Skip to main content

Fedezzük fel Ostravát- 2.rész

Fedezzük fel Ostravát- 2. rész


     A ,,Fedezzük fel Ostravát‘’ első részében felfedeztük Alsó-Vítkovice rejtelmeit, a vasgyárat és területét. Sorozatunk második részében elkalauzolunk Titeket Ostrava néhány nevezetességéhez- elsétálunk a város másik felére egy kicsit körülnézni.
     A 2018.március 3-ára tervezett kirándulásunk ötletgazdája a Lőrincz házaspár volt, pontosabban Zsuzska és Gábor. Az ő fejükből pattant ki, hogy ha már Jenei János javaslatára mozduljunk ki valahová, akkor az legyen Ostrava egyik ismeretterjesztő turistaútja. Ennek hatására jött a nagy toborzás, levelezések sokasága, mire összejött a nagy csapat.
     Egy szép szombati napnak indult, mínusz 12 fok és napsütés társaságában indultunk el a város szívéből, a Černá Louka kiállításközpont helyszínéről. A gyülekező és bemelegítő után Zsuzska, Gábor, János, jómagam, Mija –a házaspár kutyusa, és Szilvi, az új FMK (Fiatal Magyarok Klubja) tag indultunk neki a túránknak. Utunk egy ideig a városközponton haladt keresztül, majd leérve az Ostravice folyóhoz átgyalogoltunk a kijelölt turistahídon a város másik dombosabb felére. Vagyis átgyalogoltunk volna, ha Mija nem makacsolta volna meg magát. Ugyanis még életemben nem láttam, hogy egy hiperakív játékos kutya ennyire megijedjen a magasságtól, és a tériszony átvegye az uralmat felette. Furcsa és egyben komikus volt látni ezt a szituációt, melyet egy darabig biztos nem fogok elfelejteni.
Mija szegény, a betoji :D

     A ,,Gábor majd átcipeli kézben Miját a hídon‘’ jelenet után folytattuk utunkat az ostravai vár felé (mert igen, itt még vár is van!). De a mai program része nem a vár megtekintése volt, inkább csak körülmenése és a turistaösvény követése. A vár mellett haladva felbaktattunk a nap első dombocskájára (igaz, ez csak pár lépcső volt), mire felértünk a Szent Ferenc templomhoz. Ennek monumentális falai és a mellette elterülő hatalmas temető övezte utunkat a következő pár száz méterben. Lassan már azt érezte az ember, hogy kisétált Ostraváról a nyugalom szigetére, ahol se ember, se állat rajtunk kívül. Itt-ott elrobogott mellettünk néhány autó, de a madárcsicsergés ennek ellenére dominált a napocskás fagyos időben. Elhaladva a zsidó temető mellett egy turistatáblához értünk, mely információkat nyújtott az arra járóknak a természeti nevezetességekről, a helyi flóráról és faunáról.
Kiki, Gábor, Mija, Zsuzska, Szilvi és Jani a gép mögött

       Ezt elhagyva még pár száz méter baktatás után bementünk a tilossal jelzett útszakaszra, mely valószínűleg csak az autósoknak szólt. Ez volt az a kitaposott utacska, melyen síri csend honolt, és mely elvezetett minket a fő úticélunk, a Halda Emma lábához. A nagynak tűnő domb ott magasodott lábaink előtt a fák miatt borúsnak tűnt erdőben, de ennek ellenére nem volt visszaút és megindultunk a túrának. A tetejére érve persze kiderült, hogy ez nem is volt olyan nagy domb, csak a látszat csal.
Szilvi és Gábor Mija társaságában útban a csúcsra
 
