerekekkel, amit képtelenség értelmezni komoly
forráskutatás nélkül. Hogyha hajlandóság mutatkozna az iskolában arra, hogy
először könnyebb szövegeket olvassanak a gyerekek, és csak utána vennének
szemelvényeket Jókaiból, Móra Ferencből, akkor talán jobban működnének ezek a
dolgok. Így egy nagyon-nagyon jól és könnyen olvasó gyerek is három oldal múlva
földhöz vágja a Kőszívű ember fiait, mert a latin, az értelmező kézi, meg az
etimológiai szótár ott kell, hogy tornyosuljon mellette, ha meg akarja érteni a
regényt.
Ma
az oktatásban nem irodalmat, hanem irodalomtörténetet tanítanak. Nem azzal
foglalkoznak, hogy mitől regény egy regény, hogyan épül fel egy novella, milyen
stílusú versek vannak, hanem veszik az Antigonét, az Ómagyar Mária siralmat, a
Gilgamest. A 14 éves gimnazista gyerekeknek közük nincs ezekhez, hisz még azzal
vannak elfoglalva, hogy elengedik-e otthonról a szüleik bulizni, nem pedig
sorskérdésekkel, meg hogy isteni törvény vagy emberi törvény.
- Számomra
zseniális volt, ahogyan a Hanga és Várkony harmadik részébe belevitted a
klasszikus kötelezőket (Pál utcai fiúk, Fekete gyémántok), de közben modernizáltad
is (Pál utcai csajok). Ezzel mi volt a célod? Azon túl, hogy a gyerekeknek, a
felnőtteknek is akarsz üzenni ezáltal?
-
Ez nem direkt célom volt, inkább azt
akartam közölni, hogy a kötelezőket érdemes máshogy megközelíteni. Ezeket is
fel lehet dolgozni úgy, hogy élményt szerezzenek a gyerekeknek.
-
Úgy
tudom, hogy neked a gyerekeid az első kritikusaid. Ez hogy néz ki a
gyakorlatban? Ha megvan egy szakasz, akkor odaadod nekik, hogy olvassák el?
-
Ez főleg a nyelvezet alakításánál fontos:
hogyha az ember olyan szöveget ír, ami használja a kamaszszlenget, akkor
érdemes odaadni egy olyan gyereknek, aki ebben él és mozog nap mint nap.
-
A
Darwin-játszmának a chatelős jelenetei gondolom közelebb vannak a gyerekeid stílusához,
mint a tiedhez.
-
Nem, mert szerintem én ugyanilyen
slendrián módon chatelek. Ez egy egészen másfajta kommunikáció. Az ember nem ír
barokk körmondatokat – illetve csak kevés ember ír barokk körmondatokat – egy
ilyen beszélgetésben. Hanem rövidítünk. De ők meg főleg.
-
Mik
a további céljaid?
-
Mostanában sok lehetőségem van. Örülnék,
ha úgy tudnék ezekkel élni, hogy ne menjen a mennyiség a minőség rovására. Nem
akarok elpongyolásodni.
Az interjút és a bejegyzést készítette:
Demján Izabella
Comments
Post a Comment