A CSMMSZ Prágai Helyi Egyesülete számos tevékenysége mellett fontosnak tartja, hogy a kortárs magyar kultúrával is megismertesse a csehországi magyar közösséget. Mint az ismeretes, a Prágában és annak környékén élő magyarok többsége felvidéki származású, ezért a vezetőség szívügye, hogy a szlovákiai magyar irodalom, színház és képzőművészet megkülönböztetett figyelemben részesüljön. Ezért választották a 2019-es programok első rendezvényének Soóky László monodrámáját, az Egy disznótor pontos leírását.
Ez a mű folytatása annak a sorozatnak, amely a nagy sikerű Nagy (cseh) szlovákiai magyar csönddel kezdődött. Míg az előző darab a második világháborút követő eseményeket dolgozta fel, addig az Egy disznótor pontos leírása az 1970-es évekre jellemző konszolidációs időszakról szól, amely a 68-as prágai tavaszt követte. “Tisztelt Elvtársak, Elvtársnők, Traktoristák!” - szólt többször a megszólítás, s mint az kiderült, a mű középpontjában a csallóközi, mátyusföldi, de leginkább a búcsi kisemberek és azok történetei állnak. Szórakoztató, édes-keserűen vicces emberi történetekből kapunk képet a szovjet “barátságról”, a besúgók által körbefont világról, a szabadság iránti meddő vágyról. Az előadás egyetlen szereplője és rendezője a dunamocsi származású Lajos András színművész, aki a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. Soóky Lászlónak, a darab szerzőjének fontos, hogy írásait felvidéki színészek adják elő, talán azért, mert általuk még inkább megszólítható az egykori Csehszlovákia területén élő közönség.
E sorok írója szerint a február 17-ei előadás különösen jó választás volt és nagy sikert aratott sikeresen megszólítva a prágai közönséget. A Nemzetiségek Házának nagyterme gyorsan megtelt egyrészt olyan fiatalokkal, akik kicsit korábban születtek, a tőlük még fiatalabbakkal és még diákokkal is, akik izgatottan várták Lajos Bandi előadását. A színész brilliánsan alakította a darab valamennyi karakterét - Sándort, a Józsit, meg a másik két Józsit, Lajos szomszédot, Zsiga esperest, az orosz katonát, a TSz elnök feleségét, és valamennyi jelentős búcsi polgárt. A nagyjából 50 fős publikum pedig vele együtt nevetett, sóhajtott vagy éppen visszafojtott lélegzettel várta, hogyan folytatódik a történet. A műsor egyik legmeghatóbb pillanata talán az volt, amikor a nézők rögtönzött módon elkezdték együtt énekelni a művész úrral a Kimegyek a doberdói harctérre kezdetű dalt. Ekkor volt érezhető leginkább az összetartozás, a közös sors, de bízom benne, hogy ez a közös jövő felé is mutat. Hatalmas taps és ujjongás volt a produkció értékelése.
A név kötelez… ezért a szervezők igazi disznótoros vendégséggel zárták a délutánt - igazi magyar disznósajt, kolbász, szalonna és finom bor várta a nagyérdeműt, hogy még tovább beszélgethessenek a látottakról, illetve megoszthassák élményeiket és saját történeteiket is a 70-es évekről.
A blogbejegyzést készítette Nagy Ildikó, a fényképeket Lőrincz Zsuzsa, Tarics Adrienn és Nagy Ildikó.
Comments
Post a Comment