Skip to main content

Prágai Márciusi Mulatságok 2017-ben

Március 9–11. között rendezte meg az idén 60 éves Ady Endre Diákkör a már tradícióvá vált, háromnapos nagyszabású rendezvénysorozatát. Ismét több száz egyetemista gyűlt össze Kolozsvártól Prágáig. A Diákhálózat tagszervezeteihez csatlakoztak a kolozsvári, vajdasági és szegedi diákok, hogy együtt szórakozzanak és együtt emlékezzenek meg az 1848-as forradalom emlékéről.

 

A hosszúhétvége programja csütörtök este kezdődött egy hagyományos sörözéssel. Az egyébként is elmaradhatatlan nótázgatást még jobban elősegítette az élő népzene Szamek Lili prímással az élen. A Nyitnikék néptánccsoport táncosainak köszönhetően lehetősége nyílt a jelenlévőknek belekóstolni a vajdaszentiványi és a mezőségi táncok világába. A rövid oktatás később spontán táncházzal folytatódott. 

 

A pénteki napon került sor a Prágai Magyar Nagykövetség által rendezett ünnepi fogadásra. Itt az Ady Endre Diákkör és a Kazinczy Ferenc Diákklub elnökségi tagjai képviselték a magyar diákokat. A rendezvények közül a péntek esti koncert volt a közönség számára a legcsábítóbb: a Kiscsillag előtt a Rozsnyói Endorfin zenekar lépett színpadra, nem kis sikert aratva. A gömöri származású középiskolások bizony kitettek magukért, amit a közönség is díjazott – hosszan tartó tapssal már az előzenekartól is ráadást kértek. Ezután következett a mindenki által várva-várt Kiscsillag. A koncert befejeztével sem ért véget a szórakozás, az AED jóvoltából folytatódott a mulatság éjszakába nyúlóan. 

 Szombaton az érdeklődők egy háromórás városnéző sétán vehettek részt Juhász Pál vezetésével, aki különböző izgalmas információkkal szolgált a belváros nevezetességeiről. Ezt követően délután a Kisoldali téren (Malostranské nám.) ért véget, ahol a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségével, Magyarország Prágai Nagykövetségével és a többi prágai magyar szervezettel együtt a diákok is megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc emléktábláját, így emlékezve az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire. A himnusz közös eléneklése után az ünnepség a belvárosi Görgey Artúr emléktáblánál fejeződött be. 

 A rendezvénysorozatot a szombat esti magyarbuli zárta, ahol DJ Peterrel és DJ Mr. Reeflexszel szórakoztak a fiatalok. Éjfél után a szerencsések értékes tomboladíjakkal is gazdagodhattak a tagszervezetek és a támogatók jóvoltából.

A Márciusi Mulatságok egy átfogó rendezvény, amely nem csak a felhőtlen szórakozásról szól. Ugyanolyan fontos cél a szervezők számára a magyar kultúra ápolása és népszerűsítése a fiatalok körében mint az, hogy lehetőséget adjanak az egész Kárpát-medencéből érkező, többnyire felvidéki származású magyar diákoknak az ismerkedésre, találkozásra, a kapcsolatok ápolására. A rendezvény iránti igényt a résztvevők évről-évre növekvő száma is bizonyítja.

A Márciusi Mulatságokat szervező Ady Endre Diákkör a volt Csehszlovákia területén legrégebben működő magyar diákklub, 60. születésnapja alkalmából április végén nagyszabású jubileumi ünnepséget szervez, melyre hívja és várja a régi és jelenlegi adysokat egyaránt. 

 

A bejegyzést írta: Bazár György

Szerkesztette: Demján Izabella

Comments

Popular posts from this blog

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a ma...

Karácsonyi események az ostravai Magyar Klubban, 2019

A Római Katolikus Egyház hagyományai szerint advent második hétvégéjén a jászolra emlékezünk, ahol a Megváltó született. Mind az adventi koszorún, mind a Katolikus Egyház szertartásán is ekkor a lila az uralkodó szín, mely a szeretet jelképezi. Mindezeket figyelembe véve került megrendezésre 2019. december 7-én, szombaton az ostravai Magyar Klubban a fiataloknak és még fiatalabbaknak megszervezett délelőttünk. Az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan alakultak a rendezvény eseményei is. Fenyőfát és hóembert festettünk, melyhez a fa sablonokat Nagy Sándor, a CsMMSz Olomouci Helyi Egyesületének elnöke készítette. Így kicsiknek és nagyoknak már csak a kreativitásukra volt szükség, hogy fantáziájuknak megfelelően díszítsék és színesítsék ezeket az elemeket. Hóembereket zokniból is készítettünk Sándor feleségének, Jitka Nagyová irányításával. A fehér zoknikat hobbi kellékboltban beszerzett anyaggal megtöltöttünk, és feldíszítettük a legsokoldalúbb variációkban. Emelle...

Az örökkön-örökké összetartó erő

2018-ban ünnepelte újjáalakulásának 15. évfordulóját a Nyitnikék néptánccsoport „A Nyitnikék több mint néptánc. Egy közösség, melyet összeköt a magyar hagyományok, a néptánc és a népzene szeretete, amely a hagyományok megélésére, ápolására és átadására törekszik.“ Ezekkel a gondolatokkal hívogatta az újjáalakulásának 15. évfordulóját ünneplő prágai magyar néptánccsoport ünnepi műsorukra a folklór iránt érdeklődőket. Az Örökkön-örökké című előadást a Dobeška színházban mutatták be 2018. november 24-én. Tekintsünk egy kicsit vissza, honnan is indult a csoport. Létezik-e még egyáltalán olyan eszme az állandóan változó világunkban, amit öröknek mondhatunk? Bizonyára több olvasónk is tudja, hogy a hetvenes években megannyi magyar diák tanult Prágában – számuk elérte akár a 250-270 főt is. Többségük a dél-szlovákiai falvakból érkezett, magával hozva otthonról az akkor még élő népi kultúrát. A nyüzsgő és számukra idegennyelvű környezetben valamilyen kapaszkodót   kerestek a...