A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

KATOLIKUS IFJÚSÁGI VILÁGTALÁLKOZÓ KRAKKÓ 2016

     Nagyon nehéz elkezdeni az élménybeszámolót, hiszen egy ilyen eseményen résztvenni nem mindennapi dolog és rengeteg leírhatatlan élménnyel gazdagodtam. Ennek ellenére elhatároztam, hogy amit csak lehet, megosztok Veletek, mert szeretném, ha legalább egy kicsit lélekben oda tudnátok képzelni magatokat és részesei tudnátok lenni ennek a találkozónak.

     Kezdeném azzal, hogy is találkoztam ezzel a rendezvénnyel. Tavaly Kolonban résztvettem egy leánytáborban, melyet Ďurás Márk plébános a budakeszi domonkos nővérekkel együtt szervezett. Ott mesélte nekem Andrea nővér, hogy 2016 nyarán lesz Krakkóban Ifjúsági Világtalálkozó (IVT). Adott egy tippet, hogy jelentkezzek önkétesnek. Ez aztán nem jött össze az iskolai tanulmányaim miatt, de úgy gondoltam, hogy ha már önkéntesként nem is, akkor legalább résztvevőként szeretnék eljutni. Idén az év elején kaptam Budakesziről a levelet, hogy indítanak egy csapatot. Sokat gondolkoztam, hogy velük menjek-e, vagy a felvidéki magyar csoporttal, de mivel Felvidékről semmilyen információt nem kaptam még akkoriban, így a domonkosok mellett döntöttem. Utólag kiderült, hogy a felvidéki magyar csapat csak másfél hónappal utánuk kezdte a jelentkezést, amikor én már el voltam kötelezve Budakeszire. De a lényeg a lényeg, hogy egyáltalán nem bántam meg, sőt!
    Szóval a kaland itt kezdődött még januárban, majd 2016.július 24-én folytatódott Budakeszin a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium falai között. Tudni kell, hogy nagyon sok csoport (nem csak magyar) részt vett előtalálkozókon vagy Lengyelország, vagy még a saját országának területén is (persze ez csoportfüggő volt, egyáltalán nem volt kötelező). A mi Domonkos csapatunk viszont tartott egy házi előtalálkozót a már említett gimnáziumban, ahol 2 napot töltöttünk. Nagyon jó volt, hiszen itt megismertük a csapatot, kiscsoportunkat és egybekovácsolt minket. Lehetőségünk volt a szentgyónásra, szentségimádásra, mindennap szentmisére, beszélgetésekre, ismerkedésre. A folyamatos programok biztosították a jó hangulatot akár a sport, táncház, akár a kézműveskedés vagy a zene és előadások területén is. Felelevenítettük a tékozló fiú történetét, beszéltünk a félelmekről, arról, hogy a hit, az Istenszeretet, az irgalom, a hűség a legfontosabb, és hogy a kegyelem megváltás, mindig ingyenes. Persze emellett sose feledjük el: nagyon értékes ember vagy!

Az 84 fős domonkos csapatunk Budakeszin

     Így telt a két napunk, miután július 26-án a hajnali órákban buszra szálltunk és elindultunk a célállomás felé. A röpke 9,5 órás út után megérkeztünk Brzesko városkába, mely Krakkótól 55 km-re helyezkedik el. Tudni kell, hogy az egész találkozón körülbelül 4000 magyar vett részt, akik szét voltak osztva: egy csapat Krakkóban szállt meg és ott voltak a katekéziseik, egy csapatnak Strumianyban voltak a katekézisek, a harmadik csoport pedig velünk Brzeskóban volt, ahol a katekéziseink is voltak. Tehát itt Brzeskóban fogadtak minket a Szent Jakab plébánián, mely erre a hétre magyar központtá alakult át. Itt volt az infópult, ahol mindent el lehetett intézni, megkaptuk a papírokat, zarándokigazolványt, térképet, stb. Érdekes volt, hogy annak ellenére, hogy egy lengyel kisvárosban voltunk (25 000 fős), mégis több magyar volt körülöttünk mint hazai. Délután egykor érkeztünk meg és nagy szerencsénk volt, mert az egész 84 fős csoportunkat családoknál szállasoltak el. Valamelyik család kettőnket, valamelyik négyünket vagy akár nyolcunkat is befogadott. Hazavittek minket, ahol meleg étellel, kedvességgel fogadtak. Lepakoltunk, elfoglaltuk gyönyörű fekvőhelyeiket és kezdődhetett az ismerkedés. Az én esetemben négy lányt fogadott be egy háromgyermekes család. Nagyon aranyosak, vendégszeretők voltak és érdeklődők. Igazi keresztény család, akik nem félnek megvallani és megtartani hitüket. Ezt a befogadást is szeretetből csinálták minden elvárás nélkül. Le a kalappal az ilyen fantasztikus emberek előtt, akik szerencsénkre mindenben támogattak minket és alkalmazkodtak a mi nem annyira hagyomány napirendünkhöz.

