Skip to main content

RECEPTEK A MAGYAR KONYHÁBÓL V.

Menü: ERDÉLYI HÚSGOMBÓCLEVES (CSORBALEVES) ILL. CSIRKEPAPRIKÁS NOKEDLIVAL ÉS UBORKASALÁTÁVAL


,,A csorbaleves savanykás étel és korpaciberével csinálják, ami búzakorpa, víz és kenyér egyvelege. Ezt a három összetevőt beletesszük egy üvegbe, naponta 2-3 alkalommal megkeverjük. 2-3 nap elteltével egy kellemes savanykás levet kapunk, amit például a csorbaleveshez használhatunk. Ennél a főzőcskénél most nem csináltunk ilyen levet, hanem a kész Bors Magic porból készítjük el (a cibere román neve bors). A csorbaleves továbbá egy lényeges zöldfűszere a lestyán, ami hasonlít a zellerhez, de ízben egészen más.

A paprikás és pörkölt között az a nagy különbség, hogy a paprikás esetében megdinszteljük a hagymát zsiradékon és azon tesszük főlni a húst, melyet aztán már nem keverünk. A hagymával nem kell spórolni, mert minél több, annál szaftosabb és sűrűbb lesz. A pörkölt esetében a hús alá nem teszünk sem hagymát, sem fűszert, sem vizet, hagyjuk sülni és a pörkölés közben a hús zamatai benne maradnak a húsban. Vigyázni kell, hogy ne égessük le, és mikor már félig átsült, akkor tesszük hozzá a dinsztelt hagymát, a pirospaprikát és a fűszereket. A pörköltnek sűrű rövid szaftja van, a paprikásnak hosszú piros, melynek tetején piros zsírréteg úszik. Lehet mindkettőt tejföllel vagy tejszínnel behabarni. A tejszínnel selymesebb, a tejföllel pikánsabb ízt kapunk.

Lényeges különbség van a haluska (galuska) és a nokedli között is. A galuska reszelt krumpliból készül liszttel (Magyarországon sztrapacska) és lehet káposztával, túróval, töpörtyűvel készíteni. A nokedliba nem megy krumpli, csak tojás, liszt, só és víz, mely beletartozik a magyar specialitások közé.’’ (Bors-Fiszli Edit)

 

Hozzávalók/Elkészítés:

ERDÉLYI HÚSGOMBÓCLEVES (4 fő részére):
 
A húsgombocleves alapanyagai
 
 

·       0,5 kg reszelt zöldség egyveleg (reszelt sárgarépa, fehérrépa, zeller és karalábé)

·       0,5 kg darált hús

·       Őrölt bors

·       Pirospaprika

·       Köménymag

·      

·       1 pohár rizs

·       Petrezselyemzöld

·       Lestyán

·       Egy kis kanálnyi Bors Magic por (korpacibere)

·       vöröshagyma (1 fej)

 

Továbbiakban említett hozzávalók mennyisége a főzőeseményen vendégül látott személyek mennyiségét tükrözi.

 
 Olajat öntünk egy fazékba és rátesszük az apróra darált vöröshagymát. Üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a reszelt zöldségek egyvelegét. Folytatjuk a dinsztelést, miközben elkészítjük a leves töltelékét, a húsgombócokat.

3 kg darálthúshoz adunk kilónként egy tojást. Többet nem, mert nagyon megkeményedhetnek a fasírtgolyók. Beleöntjük a rizst, hozzáadunk pirospaprikát, őrölt borsot, köménymagot, megsózzuk és egy kis petrezselyemzölddel ízesítjük. Az hozzávalókat kézzel jól összedolgozzuk. Ezek a húsgombócok hasonlítanak a hagyományos fasírthoz, kivéve, hogy a zsemle helyett rizs kerül bele.

Visszatérünk a dinsztelt zöldségekhez. Nem sózzuk meg, mert maga a korpacibere elég sós. Felöntötjük vízzel és apró gombócokat formálva belefőzzük a húsgombócokat a levesbe. Ehhez hozzáadunk friss petrezselyemzöldet felvágva és a lestyánt, ami rendkívül különleges ízt ad a levesünknek. A gombócokat kb. 40 percig főzzük. Mikor már megfőtt a levesünk, hozzáadjuk a legvégén a Bors Magic port, ez fogja megadni a levesünk savanykás ízét. Ettől csorbaleves a csorbaleves.