      A csúcson egy-két bámészkodó turistán kívül mi voltunk egyedül és csodálhattuk a kicsit ködös (vagy szmogos) Ostravát. A nevezetességeken kívül megakadt a szemünk a talpunk alatt lévő domb gőzölgő lyukaira, mely jelezte: én még élek és mozgok! 
Na, akkor másszunk!
     Egy kis tízóraiszünet és fényképkattingatás után elindultunk a domb másik oldalán lefelé. Kiérve az erdős környezetből még bolyongtunk kicsit a már lakott városrészen, majd áthaladva a központba vezető hídon vissza az Ostravicén keresztül, a magyar klubban találtuk magunkat. Egy kis csevejt és megmelegedést követően egy étterem felé vettük utunkat.
Áthaladva a város főterén
     A kellemes olasz ebéd hatalmas adagait az autó megtalálása folytatta. Merthogy a napunk még nem ért véget délután kettőkor! Elautóztunk Ostrava egy következő igen ismert turistacélpontjához, a Landek parkhoz. Ez egy bányakomplexum, mely ma múzeum- és kiállítóteremként működik, valamint szabadidőközponttá alakították át. A több épületből álló területen a parkolási és játszási lehetőség mellett több érdekesség is található. Ilyenek a szobrok, emlékművek, vagy a régi bányagépek, melyek szabadon kipróbálhatóak a nagyközönség számára.
Zsuzska tesztel!
     Be a bányába most nem mentünk időszűke miatt, de biztosan felkerül a jövőbeli programjaink listájára. Egy kis séta viszont nem ártott nekünk a környéken- na meg persze a hintázás!
Jani, Gábor, Mija, Szilvi a Landek parkban
     Az utolsó napirendi pontunkban egy meghívásnak tettünk eleget Miro barátunk által, aki a Landek partktól lakik pár utcányira. Ellátogattunk hozzá, kicsit beszélgettünk és játszottunk a kisfiával is. Mija pedig természetesen megtalálta a saját helyét egy gyerekbarlangban! Köszönjük a meghívást és minden résztvevőnek a csodaszép napot!
Vendégségben Mirónál

Mija megtalálta a helyét


A bejegyzést készítette:Ivkovič Krisztina

Viszlát legközelebb!

Comments

Popular posts from this blog

Élet Csehországban

Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy Csehország. Egy ország, ahol köszönöm helyett dekuji van, Duna helyett Moldva, Tokaji helyett Pilsner, gulyás helyett gulyás. Na jó az utolsó az stimmel, de csak névben, állagban és ízben más. Persze azért nem ég és föld.. Mintha most lett volna, hogy felültem a Budapest-Prága vonatra szeptember első napján a keleti pályaudvarnál, hogy belevágjak valami teljesen ismeretlenbe. El sem hiszem, de azóta már az ötödik hónapomat töltöm itt. Már párszor írtam a blogra, de most gondoltam kicsit bemutatkozom, hiszen elég élményt  gyűjtöttem  már ahhoz, hogy legyen miről írni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 9 hónapot tölthetek az országban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A program  célja, hogy segítse a Kárpát-medencében élő szórványmagyarság helyzetét és, hogy erősítse a határon túl élő és az anyaországban élő magyar kapcsolatokat. A program az egykori monarchia t

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar
A Karlovy Vary-i Magyar Alapszervezet megalakulása, avagy a Magyar Specialitások boltjától a magyar klubig Szeptember végén volt szerencsém közel a német határnál meglátogatni e festői szépségű és világhírű nyugat-csehországi várost. Felkeltette érdeklődésemet, hogy számomra meglepő módon itt is élnek magyarok. Két csodálatos napot töltöttem a városban Turay Erzsébet elnök asszony és Kalinová Valika társaságában. Ott létem alatt a beszélgetések és a városban tett séták során betekintést nyerhettem a helyi magyar szervezet életébe. Az ott tartózkodásom célja az volt, hogy egy interjú keretében bemutassam a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének legfiatalabb magyar tagszervezetét, amely ez év elején alakult meg. Karlovy Vary központja János: Hogyan indult a helyi magyar szervezet alakulása? Erzsébet: Lényegében, amikor ideköltöztünk a csehországi Karlovy Vary-ba, akkor az volt a fő gondunk, hogyan újra kezdeni. Úgy döntöttünk, hogy nyitunk egy boltot