Lukasz és családja, akik befogadtak minket

     A megismerkedés után már kezdődött is a programunk. A csapat találkozási pontja mindig a plébánia parkolójában volt, itt kaptuk a további instrukciókat. Ezen az első napom városnézés volt a fő cél kiscsoportokban, majd este résztvettünk a Szent Jakab templomban magyar szentmisén, melyet a mi domonkos atyánk, Tokodi Laci atya tartott (sajnos a krakkói nyitószentmisére nem tudtunk eljutni a nagy tömeg miatt). A szentmise után visszaszállingóztunk a családokhoz és kipihentük a fáradalmakat.

Szent Jakab plébánia

     Másnap, azaz szerdán, azaz július 27-én egy mennyei, a család által készített reggeli után felhúztuk a nyúlcipőt és beballagtunk a templomhoz (30 perc séta). Itt kezdődött a reggeli katekézis, mely során a templom megtelt magyar fiatalokkal. Ezen a napon Beer Miklós, váci püspökatya volt a ,,műsorvezető,, , aki a katekézist vezette. Elmondta, hogy ,,A házasság nem civil, hanem egy életforma. Három fontos alappillére van: HIT-HŰSÉG-HUMOR! Tovább kell adni, amit kapunk. Sose legyünk elégedetlenek!,, A katekézis végén szívesen válaszolt a fiatalok kérdéseire, főleg a hivatáskereséssel kapcsolatban.  Ezután több paptársával együtt szentmisét mutatott be, melynek egyik megható momentuma az volt, amikor felkérte azokat a fiatalokat, akik úgy érzik, hogy vagy papként, vagy szerzetesként, de Isten szolgálatára lettek hívva. Az a meglepő tömeg, akik felálltak és nyíltan felvállalták a hivatásukat, mindenki szemébe könnyeket fakasztott. Hiszen ők a jövő, ők fognak minket tovább vezetni! Következő kérdésképpen felkérte az édesanya és édesapa hivatására szánt fiatalokat. A tömeg most sem volt kisebb, a vastaps itt sem maradhatott el. Ennek a szép délelőttnek a végén kérte mindenki imáját a családokért, fiatalokért, hogy felelősségteljes családok válljanak belőlünk.

Beer Miklós, váci püspökatya az első magyar katekézisen

      A nap további része kicsit kuszán folytatódott: gyorsan fel kellett vennünk az ebédcsomagunkat és uzsgyi lófuttában az állomásra! 45 perces séta után kiértünk a vonatokhoz, melynél meglepően hatalmas tömeg fogadott. Nem csak a helybeli magyar csoportok, de már több külföldi zarándokcsoport ült a tűző napon és várta a vonatok érkezését. Itt sajnos elment jópár óra a várakozással, de persze a domonkosok sosem unatkoznak. Énekeltünk, játszottunk, mókáztunk, miközben a tűzoltók locsoltak minket a nagy hőségben. Délután ötre beértünk Krakkóba, ahol utunk egyenesen a Domonkos- kolostorhoz vezetett. Ez a nővérek és testvérek otthona, többek közülük ide jártak lelkigyakorlatokra. Itt körbenéztünk a kerengőben, hallhattunk egy kis történelmet, majd ismét kiscsoportokba szétosztva el lettünk eresztve a városban. Igyekeztünk körbenézni a nevezetességeket, templomokat, illetve átélni azt a fergeteges hangulatot, mely minket fogadott. Hozzá kell tennem, hogy a tömeg óriási volt, a kiabálás és éneklés még hangosabb, és az elveszés százaléka jócskán megnőtt az átlaghoz képest. Ennek ellenére fantasztikus élmény volt átélni ezt a sokszínű nemzeti hangulatot, ahol beszélgettünk ausztrál izlandiakkal, japánokkal, szlovákokkal, és még sorolhatnám. A nemzeti zászlók csak úgy lobogtak mindenhol, a taizé énekek pedig mindenhonnan hallhatók voltak. Az esti Krakkó pedig szintén nem volt unalmas. A fiataloknak az egész hét alatt koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal kedveskedtek. Ennek fényében ráakadtunk az egyik kis főtéren egy szlovák keresztény együttes koncertjére, akik nem csak a szlovákoknak, de minden nemzetnek a kedvére tettek angol és szlovák dalaikkal. Az Isten dicsőítéséről szóló modern énekek még jobban lázba tudták hozni a közönséget, mint egy hagyományos koncert. Ezt befejezően várt ránk ismét a vonat, persze a többezres tömeggel együtt, akik mind a mi irányuknba tartottak. De felküzdöttük magunkat és éjfelre beértünk Brzeskóba, ahonnan már csak egy 45 perces séta választott el minket a pihe-puha ágytól.

