Minden diaszpórában szervezett magyaróra különleges, és nehezen összehasonlítható az anyaországi illetve a határon túli tanórákkal. Ráadásul még ezeket az alkalmakat is lehet rendhagyókká tenni. Így történt ez az Iglice szervezte prágai magyar iskolában is egy szép őszi napon, amikor a Petőfi ösztöndíjas helyettesítette a nagycsoportosok tanárnőjét. Az osztály jelenleg egy képzőművészeti versenyre készül, ahol Prágát mutathatják be a saját szemszögükből a diákok. Azért, hogy jobban megismerjék a lakhelyüket, prágai legendákat olvasnak magyarul – így bővítvén szókincsüket a diákok. Érdemes ilyenkor saját szemmel is megcsodálni a híres helyszíneket, épületeket vagy éppen szobrokat, hogy átérezzük a hely szellemét, hangulatát. Ez alkalommal Bruncvik vitéz legendájával ismerkedtek meg a tanulók. Elsőként egy kis matematikai feladványt kaptak: hány szobor is található a Károly-hídon? A szoborszámlálás után pedig szemügyre vettük a hős Bruncvik szobrát, az aranykardját és a hűséges oroszlánját, majd kerestünk egy nyugodtabb helyet a Kampa-szigeten, ahol leülhettünk, és elolvashattuk a varázslatos történetet. Az olvasást egy kis beszélgetés követte, majd idő híján sajnos vissza kellett indulni a Magyar Intézetbe, ahol a „rendes” órák szoktak lenni. Az élménybeszámoló reménység szerint majd szóban és rajzban is megjelenik. Előzetesen a gyerekek mosolya azt sugározta, érdemes ilyen órákat szervezni.
Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy Csehország. Egy ország, ahol köszönöm helyett dekuji van, Duna helyett Moldva, Tokaji helyett Pilsner, gulyás helyett gulyás. Na jó az utolsó az stimmel, de csak névben, állagban és ízben más. Persze azért nem ég és föld.. Mintha most lett volna, hogy felültem a Budapest-Prága vonatra szeptember első napján a keleti pályaudvarnál, hogy belevágjak valami teljesen ismeretlenbe. El sem hiszem, de azóta már az ötödik hónapomat töltöm itt. Már párszor írtam a blogra, de most gondoltam kicsit bemutatkozom, hiszen elég élményt gyűjtöttem már ahhoz, hogy legyen miről írni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 9 hónapot tölthetek az országban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A program célja, hogy segítse a Kárpát-medencében élő szórványmagyarság helyzetét és, hogy erősítse a határon túl élő és az anyaországban élő magyar kapcsolatokat. A program az egykori monarchia t
Comments
Post a Comment