Ugrás a fő tartalomra

Beszélgetés egy ostravai magyar dalos pacsirtával

Vendégségben Magduskánál

Május 18-án Bors-Fiszli Editke, az ostravai magyar klub szakácsa, Ivkovič Krisztina a Fiatal Magyarok Klub vezetője és jómagam a klub marketingese ellátogattunk Editke unokatestvéréhez, a felvidéki csicsói születésű Magyarics Magdikához. Magdika már 83 éves, de még mindig jó egészségnek örvend, dalos és fiatalos. A vele töltött pár órában egy igen lebilincselő időutazásban volt részünk, lelkesen hallgattuk Magdika élettörténetének legfontosabb mozzanatait.

János: Hogy kerültél Ostravába?

Magdika: 14 éves koromban elkerültem Csicsóról, elkezdtem a közeli tűzoltó iskolába járni, majd egy kis időre hazatértem a falumba. Ezt követően elkezdtem Trencsénben kőművesnek tanulni. A három éves képzést követően felkerültem Csehországba a testvéremhez Karlovy Vary-ba, majd 1954-ben férjhez mentem és ugyanebben az évben megszületett a kisfiam, majd a lányom egy évvel később. Ezt követően a férjem és én a katonai gazdaságban dolgoztunk hat évig, majd pedig az ukrán határhoz közel fekvő Medzilaborcára kerültünk ahonnan ő származott. Párom sokat próbálkozott ezen a településen a munkakereséssel), de sikertelenül, ezért jöttünk fel Ostravára.

Magdus
János: Hogyan kerültél kapcsolatba az ostravai magyar klubbal és mióta jársz be a klubba?

Magdika: 1964 óta élek itt, Ostraván, de csak 12 évvel ezelőtt szereztem tudomást a klub létezéséről. Azóta aktívan járok be a helyi magyarokhoz. Emlékszem, egyszer a rádióban hallottam egy Rákóczi Annával (CSMMSZ jelenlegi országos és ostravai egyesületének elnökével) készült interjút és azt követően elkezdtem nyomozni. Nem sokkal később sikerrel jártam, és megtaláltam a helyi magyarokat. Az első klubesemény, amin részt vettem az a Katalin bál volt. Azóta minden kedden igyekszem bejárni a klubba. Több mint negyven évig itt Csehországban, olyan közegben éltem, amelyben nem hallottam magyar szót, ezért hatalmas öröm volt rátalálni a helyi közösségre.

János: A magyar közeg hiánya visszavetette a magyar nyelvtudásodat? Hogyan sikerült ilyen jól megőrizni a nyelvet?

Magdika: Volt egy időszak, amikor egy gyárban dolgoztam és szerencsére volt egy magyar kollégám. Sajnos azt követően már nehezebb volt magyar szót hallani a környéken. Ezután csak az itt élő testvéremmel tudtam az anyanyelvemen beszélgetni. Bárhol is dolgoztam, akár kinn a földeken is a mezőgazdaságban, ahol sokat voltam egyedül daloltam magyarul, a szép magyar dalok sokat segítettek nekem.


János: Mit jelent számodra magyarnak lenni?

Magdika: Számomra azt jelenti, hogy beszélem a nyelvet és, hogy főzők magyar ételeket. Magyar vagyok, ezért magyar ételeket készítek. Itt Csehországban nagyon barátságosak velünk és szeretnek minket, itt az idősek otthonában, ahol lakom az idős szomszédasszonyok nagyon szeretik hallgatni, amikor Editkével magyarul telefonálok. Sajnos nincsen magyar nyelvű adóm, amit nézhetek a TV-ben, de rengeteg DVD-m van magyar slágerekkel és filmekkel. Filmek nézése és dalok hallgatása…..ezek a lemezek teremtik meg azt a légkört, hogy itt otthon vagyok. A magyar énekeken, dalokon keresztül szívemben mindig otthon vagyok. Amikor dalolok, egy időre kizárom a gondokat és átadom magam a pillanatnak.

Egy szelfi Magdussal, nagyon finom vacsorával várt minket :)

János: Ha már rólunk, magyarokról beszélünk a pálinka egy nagyon fontos találmányunk. Milyen pálinka a kedvenced?

Magdika: A legjobb pálinka a szilvapálinka vagy pedig a bodzapálinka. Korábban én is főztem pálinkát, még nagyon régen cukorból készítettük. Öt kilogramm cukorhoz egy kocka élesztőt, tíz liter vizet adtunk majd kiégettük, így készült abban az időben a szegény ember pálinkája.

János: Sört vagy a bort szereted?

Magdika: Sem a bort, sem a sört nem szeretem. Ha iszom, akkor csak is egy jó finom stampedli pálinkát. Ha néha meg már egynél több stampedli csúszik le, akkor nagyon beszédes vagyok.

János: Melyik magyar étel a kedvenced?