Kiscsoportunk

Krakkó főtere a hatalmas tömeggel

     Következő nap, csütörtök, 2016.július 28. A megszokott reggeli rutin kezdődött, majd a napi katekézis a brzeskói templomban,  amikor is Palánki Ferenc, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt a házigazda.  Témája az irgalmasság volt, mely egyben az egész IVT központi témaköre is, erre lett felépítve az egész hét. A püspökatya üzenete: ,,Ez az ember nem mert sem szeretni, sem élni. Mert félünk a csalódástól, így inkább nem is tesszük meg az első lépést. Engednünk kell, hogy a kapcsolat személyessé váljon, hogy Isten szembesítsen önmagunkkal, bűneikkel, mert ő szeret Minket. Fáj a szembesítés, de fontos és igaz és el kell fogadnunk. Isten nem a bűneinkért szeret, hanem önmagunkért. És nekünk könnyebb felismerni az Ő szeretetét, ha belátjuk bűneinket. Jézus kérése: Te légy megbocsátó, Te légy irgalmas. Mert nem a Te, hanem az ő mércéje szerint irgalmas. Jó példa a tékozló fiú.,, Érdemes ezeket a gondolatokat megjegyezni, mert segítenek az életben előrelépnünk. Ezekre mindig visszagondolhatunk és meríthetünk belőlük erőt.

Palánki Ferenc

     Tovább folytatva a napot a szentmise következett, melyet Palánki püspökatya tartott Beer Miklóssal karöltve. A szentmise után ismét az ebédkiosztás és az állomásra való eljutás volt a cél. Most kicsit gyorsabban haladtunk a beüzemelt buszok és a több vonat miatt. Krakkóba való bejutásunk után először is beálltunk a kisfőtéren a koncerten tomboló tömegbe, majd ismét kiscsoportos városnézés következett, ami alatt igyekeztünk eljutni a Wavelhoz, sétáltunk a Visztula partján és még az eső is elért minket. Néhány órás szabadprogram után a 84 fős csapatunk össegyűlt és eljött az idő, hogy elinduljunk gyalogosan a Blonia parkba, mely Krakkó része, mégis másfél órás séta vezetett oda. Ebben az óriási parkban fogadta a 2,5 millió fiatal Ferenc pápát, ahol az egyes nemzetek is képviseltették magukat. Szektorokba voltunk osztva, azon belül szabadabb lehetett a mozgás, mégsem láttuk a színpadot, csak messziről. Ehelyett nagyképernyős kivetítés volt, melyen meghallgattuk a Szentatya fiatalokhoz intézett szavait. Felhívta figyelmünket szabadságunk hirdetésére és az irgalmasság fő cselekedeteire. Az idő már nem volt a legmelegebb, de szerencsére az eső elállt, így a pápa távozása után még énekelhettünk, táncolhattunk, jól érezhettük magunkat több ezer fiatal társaságában. Innen aztán a menetünk visszaindult egyenesen a krakkói főállomásra (és a tömeg itt sem maradhatott el!). Hajnali egyre visszaértünk Brzeskóba.

A krakkói Blonia parkban

      Péntek, vagyis július 29. A szokásos reggeli katekézis helyett elzarándokoltunk a Krakkó egyik elővárosába (vonattal, majd gyalogosan folytatva), ahol meglátogattuk a II. János Pál pápa centrumot, ezen belül több templomot. Az egyik főtemplomot is megnéztük (pontosabban altemplomát, mert a főtemplomba nem tudtunk a tömeg miatt bejutni). Itt az altemplomban részt vettünk egy szentmisén, melynek prédikációját a velünk utazó kármelita, Hummel Dávid János testvér fordított nekünk. Ebben a teremben volt megtalálható Szent II. János Pál pápa vérereklyéje, valamint a szenttéavatása előtti koporsója fedele. Ez a templom egy dombocskán épült, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Körülötte park, II.János Pál pápáról elnevezett múzeum és egy sétány is volt, amely elvezett minket a Łagiewniki Isteni Irgalmasság Bazilikájához. Ezt a bazilikát még II.János Pál pápa szentelte fel utolsó lengyelországi látogatásakor 2002-ben, valamint a két világháború közötti időszakban ebben a zárdában élt és  halt meg  M. Faustyna Kowalska nővér. Átlépve az Irgalmasság Kapuját (melyen Ferenc pápa is áthaladt a következő napon) betoppantunk a szentmisére. Ez a kegyhely nagyon népszerű, főleg a lengyel zarándokok körében, ma pedig az IVT témája miatt többezer zarándok jött el ide tiszteletét tenni. Lelkileg az embernek egy feltöltődés  ellátogatni ebbe a templomba.