 
Húsgombocleves
 

 

CSIRKEPAPRIKÁS NOKEDLIVAL ÉS UBORKASLÁTÁVAL (4 fő részére):
 
Csirkepaprikás
 

·       3 fej vöröshagyma

·       3 dkg zsír vagy olaj

·       1 db paprika

·       1 db csirke

·       Pirosarany

·       Pirospaprika

·      

·       1 db paradicsom

·       Víz

 

Nokedlihez

·       3 dkg búzadara

·       annyi víz, hogy könnyen szaggatható tésztát kapjunk

·       2 tojás

·       60 dkg liszt

 

Fazékba olajat öntünk és hozzáadunk jó sok apróra vágott hagymát, majd felöntjük vízzel. Kis dinsztelés után beleöntünk egy befőttesüvegnyi lecsót, mely tartalmaz jó sok paprikát és paradicsomot. Nem kell spórolni a hozzávalókkal, hogy minél markánsabb és finomabb ízt kapjunk. Hozzáadunk egy pici pirosaranyat (csípős), mellyel összeforgatjuk és hagyjuk dinsztelődni. Ezután megszórjuk pirospaprikával, de nem szabad megégetni, nem hogy megkeseredik a paprika. Apránként hozzáadjuk a húsokat, és összekeverjük a zöldségalappal, kissé megsózzuk és letakarjuk. Ellenőrizzük folyamatosan. Vigyázni kell, hogy vizet ne adjunk hozzá, maga a csirkehús enged magából.

Elkezdjük a nokedli ekészítését. Simaliszthez hozzáadunk 2-3 kanálnyi búzadarát, mert kellemesebb és keményebb lesz a tészta, jobb állaga lesz. Ehhez a mennyiséghez hozzáadunk 5 tojást, sót és vizet. Fakanál segítségével összedolgozzuk és annyi vizet adunk hozzá, amennyit a tészta igényel az össezálláshoz. Ezekután nokedliszaggatón átnyomkodjuk és kifőzzük a tésztát forrásban lévő vízben. A kifőtt nokedlit lecsöpögtetjük és készen áll a tálalásra.

Az uborkasalátát tejfölösen készítjük el a főételhez, ízlés szerint ízesítjük.

 

Jó étvágyat!


Az elkészités módját bemutató videó az alábbi linken elérhető:


 
A bejegyzést készítette: Jenei János, Ivkovič Krisztina és Bors-Fiszli Edit

Comments

Popular posts from this blog

Élet Csehországban

Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy Csehország. Egy ország, ahol köszönöm helyett dekuji van, Duna helyett Moldva, Tokaji helyett Pilsner, gulyás helyett gulyás. Na jó az utolsó az stimmel, de csak névben, állagban és ízben más. Persze azért nem ég és föld.. Mintha most lett volna, hogy felültem a Budapest-Prága vonatra szeptember első napján a keleti pályaudvarnál, hogy belevágjak valami teljesen ismeretlenbe. El sem hiszem, de azóta már az ötödik hónapomat töltöm itt. Már párszor írtam a blogra, de most gondoltam kicsit bemutatkozom, hiszen elég élményt  gyűjtöttem  már ahhoz, hogy legyen miről írni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 9 hónapot tölthetek az országban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. A program  célja, hogy segítse a Kárpát-medencében élő szórványmagyarság helyzetét és, hogy erősítse a határon túl élő és az anyaországban élő magyar kapcsolatokat. A program az egykori monarchia t

A magyar- és a cseh gasztronómia avagy beszélgetés az ostravai magyar klub lovagrendi szakácsával Bors-Fiszli Editkével

A mi Editkénk A Receptek a magyar konyhából c. rendezvénysorozatunk főszakácsával Bors-Fiszli Editkével beszélgettem a rendezvényről és a magyar és a cseh gasztronómiáról.  Hogyan is vált az ostravai magyar klub a magyar gasztronómia helyi fellegvárává? Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a magyar és a cseh íz világ között? Hogyan is vált az ostravai magyar lakos, Editke a magyarországi Népi Ízőrző Lovagrend lovagrendi szakácsává? A következő sorok megadják a választ. Editke: A történet 2010 augusztusában a kouty-i művelődési táborban kezdődött, ahol megismerkedtem az egyik ostravai klubtaggal, Bors Istvánnal. A kapcsolatunk később komolyra fordult, majd pedig összeházasodtunk. Az Ostravai Magyar Klubba beléptem, amikor idekerültem, nemcsak a férjem, hanem az unokatestvérem, Magdika révén is klubtag lettem. Később a vezetőségnek is a tagja lettem. Jenei János ötletére elhatároztuk, hogy bevezetünk egy magyar konyhát, egy úgynevezett főzőesemény sorozatot, ahol a magyar
A Karlovy Vary-i Magyar Alapszervezet megalakulása, avagy a Magyar Specialitások boltjától a magyar klubig Szeptember végén volt szerencsém közel a német határnál meglátogatni e festői szépségű és világhírű nyugat-csehországi várost. Felkeltette érdeklődésemet, hogy számomra meglepő módon itt is élnek magyarok. Két csodálatos napot töltöttem a városban Turay Erzsébet elnök asszony és Kalinová Valika társaságában. Ott létem alatt a beszélgetések és a városban tett séták során betekintést nyerhettem a helyi magyar szervezet életébe. Az ott tartózkodásom célja az volt, hogy egy interjú keretében bemutassam a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének legfiatalabb magyar tagszervezetét, amely ez év elején alakult meg. Karlovy Vary központja János: Hogyan indult a helyi magyar szervezet alakulása? Erzsébet: Lényegében, amikor ideköltöztünk a csehországi Karlovy Vary-ba, akkor az volt a fő gondunk, hogyan újra kezdeni. Úgy döntöttünk, hogy nyitunk egy boltot