Magdika: Amit a legjobban imádok, az a tejfölös csibe nokedlivel. Az az én specialitásom. A másik, amit még nagyon szeretek, az a káposztás tészta, a lisztes sterc és a krumpliganca. Gyermekkoromban nagyon szerettem még a kukoricakását is. Halászlét nem szeretem. Editke a gulyáslevest nem szereti, de azt, amit én főzők, a krumpli gulyást azt imádja.

Editke és Magdus

Krisztina: Gyermekkorodban voltál tagja énekkarnak?

Magdika: Igen voltam. Emlékszem amikor Nagymegyeren felléptünk az aratóbálban, felmentünk a színpadra, egy dunaszerdahelyi tanító bácsi tanított bennünket énekelni és táncolni. Mindig kaptunk tőle egy nagyon pici pohárba bort, hogy jobban menjen az éneklés, és mindig a lelkünkre kötötte, hogy ezt nem szabad ám elmondani senkinek…. Jobb volt a kedvünk is, a lábaink is élénkebben mozogtak, olyannyira jól ment a tánc és az éneklés, hogy velünk együtt süllyedt bele a délelőtti kiadós eső áztatta talajba az egész színpad és egészen lent voltunk mire befejeztük a műsort. Táncunkkal beledöngöltük a színpadot a földbe. Hatalmas tapsvihar kísérte a műsort, amit nem hagytunk abba. A borocska jó volt, minden egyes fellépés előtt mindig viccesen azt mondogattuk, hogy hamarosan kapunk benzint. Emlékszem egy nagyon emlékezetes napra, amikor megkaptam a magyar népviseleti ruhámat az egyik tanítónőtől, akkor úgy éreztem, hogy nálam büszkébb leány Csicsón nincsen. Még élénken él az emlékezetemben a magyar nemzeti színekben pompázó ruhaköltemény.

János: Említetted, hogy az éneklést, a dalolást nagyon szereted. Sokat jártál bálozni?

Magdika: Bálba, csak akkor mehettem, ha elvitt a bátyám, az első tánc mindig vele volt. Szerettem vele táncolni, mert jó táncos volt. Nagyon imádtam a csárdást, a keringőt és a polkát. Én sohasem árultam petrezselymet, folyamatosan mozgásban voltam.

Magdus Editkével a 2017-es zenés ostravai magyar gálaesten

Krisztina: Itt Ostraván, hogy kezdtél el újra táncolni?

Magdika: 1977-ben megözvegyültem és nagyon sokáig gyászoltam a férjemet, nagyon sokat jártam a temetőbe. A rendszeres táncolás nagyon nehezen kezdődött már közel negyven éve. Szomszédasszonyaim vasárnaponként rendszeresen jártak a városházára táncolni és folyamatosan kérleltek, hogy menjek velük. Egyszer aztán beadtam a derekam és elmentem. Utána minden szombaton, minden vasárnap és utána minden hétfőn is mentünk táncolni velük. A kis stampedli, csak két korona ötven, belépő csak öt korona volt, annyit táncolhattunk, amennyit csak akartunk. Azóta is járok, de már nem olyan gyakran, két évvel ezelőtt még szerdán és vasárnap is jártam, most már csak egyszer. Tizenheten kezdtük, de már csak négyen vagyunk, szépen lassan sajnos mindenki elmegy, köztünk már nincs férfi. De, senki nem tudott úgy táncolni, mint az első férjem.

János: Mesélnél egy kicsit a családodról.

Magdika: Mi nyolcan voltunk testvérek, én voltam a legutolsó a sorban. Négy testvérem még fiatalon meghalt. Három bátyám tüdőbajban hunyt el. Emlékszem, hogy a csicsói Kálnoky grófné elvitetett minket a hideg télben Komáromba röntgenre, Mélyen az emlékeimben él, hogy egy magas csúszós fahídon kellett átmennünk a másik Komáromba, Nagyon) megmaradt és soha nem felejtem el, hogy megcsúsztam és majdnem beleestem a jeges folyóba. Hideg volt és a vizsgálat után a kedves nővéreknél jól esett a finom meleg, ott kaptunk egy kis mézes kenyeret jó forró teával. Jaj de jó is volt, régi gyerekkori szép emlékek! Ekkor már csak négyen voltunk testvérek, három leány és egy fiú maradt. Nagyon nehéz gyermekkorunk volt, mivel egy nagyon gonosz mostohánk volt. És sajnos már csak én maradtam egyedül. Nagyon jó kapcsolatom volt a testvéreimmel.

János: Mondanál még pár szót vagy egy két történetet a gyermekkorodból?