A Lagiewniki Isteni Irgalmasság Bazilikája előtt, hátamon a magyar zászlóval

Szent II. János Pál pápa vérereklyéje és a szenttéavatása előtti koporsója fedele

      Ezekután egy rövid pihenést követve a csoport szétvált: valaki visszament Brzeskóba, valaki egyenesen Krakkóba indult, valaki még körülnézett a környéken. Én a harmadik csapatba tartoztam, majd egy kis nézelődés után mi is elindultunk Krakkó felé- gyalogosan, majd villamossal, majd ismét gyalog. A nagy tömegnek hála eléggé kaotikussá vált az utunk, csupán néhány pár órába telt, mire megtettünk pár kilométert (igen, most lehet nevetni!). De végre beértünk Krakkóba és másfél óra szabadprogram után még buliztunk egy jót a kisfőtéren- ezúttal minden domonkos és kármelita társaságában. Itt említeném meg, hogy a domonkosak közül 8-an jöttek velünk, ebből 5 nővér, 2 testvér és egy atya, valamit csatlakozott hozzánk János testvér a kármelitarendből is. Ez a nap tehát ismét jó hangulatban, Isten dicsőítésében telt. És hogy nehogy elfelejtsem: az utcán természetesen magyar zászlóval, énekelve, táncolva vonultunk végig folyamatosan egyrészt a jókedv miatt, másrészt, hogy ne szakadjon szét a csoport. A hazajutás pedig ezen a napon sem telt el unalmason: zötykölődve a vonaton, új emberekkel megismerkedve tértünk nyugovóra.

Egy kis pihenés Krakkóba menet

     Elérkezett a szombat, a nagy nap! Ma meg volt engedve az alvás, csak negyed 11-kor volt a gyülekező. Ezekután várt minket a szentmise még Brzeskóban, majd elindultunk a zarándokutunkra. Egy 35km-es távot vonattal tettünk meg (persze előtte várakozás a tűző napon), majd kiszálltunk egy padlizsánhoz hasonló faluban. Innen gyalogosan indultunk a lelki feltöltődésünk fő helyszínére több kis falun, köztük Wieliczka, és mezőkön keresztül. Hat kilométeres utat kellett megtennünk, mire elértünk az Irgalmasság kampuszába (Campus Misericordiae). Útközben felvettük a kétnapos ételcsomagunkat és elfoglaltuk (vagyis igyekeztünk, de kissé nehézkesen) a szektorunkat. Aránylag jó helyet kaptunk, hiszen a szektor közel volt a színpadhoz, csak az a kár, hogy a színpadnak csak a hátát láttuk. De semmi pánik, a nagyképernyő előttünk volt, szóval legalább azt jól láttuk. Egyébként a szektoron belül való elhelyezkedés is érdekes volt, mivel este 6-ra értünk oda és a helyet többsége már el volt foglalva kora délutántól, így több kis csoportra szakadtunk. De mi leleményesek voltunk, nem kell minket félteni. Este 7 körül megérkezett Ferenc pápa, aki elkezdte a virrasztási ceremóniát. Elsősorban több különböző országból érkező fiatalt hívott a színpadra, hogy tanúságtételt tegyenek. Ezek kapcsán beszélt a Szentatya a terrorizmusról, arról, hogy nem kell félni, hanem a boldogságot kell keresni életünkben. A boldogság pedig nem egyenlő a a luxussal, a kényelmes kanapé-életmóddal, amikor bezárkózunk a virtuális világba és egész nap csak a tévé és számítógép fogságában élünk. Ez egy rabság, és nekünk fiataloknak nem szabad engednünk, hogy mások irányítsák életünket, mások mondják meg, mit tegyünk. Pont ezért lépjünk ki a komfortzónánkból és keressük meg az Isten szeretetét. ,,Harcoljatok a szabadságotokért!,, - üzeni papa Francesco.

