Ugrás a fő tartalomra

Már a 15.!


Hogy hogyan zajlott a 15. főzőeseményünk az ostravai magyar klubban?? Már megszokottan változatosan. Mondom ezt én, akinek a második ilyen alkalmon volt lehetősége részt vennie, de alapozom a kijelentést a korábban hallottakra. Alapozom – és igazolva látom.

Csak a tisztánlátás kedvéért: ezen eseményeknek a célja, hogy megismertesse az akár nem magyar emberekkel is a magyar hagyományos konyha ízeit egy közösségi élményen keresztül. És ezt már második éve rendezik.

Szombaton már reggel fél kilenctől (és azért csak ekkortól, mert én ekkorra értem be a klubba, de a többiek már ki tudja, mióta ott serénykedtek) elkezdődött a teljes gőzzel való készülődés a délutánra. 




Nem volt egyszerű ennek az alkalomnak a menüje, ám annál ínycsiklandóbb: az előétel a házi sonkába töltött kacsamájpüré, a leves a legényfogó leves (egyesek már ezektől jól laktak), a főétel csikós tokány, a desszert pedig túrós, mákos és káposztás (ebből készült édes és sós is) rétes volt. Azért ennek a végigkóstolásához kell áll teherbírás!





Bár Editkét idézve, ha nem készül elő még péntek délután erre a napra, akkor bizony nem győztük volna. Nem kevesebb, mint 40 főt vártunk vendégségbe.
 


János természetesen a küszöbön állt – vagy az asztal előtt térdelt, vagy a fazék felett magasodott – a kamerával a kezében, hogy megörökítse mind a főzés folyamatát, mint az Editke által ismertetett recepteket.




Érdekes volt látni, hogy két fő szálon haladunk párhuzamosan: míg Editke a főételt és a levest készíti el alkalmi kuktái segítségével, addig Magdi az előétel és a desszert kivitelezéséért volt a felelős.

Nagyon büszke voltam arra, hogy érdemben tudtam segíteni. Többek között az összes uborkapillangót én hajtogattam. Igaz, eleinte kicsit bénácskák voltak, de aztán egész jól belejöttem. Ezt megerősítette bennem Magdi csodálkozóan elismerő arckifejezése, mikor elkészültem, és indultam más tennivaló után nézni, ő pedig azt hitte, hogy feladtam. Erre először nem azt a választ várta, hogy már rég kész vagyok :) De már tudok egyebek mellett retek- és paradicsomvirágot is göngyölgetni.
Említettem én, hogy sürögtem-forogtam – vagy legalább félreálltam, hogy útban ne legyek.

Elképesztő volt látni, hogy számomra ipari mennyiségű étellel dolgoznak a főszakácsok. Ennyi csikós tokányt még nem láttam eddig egy helyen. Arról nem is beszélve, ahogy a rétestészta nyújtása zajlott. De ezt inkább képekben:

  
















Délutánra pedig az egész klubhelyiséget jól átjárta már az elkészült ételek sokféle illata (a kabátom még mindig párolt káposzta szagú), az előétel az asztalokon, csöngettek az első vendégek. Lassan megérkeztek mindannyian, és nekiláthattunk a... köszöntéseknek.




Mint ahogy az újabban lenni szokott, a három főmuskétás felvette az ízőrző lovagrendi viseletét, és ismertették a jelenlévőkkel a menüt Rákóczi Anna, országos elnök segítségével. Majd az első pálinka után tényleg nekiláthattak az előételnek.






Közben egy egész bűbájos gyereksereg verődött össze, akik élénkítették az estét – azáltal biztosan, hogy a szemek sarkából azért csak utánuk kellett néha-néha pillantani egy-egy kés, villa megmarkolása után.





A rendkívül finom leves és főétel után már csak az "alig" laktató rétesek maradtak hátra, a kávézás, és a jó hangulatú beszélgetés. Majd végül a lassú, jóllakott, álmatag hazatámolygás.



