Ugrás a fő tartalomra

Őszi túra a Beszkidekben




     Vasárnap. Szürke reggel. De nemcsak én vagyok álmos, az ablakon kinézve az idő is csipásan, hunyorogva mutatja arcát. Rövid ébredező szertartások és reggeli után öltözködés ("Ez vajon elég meleg lesz? Vagy talán túl meleg? Vízhatlan is legyen..."), a hátizsákban lévő felesleges súlyok kipakolása (szempillaspirálra, papucsra meg színes ceruzákra talán tényleg nem lesz szükség), és indulás.
Beszkidek, jövünk!

    Reggel a vonatállomáson találkozott a kis 4 fős csapatunk. A jól ismert (és bevallottan néha honvágykeltően hiányolt) vonatkerék-csikorgás után fel is szálltunk rá, és közel egy órát utaztunk - a kiindulási pontunkhoz. És hipp-hopp: el is kezdtük túránkat a gyönyörű Beszkidekben. Kisvártatva előkerült a legfiatalosabb csapattagunk, Marika által egy kis lélekerősítő is a táska mélyéről, s a pulcsiból egyből kevesebb rétegre volt szükség.





     Pár kilométer után megtaláltuk helyünket egy kis kedves vendéglőben. Először persze a játszóteret vettük birtokunkba (igen, nem félreértés), s annak ellenére, hogy nem feltétlenül a mi méreteinkre voltak szabva az eszközök, arra jutottunk, hogy bizony mi is rendkívül jól ki tudjuk használni a játékok adta örömöket. Majd kimerült vándorok módjára csak sikerült leerőltetnie magába kinek-kinek egy korsó sört vagy kávét, hogy aztán újult erővel nekiveselkedjünk túránk legmeredekebb szakaszának.






Itt aztán jöhettek sorjában a Timothy Green képek:



 
   




  Egy hosszabb szakasz végeztével úgy döntöttünk, hogy a hegytetőn található hüttében ebédelünk, ahol a szabadtéren gyerekek és kutyák közlekedtek a zöldben hason csúszva. Gyönyörű táj, pihenő emberek, napsütés, finom ebéd – ugye most már (ha netán eddig valamiért nem) igazán irigylésre méltóak voltunk?

     




 
 Némi pihenő után irány – immár lefelé. Mint ahogyan a túrákon az lenni szokott, ezt a szakaszt gyorsan megtettük, s mivel volt még bőven időnk a vonat indulásáig, így gondoltuk, fagyizunk egyet. Már aki eszik szeptember 25-én fagyit. Kiki a süti mellett döntött inkább azzal érvelve, hogy ősszel nem lehet ezt a hideg édességet fogyasztani. Három nappal korábban még szóba jöhetett volna, de így, hogy túl vagyunk az őszi napfordulón... semmi esély.

   
 Aztán a hazafelé tartó vonatúton Kiki nevetőgörcse át-átragadt ránk is, hogy így a végére a rekeszizmok is meg legyenek dolgoztatva.
   Magamból kiindulva merem azt gondolni, hogy a többieknek sem volt gondjuk az alvással. Úgy búcsúztunk el egymástól, hogy szervezünk még ilyen alkalmat. Amihez természetesen lehet csatlakozni bárkinek, aki kedvet kap egy jó sétához a természetben egy színes társasággal körítve.


A bejegyzést készítette: Demján Izabella

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Erdély az ízek birodalma II.

Barangolás Udvarhelyszéken és a Sóvidéken
Másnap a reggelit követően a Székelyudvarhelyhez közeli szejkefürdői forrásnál álltunk meg kortyolva egyet a gyógyvízből, majd pedig a borvízmúzeumba vittek el minket erdélyi barátaink. A múzeumban még a mai napig látható Orbán Balázs szobra, az ő neve szorosan összekapcsolódik Szejke-fürdővel, amellett hogy fényképeivel megörökítette a kor természeti, épített és néprajzi örökségét, felvirágoztatta az ottani fürdő kultúrát is. A rossz időjárási körülményekre való tekintettel sajnos nem tudtunk felmenni a Hargitára, a székelyek szent hegyére, így helyette a parajdi sóbánya felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Tamási Áron sírjánál Farkaslakán, ő az egyike a három Áronnak, akire a székelység a mai napig nagyon büszke, ahogy egy ottani mondás tartja: „Tamási Áron, Márton Áron és Gábor Áron/ Székely népünk büszkesége mind a három”.

Ki is volt Tamási Áron? Író, neki köszönhetjük az Ábel trilógiát és nem mellesleg ő volt, aki a székely nyelvjárá…

Erdély az ízek birodalma I.

Erdély, az óriások földje, ahol a hegyek a felhőket érik. A mellettünk elsuhanó vidék olyan, mint egy szépen megfestett tájkép, ahol a részletek tökéletes színkavalkáddá állnak össze. Magasabbnál magasabb hegyek vidéke ez, amit a természet gyönyörű zöld színű, sűrű, erdős mintákkal tarkított szőnyege borít. Erdők és határtalan, napfényben úszó zöld, kövér mezők, amelyeken csordák legelésznek, ahol a dombokra a folyamatosan vándorló fehér felhők árnyéka vetül. Amikor visszagondolok az ott töltött egy hétre, ezek a képek villannak emlékezetembe. Azonkívül, hogy bejártuk Erdély egy kis szegletét, még az ottani ízekbe is sikerült belekóstolnunk. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdem a legelején! 
„Esőhozók”
Egy szürke, borongós, esős nyári kora reggelen Bors-Fiszli Editke, Bors István és e sorok írója magunk mögött hagytuk a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát, a mi Osztravánkat. Ezerháromszáz kilométer állt előttünk, a szomorkás esős időjárás végigkísért minket …

Már a huszadik!

Miért is van hatalmas jelentősége a minden évben megrendezésre kerülő művelődési táboroknak? Mit is jelentenek ezek a táborok számunkra itt élő magyaroknak Csehországban? Mi a táborok vonzereje? Miért is számoljuk a napokat és várjuk a következő évit?

Mindenkinek mást jelentenek, mint ahogy mindannyian másak vagyunk. Van, akinek az újra találkozás örömét, új baráti kapcsolatok kialakulását, szórakozást és mulatást magyar nyelven és a magyar zenére, van, akinek a magyar kultúrát, a művelődést, a tudásszomj csillapítását, de vannak olyanok is, akik a hétvégét egyszerűen csak a kellemes kikapcsolódásnak veszik a szép és kellemes környezetben, ahol természetesen nem hiányozhat a magyar szó. A fenn említett kérdésekre a válaszokat a táborlakókkal készített helyszíni interjúk adják meg. De mielőtt részletezném az összegyűjtött véleményeket, szeretnék először is visszatérni a kezdetekhez. Hogyan is kezdődött?
Becske Katalin, (Prága), a táborok ötletgazdája

1996-2000 között voltam a CSMMSZ szerv…