Magdika: Gyerekkoromban nagy csibész, bajkeverő bandavezér voltam és szerettem a focit. Nagyon szép hosszú hajam volt akkoriban, Egyszer nagyon kikaptam apámtól, amikor levágattam a hajam. Egyik nap fociztam egy szem lányként kinn az utcán a fiúkkal, és a srácok szomorúak voltak, mivel nem volt meg) a csapat, egy személy hiányzott és így nem mehettek Nagymegyerre focizni. Mondtam is lelkesen: megyek én veletek focizni. De a hosszú hajjal nem mehettem, ezért megkértem őket, hogy vágják le a hajam késsel. Le is vágták és egy jót játszottunk utána együtt. Nagy dilemmában voltam, mondogatva, hogy így nem mehetek haza. Bekötöttem a fejemet kendővel. Otthon kérdezgették, hogy mi bajom van, amire azt válaszoltam: fáj a fülem és Bözsi néni adott egy kendőt, hogy kössem be és tegyek felmelegített sót a fülemre. De kiderült a turpisság, mert) alvás közben lejött a kendő a fejemről. A focit) nagyon szerettem, ahol két játszó gyerek volt, ott én voltam a harmadik. Volt olyan, hogy még labda se volt, és hogy megoldjuk a problémát, levágtam anyukám harisnyáját, amit megtömtünk gyommal és azzal futballoztunk.

János: Visszatérve a foglalkozásaidhoz elég sokféle munkát végeztél életedben.

Magdika: Voltam tűzoltó, kőműves, dolgoztam a dohányiparban, aratásokon is, amikor még lovak húzták az aratógépeket, végeztem kemény fizikai gyári munkát és dolgoztam még a vasútnál is. Ezenkívül egy mosógépgyártó cégnél is voltam egy kis ideig, ezt a céget otthagytam, miután meghalt a férjem 1977-ben. Ezt követően egy ostravai fémüzemben kerestem a kenyerem egészen a nyugdíjazásomig.

János: Említetted, hogy kőműves is voltál. Mi volt a kedvenc kőműves munkafázisod?

Magdika: Mindent munkafázist szerettem, de a kéményépítés volt a kedvencem. Az iskolában kaptam is rá egyest (magyarországi ötöst).

János: Hallottam, amint időd engedi, saját kezűleg készíted a tésztákat. Milyen fajtákat?

Magdika: Levesekbe való tésztát vagy kockás tésztát szoktam csinálni. Szeretem, mert jó kis kikapcsolódás. Előfordul, hogy nem tudok aludni éjszaka, ilyenkor öt-hat tojásból elkészítek egy kisebb adagot, és így amikor végül is elálmosodom, visszafekszem és alszom tovább. Amit még nagyon szeretek, mint időtöltés: a terítők hímzése és a kötögetés.

Magdus szép mintás terítői

Nagyszerű volt hallgatni Magdus sztorijait és élettörténetét, már alig várom a legközelebbi alkalmat, hogy ismét találkozhassam vele. Úgy hallottam, hogy Magdus húslevese és tejfölös csibéje fenséges, következő alkalommal remélem lesz lehetőségem megkóstolni ezeket a specialitásokat. J

A bejegyzést készítette: Jenei János

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ.
Editke:A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar ízeket fogjuk bemutatni az …

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören

Egy fél évnyi AED tevékenység, röviden és tömören     Szeretett Prágánkban az új szemeszter még csak jövőnek számított szeptember végén, az idén 60 éves AED héttagú képviselete, beleértve az új elnökségi tagokat viszont már elkezdte a munkát, egy szinttel feljebb, a Diákhálózat Hallgatói parlamentjén. Ja, már miután odaértünk, mert nem csak egy autónk veszett el… 
     Azzal a lelkesedéssel estünk neki rögtön hétfőn a saját rendezvényeink tervezéséhez is, új tagokkal bővülve. És ez meg is mutatkozott a nyitógyűlésen: „50 perc alatt megszerveztünk egy egész szemesztert, ez má’ valami!” És még mindig ugyanezzel a lendülettel pár nap múlva meg is nyitottuk a szemesztert egy kellemes kis sörözés keretein belül. Voltak új arcok, meg új nevek, aztán már csak össze kellett rakni őket…
     Két héttel később, a brünni Kafedik Mega7vége nevű rendezvénye után vasárnap természetesen teljesen fitten találkoztunk a Prágai Magyar Katolikus Lelkészség (azóta már plébánia lett) udvarán délelőtt a tanév…

Márciusi mulatságok 2018

Együtt mulattak a felvidéki magyar diákok Prágában
     A prágai Ady Endre Diákkör 2018 március 8-10. között rendezte meg a már tradícióvá vált háromnapos nagyszabású rendezvénysorozatát. A Márciusi Mulatságok egy 1990 óta minden évben megrendezésre kerülő háromnapos rendezvénysorozat, melynek célja, hogy a Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban tanuló felvidéki magyar diákok találkozzanak, közösen szórakozzanak, ápolják a személyes baráti és szervezetek közti kapcsolatokat és együtt emlékezzenek meg nemzeti ünnepünk alkalmából. Évek óta rendszeres vendégei az eseménynek a szegedi, erdélyi és vajdasági diákszervezetek képviselői is, ezzel erősítve az egész Kárpát-medencén átnyúló együttműködést.      Az idei programsorozatot a csütörtök esti hagyományos sörözés indította a Klamovka étteremben. A sörözés és beszélgetés mellett minden résztvevőnek lehetősége nyílt moldvai és gyimesi tánclépéseket tanulni, amihez a Huzavona és a Folkpakk együttesek szolgáltatták a lábalávalót.       …