Skip to main content

Őszi túra a Beszkidekben




     Vasárnap. Szürke reggel. De nemcsak én vagyok álmos, az ablakon kinézve az idő is csipásan, hunyorogva mutatja arcát. Rövid ébredező szertartások és reggeli után öltözködés ("Ez vajon elég meleg lesz? Vagy talán túl meleg? Vízhatlan is legyen..."), a hátizsákban lévő felesleges súlyok kipakolása (szempillaspirálra, papucsra meg színes ceruzákra talán tényleg nem lesz szükség), és indulás.
Beszkidek, jövünk!

    Reggel a vonatállomáson találkozott a kis 4 fős csapatunk. A jól ismert (és bevallottan néha honvágykeltően hiányolt) vonatkerék-csikorgás után fel is szálltunk rá, és közel egy órát utaztunk - a kiindulási pontunkhoz. És hipp-hopp: el is kezdtük túránkat a gyönyörű Beszkidekben. Kisvártatva előkerült a legfiatalosabb csapattagunk, Marika által egy kis lélekerősítő is a táska mélyéről, s a pulcsiból egyből kevesebb rétegre volt szükség.





     Pár kilométer után megtaláltuk helyünket egy kis kedves vendéglőben. Először persze a játszóteret vettük birtokunkba (igen, nem félreértés), s annak ellenére, hogy nem feltétlenül a mi méreteinkre voltak szabva az eszközök, arra jutottunk, hogy bizony mi is rendkívül jól ki tudjuk használni a játékok adta örömöket. Majd kimerült vándorok módjára csak sikerült leerőltetnie magába kinek-kinek egy korsó sört vagy kávét, hogy aztán újult erővel nekiveselkedjünk túránk legmeredekebb szakaszának.






Itt aztán jöhettek sorjában a Timothy Green képek:



 
   




  Egy hosszabb szakasz végeztével úgy döntöttünk, hogy a hegytetőn található hüttében ebédelünk, ahol a szabadtéren gyerekek és kutyák közlekedtek a zöldben hason csúszva. Gyönyörű táj, pihenő emberek, napsütés, finom ebéd – ugye most már (ha netán eddig valamiért nem) igazán irigylésre méltóak voltunk?

     




 
 Némi pihenő után irány – immár lefelé. Mint ahogyan a túrákon az lenni szokott, ezt a szakaszt gyorsan megtettük, s mivel volt még bőven időnk a vonat indulásáig, így gondoltuk, fagyizunk egyet. Már aki eszik szeptember 25-én fagyit. Kiki a süti mellett döntött inkább azzal érvelve, hogy ősszel nem lehet ezt a hideg édességet fogyasztani. Három nappal korábban még szóba jöhetett volna, de így, hogy túl vagyunk az őszi napfordulón... semmi esély.

   
 Aztán a hazafelé tartó vonatúton Kiki nevetőgörcse át-átragadt ránk is, hogy így a végére a rekeszizmok is meg legyenek dolgoztatva.
   Magamból kiindulva merem azt gondolni, hogy a többieknek sem volt gondjuk az alvással. Úgy búcsúztunk el egymástól, hogy szervezünk még ilyen alkalmat. Amihez természetesen lehet csatlakozni bárkinek, aki kedvet kap egy jó sétához a természetben egy színes társasággal körítve.


A bejegyzést készítette: Demján Izabella

Comments

Popular posts from this blog

Élet Csehországban

Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy Csehország. Egy ország, ahol köszönöm helyett dekuji van, Duna helyett Moldva, Tokaji helyett Pilsner, gulyás helyett gulyás. Na jó az utolsó az stimmel, de csak névben, állagban és ízben más. Persze azért nem ég és föld.. Mintha most lett volna, hogy felültem a Budapest-Prága vonatra szeptember első napján a keleti pályaudvarnál, hogy belevágjak valami teljesen ismeretlenbe. El sem hiszem, de azóta már az ötödik hónapomat töltöm itt. Már párszor írtam a blogra, de most gondoltam kicsit bemutatkozom, hiszen elég élményt  gyűjtöttem  már ahhoz, hogy legyen miről írni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 9 hónapot tölthetek az országban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A program  célja, hogy segítse a Kárpát-medencében élő szórványmagyarság helyzetét és, hogy erősítse a határon túl élő és az anyaországban élő magyar kapcsolatokat. A program az egykori monarchia t

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar
A Karlovy Vary-i Magyar Alapszervezet megalakulása, avagy a Magyar Specialitások boltjától a magyar klubig Szeptember végén volt szerencsém közel a német határnál meglátogatni e festői szépségű és világhírű nyugat-csehországi várost. Felkeltette érdeklődésemet, hogy számomra meglepő módon itt is élnek magyarok. Két csodálatos napot töltöttem a városban Turay Erzsébet elnök asszony és Kalinová Valika társaságában. Ott létem alatt a beszélgetések és a városban tett séták során betekintést nyerhettem a helyi magyar szervezet életébe. Az ott tartózkodásom célja az volt, hogy egy interjú keretében bemutassam a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének legfiatalabb magyar tagszervezetét, amely ez év elején alakult meg. Karlovy Vary központja János: Hogyan indult a helyi magyar szervezet alakulása? Erzsébet: Lényegében, amikor ideköltöztünk a csehországi Karlovy Vary-ba, akkor az volt a fő gondunk, hogyan újra kezdeni. Úgy döntöttünk, hogy nyitunk egy boltot