Így telt el a 15. főzőeseményünk. Aki nem hiszi, járjon utána  – a következő alkalommal.

Várjuk szeretettel az ostravai magyar klubba.


Az eseményről készült videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

A blogbejegyzést készítette: Demján Izabella





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Erdély az ízek birodalma II.

Barangolás Udvarhelyszéken és a Sóvidéken
Másnap a reggelit követően a Székelyudvarhelyhez közeli szejkefürdői forrásnál álltunk meg kortyolva egyet a gyógyvízből, majd pedig a borvízmúzeumba vittek el minket erdélyi barátaink. A múzeumban még a mai napig látható Orbán Balázs szobra, az ő neve szorosan összekapcsolódik Szejke-fürdővel, amellett hogy fényképeivel megörökítette a kor természeti, épített és néprajzi örökségét, felvirágoztatta az ottani fürdő kultúrát is. A rossz időjárási körülményekre való tekintettel sajnos nem tudtunk felmenni a Hargitára, a székelyek szent hegyére, így helyette a parajdi sóbánya felé vettük az irányt. Útközben megálltunk Tamási Áron sírjánál Farkaslakán, ő az egyike a három Áronnak, akire a székelység a mai napig nagyon büszke, ahogy egy ottani mondás tartja: „Tamási Áron, Márton Áron és Gábor Áron/ Székely népünk büszkesége mind a három”.

Ki is volt Tamási Áron? Író, neki köszönhetjük az Ábel trilógiát és nem mellesleg ő volt, aki a székely nyelvjárá…

Erdély az ízek birodalma I.

Erdély, az óriások földje, ahol a hegyek a felhőket érik. A mellettünk elsuhanó vidék olyan, mint egy szépen megfestett tájkép, ahol a részletek tökéletes színkavalkáddá állnak össze. Magasabbnál magasabb hegyek vidéke ez, amit a természet gyönyörű zöld színű, sűrű, erdős mintákkal tarkított szőnyege borít. Erdők és határtalan, napfényben úszó zöld, kövér mezők, amelyeken csordák legelésznek, ahol a dombokra a folyamatosan vándorló fehér felhők árnyéka vetül. Amikor visszagondolok az ott töltött egy hétre, ezek a képek villannak emlékezetembe. Azonkívül, hogy bejártuk Erdély egy kis szegletét, még az ottani ízekbe is sikerült belekóstolnunk. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdem a legelején! 
„Esőhozók”
Egy szürke, borongós, esős nyári kora reggelen Bors-Fiszli Editke, Bors István és e sorok írója magunk mögött hagytuk a régmúltat idéző rozsdás gyárkémények, kohók és bányák világát, a mi Osztravánkat. Ezerháromszáz kilométer állt előttünk, a szomorkás esős időjárás végigkísért minket …

Már a huszadik!

Miért is van hatalmas jelentősége a minden évben megrendezésre kerülő művelődési táboroknak? Mit is jelentenek ezek a táborok számunkra itt élő magyaroknak Csehországban? Mi a táborok vonzereje? Miért is számoljuk a napokat és várjuk a következő évit?

Mindenkinek mást jelentenek, mint ahogy mindannyian másak vagyunk. Van, akinek az újra találkozás örömét, új baráti kapcsolatok kialakulását, szórakozást és mulatást magyar nyelven és a magyar zenére, van, akinek a magyar kultúrát, a művelődést, a tudásszomj csillapítását, de vannak olyanok is, akik a hétvégét egyszerűen csak a kellemes kikapcsolódásnak veszik a szép és kellemes környezetben, ahol természetesen nem hiányozhat a magyar szó. A fenn említett kérdésekre a válaszokat a táborlakókkal készített helyszíni interjúk adják meg. De mielőtt részletezném az összegyűjtött véleményeket, szeretnék először is visszatérni a kezdetekhez. Hogyan is kezdődött?
Becske Katalin, (Prága), a táborok ötletgazdája

1996-2000 között voltam a CSMMSZ szerv…