Úton az Irgalmasság Kampusza felé

      A szívhezszóló beszéd után Ferenc pápa felkérte az összes fiatalt, hogy ne falakat romboljunk, hanem hidakat építsünk. Pont ezért felálltunk, megfogtuk egymás kezét és imádkoztunk, mint a hídépítés első lépeseként. Ezzel biztatott minket arra, hogy lehehtogy nehéz megtenni az első lépést, de nem lehetetlen, és sok kis híd egy nagyot hoz létre. Ezt követően meggyújtottuk a kapott gyertyáinkat és Ferenc pápa elbúcsúzott. Elkezdődött egy kétórás koncertsorozat, melynek keretén belül különböző országok keresztény együttesei léptek fel. Ezalatt sikerült összefutnom a felvidéki magyar csapat néhány tagjával és kitárgyalni az elmúlt napokat. Éjjel 11-kor elcsendesedett a színpad és kezdődött a virrasztás egészen reggel fél hétig. Jó időt fogtunk ki, így a csillagok alatt lehettünk egész éjszaka felhők nélkül. Reggel a hangosbemondó és két műsorvezető keltette a 2,5 millió fiatalt, és ismét belecsaptunk egy 3 órás koncertsorozatba. Hihetetlen volt számomra, hogy Isten dicsőítésére milyen fontosnak tartják a szervezők a zenei dicsőítést, mely a fiatalokat összeköti. Délelőtt tíz órakor (már vasárnap) megérkezett ismét a Szentatya, aki ezúttal nem egy külön utat, hanem a szektorok közötti összekötő utacskákat választotta a bevonuláshoz. Ezáltal szerencsém volt kb. 10 méteres távolságban meglátni őt, bár elválasztott minket egy kerítés és 2 sornyi ember, de annak ellenére sikerült elcsípnem. Nagy öröm volt őt személyesen is látni és megtiszteltetés, hogy részt vehettem eme rendezvényen. Mindemelett a Lévai Szent László Kör zászlaját lengetve is ott álltam, hiszen ha már a titkára vagyok, kötelességemnek éreztem reprezentelni ezt a fantasztikus megmozdulást kisvárosomból. A bevonulás után Ferenc pápa megtartotta az Ifjúsági Világtalálkozó zárószentmiséjét, melyen ismét a fiatalokat buzdította szabadságuk fontosságára, egymás segítésére. Nem utolsó sorban bejelentette, hogy a következő IVT 2019-ben lesz Panamában, Közép-Amerikában és mindenkit nagyon sok szeretettel vár.

A Lévai Szent László Kör házi gyártmányú zászlajával a Szentatya előtt

    Délután egy óra körül, miután elbúcsúztunk a pápától és összeszedelődzködtünk, elindult visszafelé a hatkilométeres zarándokalatra. Mire a padlizsánról elnevezett faluba értünk, elkezdett szakadni az eső, melyet sajnos sehogyan sem tudtunk kivédeni. Bőrig ázva, de mégis jókedvvel vártuk, hogy valamiylen vonat visszavigyen minket Brzeskóba. Ez a végén sajnos nem így történt, hanem felhívtuk a buszsofőröket, akik készségesen eljöttek értünk. Hazamentünk bepakoltunk és másnap reggel  egy esős napra virradva indultunk hazafelé.

       Ez az Ifjúsági Világtalálkozó életem egyik legnagyonn élménye volt. Üzenete: ,,Az út csak most kezdődik. Kaptál egy csomagot, amit hazaviszel, és otthon a saját közösségidben kell kibontanod.,, És ha mást nem is, de legalább ezt a tanácsot igyekszek megfogadni és eszerint élni a mindennapjaimat. Hiszen a zarándokutam itt és most kezdődik, a mindennapokban, az imában, az Istenhez való közelségben. Mert ott is imádkoztam Istenhez a családért, barátokért, a Lévai Szent László Körért és az Ostravai magyarokért, egyéb közösségekért és társakért, támogatókért és szerettekért, de ezeket az imákat itthon is továbbviszem és igyekszem átadni mindenkinek.

     Köszönöm mindenkinek, akik megsegítettek az eljutásban és támogattak mindenféle módon, a szervezőknek (különösen Hernády Krisztina nővérnek), családomnak, adományozóknak, Istennek.

światowe dni młodzieży 2016

,,Jesus Christ, you are my life, alleluja, alleluja!,,

További képek ide kattintva tekinthetők meg: 

https://www.facebook.com/L%C3%A9vai-Szent-L%C3%A1szl%C3%B3-K%C3%B6r-1617936488474470/photos/?tab=album&album_id=1760466334221484

A bejegyzést készítette: Ivkovič Krisztina